Kommandó és a kommandói sikló

Van a Kárpát-kanyar közepén, a Háromszéki-havasokban egy hely, melynek neve Kommandó. Már a neve is valami nem mindennapira, valami vadregényesre enged következtetni, de ha még azt is meghallgatják, amiket mesélni szeretnék önöknek, akkor egyenesen Oscar-díj gyanús film lehetőségeket kezdenek suttogni egy kisvasútról, erdei emberekről és nehéz életről.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Kezdjük talán csak annyival, hogy egy nap felkeltünk, kiálltunk a napsütésbe, nyújtózkodtunk egyet és elindultunk kirándulni. 10 órakor volt a találkozó a kovásznai Pokolsár előtt, odáig egy óra volt az út autóval.

Arrafelé menet már a kék hegyeket szemléltem. Reggeli fényben, távolról nézve a Kárpátok olyanok, mint valami tenger hullámzása. Én pedig azon merengtem, hogy vajon mit tartogatnak a habok ma nekünk.

A találkozás időben megtörtén, átpakoltunk a másik járműbe, amely alkalmas a hegyi kirándulásokra is. Fényképezőgép felszerelés, ruházat, élelem, medve védelem, minden pipa. És elindultunk.

És akkor innentől következett pár klasszikus!

Első kérdés felém:
-Tudjátok, hogy hova megyünk?
-Pontosan nem. De gondolom ti igen.
-Mi nem néztünk utána. Azt hittük, hogy ti tudjátok.
-Mi pedig azért nem néztük utána, mert ti jártok többet erre, ti számítotok helyieknek.

Persze eltévedni nem nagyon lehetett volna, hisz csak egyetlen út van előttünk, amelyen kapaszkodni lehet felfelé a hegyek közé. De akkor következett a következő örökzöld, igazi székely szituáció:

-Meddig megyünk?
-Amíg bírjuk!
-És utána?
-Megállunk. Eszünk. És megfordulunk hazafelé, mert este lesz, amire hazaérünk.

Mi pedig 30 km-et nyomultunk be a rengetegbe azért, hogy az alábbiakban a történetemet a kezdetektől mesélhessem el önöknek. Nem is igazán akarózott volna tovább mennünk, mert a következő település még 40-50 km. távolságra lett volna, szintén végig havasi úton. De mivel megehültünk, megálltunk enni.

Étkezésre alkalmas helyszínnek egy fakeresztet találtunk, amely villanypásztorral volt elkerítve. Hát át is bújtunk alatta, leültünk az asztal mellé és figyeltük a medvét. De medve helyett csak egy erdőben bujkáló ló próbált minket bekeríteni, majd mikor felfedte kilétét, nagyot nyerített, amelyre 3-4 kutya válaszolt.

De ekkora már mi is végeztünk a szendvicsekkel, a burduf túróra vizet is ittunk és készen álltunk arra, hogy visszafelé sorra vegyük azokat a helyszíneket, amelyeket az alábbiakban önök is megismerhetnek.

Hