Muzsnai erődtemplom


Egy ablak előtt állok és nézem az embereket. Aki nem autóval rohangál valahova, az esernyővel sétál. Teljesen hétköznapi és megszokott életkép.

Közben azon gondolkodom, hogy hogyan kellene kezdjem az írásomat, hogy az megszólítsa az embereket. Hogy egy kicsit elgondolkozzanak a soraimon.

Kezdhetném azzal, hogy egykoron nagyon sok szász ember élt Erdélyben, de már nincsenek. De csak ismételném önmagamat. Feltehetném a kérdést, hogy vajon kik a hibásak. De a mai világunkban kifogytunk az önkritikából és megteltünk vádaskodással. Észre kellene venni, hogy önkritika nélkül a vesztünkbe rohanunk. Mégis csak megyünk tovább, előre, mint az autók is az utakon.

És amíg mi a mindennapi rohangálással vagyunk elfoglalva, ott áll egy romos templom Muzsnán, egyike a sokaknak, amely csak áll, áll, áll és arra vár, hogy olyan emberek érkezzenek, akik megértik a néma üzenetét. Akik fel mernek nézni a magas torony felé és meg merik hallani annak hangtalan harangkongását.

Egyre kevesebben az igazi utazók, és egyre kevesebbek az igazi utazások. De ha úgy érzik, akkor meghívom önöket, tartsanak velem egy újabb virtuális utazásra. Hátha egy kicsit gazdagabban térhetünk majd haza.

Irány Muzsna!


Muzsna története röviden

Medgyesről délnek vesszük az irányt. És mindössze 10 km-t kell utazzunk ahhoz, hogy Szeben megye egyik kis falujába érkezzünk, Muzsnára. Amelyet még Szászmuzsnának is neveznek, csakhogy ne keverjék össze Székelymuzsnával.

A falu első írásos említései az 1280-as évekből valóak. Több plébános nevét is ismerjük az egyházi iratoknak köszönhetően. Közülük most kettőt emelnék ki. Az egyik egy bizonyos Thomas, aki 1396-ban bécsi jogász, de 1411-ben már plébános. A másik plébános neve Péter, aki 1431-ben Bécsben tanul a jogi karon. Ebből is érződik, hogy azért nem akármilyen település volt Muzsna valamikor.

Nem csoda hát, hogy egykoron Medgyessel és Berethalommal is versenget a széki központ címért.

Az evangélikus erődtemploma 1485 és 1498 között épült. A templom körüli védelmi rendszert 1520-ban kezdték el építeni. Ezzel pedig fel is lépett Muzsna a történelem színpadára, ahol olyan események történtek, minthogy 1662-ben Kemény János seregei kifosztják, majd nem sokkal később I. Apafi Mihály kétezer török katonája állomásozik itten. De 1696-1698 között a császári zsoldosok is alkalmasnak találják szállásnak a települést és az erődöt.

Az 1709-1710-es pestisjárvány annyira megviseli Medgyes városát, hogy egy kis időre ide helyezik át a medgyesi hivatalokat is. Ezután egy kicsit megint fellendült Muzsna élete.

De ez sem tarthatott sokáig, mert az 1771-es tűzvész idején a fél falu leégett és mintegy 100 ház veszett oda.

Az 1800-évek számos változást hoznak Muzsna életébe is. Az 1848-1849-es történések muzsnai vonatkozásáról egy kicsit később fogok mesélni, mert fontos lesz külön is meséljek a muzsnai lelkész, Stephan Ludwig Roth életéről.

De szintén az 1840-1850-es évekre tehető a románok megerősödése, akik ekkor kezdenek saját templom építésébe.

Az 1900-as évek pedig teljesen újraírták a történelmet. Először is az 1921-es romániai földreform a község földjeinek 55%-át kisajátította, majd megjelennek az első román bírók is.

De az igazán hangos finálét a második világháború jelentette.

Ekkor történtek olyan dolgok, mint például, hogy a szovjet csapatokat Muzsnán német zuhanóbombázók támadják meg 1944-ben. A rá következő évben pedig 250 szász lakóst hurcolnak el kényszermunkára a Szovjetunióba.

Érdekes módon a 250 emberből végül 242 hazatért 1951-re. De a szászoknak már nem volt maradásuk Romániában, ezért az elkövetkező évtizedekben a többségük Németországba emigrált. Az új hazában 1983-ban tartották meg első falutalálkozójukat.

A muzsnai erődtemplom

Tehát itt maradt nekünk egy templom, amely már több, mint 500 éve áll rendületlen. A templom körül egykoron hármas várfal volt, ennek ma már csak töredéke maradt fenn.

Viszont így is csodás látványt nyújt az öt torony, amely kisebb-nagyobb vékonyabb-vastagabb elegye pazar, festői képpel ajándékozza meg az utazókat.

Bemenve a templomba, külön érdemes megfigyelni a hálóboltozatot támasztó csavaros pilléreket. Ezek ugyanis kifelé dőlnek és így még érdekesebb hatást keltenek.

A templomtoronyba, a megszokott módon, szűkös falépcsőkön keresztül vezet az út. De ha fel merészkedünk, akkor igazán méretes harangok várják, hogy megcsodáljuk.

A harangoknál feljebb is vezet az út, hisz itt minden torony egyben őrtorony is volt, de úgy ítéltük meg, hogy számunkra nem biztonságos tovább menni.

A templomot Andreas Lapicida nagyszebeni mester irányításával emelték, akinek jó pár hasonló templomot is tulajdonítanak Erdélyben és aki úgy gondolta, hogy meg is jelöli a munkáját. A monogramja a sekrestye bejáratának kőkeretén látható.

A várfal épebben maradt részében múzeum található, ahol a szászok viseleteit és hétköznapi, munkához szükséges eszközeit láthatjuk.

Egyébként azt is tudni érdemes, hogy Szászmuzsna részben azért tudott virágozni a középkorban, mert nagyon jó bortermelő vidék volt.

Sajnos ezt a több évszázados örökséget nem csak a szászok kivándorlása sínylette meg, hanem a tény is, hogy a közelben található Kiskapus is.

Tudják, hisz meséltem már önöknek, hogy nemcsak Románia 10-dik magasabb kéménye található itt, amely 250 méter magas, hanem a 20. század második felében, a csernobili atomkatasztrófa előtt, itt volt egész Európa legszennyezettebb területe. Nos ez a szennyezés nem tett jót a környező településeknek, így Muzsnának sem.

Na de térjünk is vissza a várba, mert az egyik toronyban egy másik érdekesség vár ránk.

Ugyanis itten egy szalonna kamra található, ápolva az évszázados hagyományt, hogy egykoron az élelem egy részét a váron belül tárolták, hogy vész esetén ne kelljen az ellátással foglalkozni. A szalonna kamrában nem csak szalonnát találtunk, de asztalokat is. Ez arra enged következtetni, hogy szalonna kóstolót is szerveznek időnként.

A várfal északi és keleti része viszont nagyon romos állapotban van, az itt található melléképületek is omladoznak.

Ezért menjünk is vissza még egy kicsit a templomba, mert ott egy szobor, több emléktárgy és egy emléktábla is mesélni szeretne nekünk valamit.


Stephan Ludwig Roth élete

Stephan Ludwig Roth erdélyi szász professzor, lelkész, filozófiadoktor, politikai reformer és a szabad művészetek mestere 1796. november 24-én születik Medgyesen. Apja a helyi gimnázium egyik tanára.

A Tübingeni Egyetemen tanul teológiát és filozófiát, ez utóbbiból pedig doktori címet is szerez.

1821-ben visszatér Erdélybe. Ennek a hazatérésnek pedig nyomós oka volt. Ugyanis utazásai során találkozott Johann Heinrich Pestalozzi-val, aki a neveléstörténet egyik legnagyobb alakja volt.

Pestalozzi nagyon fontosnak tartotta a szegény gyerekek nevelését, és egész életében azon dolgozott, hogy a társadalom legelesettebb rétegei is részesülhessenek oktatásban. Továbbá olyan nevelést hirdetett, amely emberközpontú, tapasztalatra épülő és szeretetteljes, s amely a gyermek teljes személyiségét fejleszti. Ezt hívják fej – szív – kéz elvnek.

Roth pedig annyira hitt Pestalozzi módszerének fontosságában, hogy rendre visszautasított tanári állásokat. Doktori címének megírásával is a fő célja az volt, hogy meggyőzze a bécsi kormányt arról, hogy mennyire fontos ez a fajta nevelés, és engedélyezzék neki az elkezdését. Erre fel a kormány olyan rendeletet adott ki, amely megtiltotta Rothnak, hogy a doktori címét Erdélyben használhassa.

De idehaza sem értették meg őt igazán. Ráadásul, mivel a nép szerette és tisztelte, megválasztották papjuknak. Amelyet ő szintén nem akart elfogadni, mert visszalépésnek érzett. De egy idő után nem volt mit tenni, el kellett fogadja ezt a hivatást is.

Az 1848-1849-es események idején kifejtett tevékenysége megérne egy külön cikket is.

De röviden azt kell tudni, hogy Roth ekkortájt olyan nézeteket vallott, hogy a szász alkotmányt egész Erdélyre ki kellene terjeszteni, hogy semmi értelme, hogy a nemrég megszavazott magyar legyen Erdély hivatalos nyelve, ha a többség nem magyarul beszél, hanem románul és szászul.

De azt is vallotta, hogy a nemesek uralma helyett eljön polgári egyenlőség kora, amikor a műveltebb emberek fognak irányítani és nem a nagyurak.

Azt is realisztikusan látta, hogy a románoknak és a szászoknak jobb Béccsel egyezkedni, mert a magyarok nem nyerhetik meg a forradalmat. Elismeri a románok balázsfali követeléseinek jogosságát és épp ezért aktív szerepet vállal a román-szász egyezségekben.

De a szónoklatok mellett rendőrséget is szervez, hogy védje a szűkebb és tágabb környéket az anarchiától. A románok ezt erősen gyanakvással fogadták, azt hitték, hogy valami szász állam van alakulóban. Ráadásul még az elmenekült magyar nemesek birtokait is védte a fosztogatóktól.

1849-ben Bem tábornok amnesztiát adott Rothnak, ő pedig elfogadta azt és visszavonult a közéletből a papi hivatásába. Viszont Kossuth Lajos rendelete miatt elfogják, ugyanis épp törvényszéket hozatott létre Csányi Lászlóval az erdélyi ügyek tárgyalására. És buzgóságukban el is ítélték és kivégezték 1849. május 11-én. A törvényszék hat bíróból állt és nem tudták igazából egyetlen fegyveres cselekedettel sem megvádolni. Mégis kivégezték.

Az esett akkora közfelháborodást váltott ki, hogy végül még Csányi Lászlót is át kellett helyezzék a magyar minisztériumba. A kolozsvári hadbíróság több bírája pedig azonnal lemondott.

Stephan Ludwig Rothnak köszönheti Erdély, hogy a zenét bevezették az oktatásba. Szintén neki köszönhető a tornaóra is. Megszervezi az erdélyi tanítóképzést. Fontosnak tartotta a nyelvoktatást is, hisz ez segítheti a gazdasági fejlődést a leginkább. De azt is vallotta, hogy mindenkinek joga van a saját anyanyelvét használni, legyen az bármilyen nyelvű ember Erdélyben.

Aktív szerepet vállalt a mezőgazdaság fejlesztésében, népszerűsítette a vaseke használatát, az ipari növények termesztését és a vetésforgó bevezetését.

Kivégzése napján pedig levelet írt a gyerekeinek, amelyben azt írta, hogy:

A legjobb gondolataim voltak nemzetemért, anélkül hogy más nemzeteknek rosszat akartam volna.

Zárszó

Stephan Ludwig Rothot senki sem értette meg igazán. Sem a németek, sem az osztrákok, sem a románok. Sokszor még maguk a szászok sem. De legkevésbé a magyarok nem.

Ha meg szeretnék látogatni a muzsnai erődtemplomot, akkor egy kedves román néni várja önöket. Szomorúan meséli, hogy néha jönnek szakemberek, egy keveset méricskélnek, azzal elmennek. De ki tudja, hogy mikor lesz valami a templom felújításából.

Amíg én a szalonna kamrát fotóztam le, egy szász csoport tett látogatást a templomban. 10 perc alatt tovább is mentek. Biztos nem olvasták el Roth életét. Ők is rohantak tovább az autókkal.

Én nem akarom azt sugallni, hogy a muzsnai erődtemplom mindössze egy kedves román néni és egy hóbortos magyar vándor ügye lenne.

De éppen ezért arra biztatom önöket, hogy menjenek el Muzsnára, és kiránduljanak mindenfelé Erdélyben, és ismerjék meg annak igaz történelmét.

És ha tehetik, tartsanak velem legközelebb is.

Medgyesen még sikeresen megkarcoltuk egy román ember autóját. Aki nem vett el pénzt, csak annyit mondott egy gyors kézfogás közben, hogy Numai bine! Szó szerinti fordításban: csak jót, azaz minden jót!

Hát én is ezt kívánom önöknek. Minden jót!


Kirándulás tervező

Nyitvatartási program: Hétfő-vasárnap 10:00 – 17:00
Belépő: van
Belépőjegy ára: 10 lej
Megközelítése: saját autóval
Parkolás: ingyenes
Mozgássérülteknek megközelíthető: nem igazán
Elektromos autó töltőállomások a közelben: ro-evmap.ro

Adatok frissessége: 2025.10.11
Felelősségkizárás
Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

A Muzsnai evangélikus erődtemplom
  • ƒ/5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 850D
A Muzsnai evangélikus erődtemplom
Az erődtemplom kaputornya
  • ƒ/6.3
  • 50 mm
  • 100
  • 1/100
  • Canon EOS 850D

Az erődtemplom kaputornya

A templom sürgős felújításra szorul
  • ƒ/8
  • 18 mm
  • 160
  • 1/80
  • Canon EOS 850D

A templom sürgős felújításra szorul

A muzsnai templom szentélye
  • ƒ/8
  • 18 mm
  • 5000
  • 1/80
  • Canon EOS 850D

A muzsnai templom szentélye

Viseljétek el egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét!
  • ƒ/8
  • 18 mm
  • 6400
  • 1/59.999999999999
  • Canon EOS 850D

Viseljétek el egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét!

Stephan Ludwig Roth emléke
  • ƒ/8
  • 18 mm
  • 6400
  • 1/20
  • Canon EOS 850D

Stephan Ludwig Roth emléke

A Muzsnai erődtemplom harangjai
  • ƒ/8
  • 18 mm
  • 6400
  • 1/30
  • Canon EOS 850D

A Muzsnai erődtemplom harangjai

Muzsna látképe a toronyból
  • ƒ/8
  • 18 mm
  • 160
  • 1/80
  • Canon EOS 850D

Muzsna látképe a toronyból

Muzsna múzeumát 2000-ben alapították
  • ƒ/8
  • 18 mm
  • 6400
  • 1/30
  • Canon EOS 850D

Muzsna múzeumát 2000-ben alapították

A szőlőtermesztés fontos volt Muzsna életében
  • ƒ/8
  • 18 mm
  • 6400
  • 1/15
  • Canon EOS 850D

A szőlőtermesztés fontos volt Muzsna életében

Énekeskönyvek, imakönyvek szász nyelven
  • ƒ/8
  • 19 mm
  • 6400
  • 1/30
  • Canon EOS 850D

Énekeskönyvek, imakönyvek szász nyelven

A szalonna kamra belseje
  • ƒ/8
  • 18 mm
  • 6400
  • 1/10
  • Canon EOS 850D

A szalonna kamra belseje

Téli tartalék az erődben...
  • ƒ/8
  • 18 mm
  • 6400
  • 1/5.9999999999999
  • Canon EOS 850D

Téli tartalék az erődben...

Szép csendesen esik...
  • ƒ/8
  • 132 mm
  • 2000
  • 1/320
  • Canon EOS 850D

Szép csendesen esik...

A Szász építészet egyik műremeke
  • ƒ/5
  • 24 mm
  • 100
  • 1/200
  • Canon EOS 850D

A Szász építészet egyik műremeke

Látnivalók a Muzsnai erődtemplom környékén:

MedgyesMedgyes +9.9 km
BerethalomBerethalom +10.3 km
A berethalmi erődtemplomA berethalmi erődtemplom +10.7 km
Szászsárosi erődtemplomSzászsárosi erődtemplom +17.0 km
A romániai ErzsébetvárosA romániai Erzsébetváros +19.4 km
Szelindek váraSzelindek vára +26.6 km
A Segesvári VárA Segesvári Vár +31.6 km
HétúrHétúr +34.5 km
BúzásbesenyőBúzásbesenyő +38.2 km
Kripta-hegy – NagyteremiKripta-hegy – Nagyteremi +40.9 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.

Aktuális időjárás a Muzsnai erődtemplom közelében:

8.27 ℃ fok 02:48-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók és programok, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.
Térj haza, vándor!
Adatvédelmi áttekintés

Ez a blog sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassam önöknek. A cookie-k információit automatikusan tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalra, és segít abban, hogy megismerjem, hogy melyik bejegyzést találják érdekesebbnek.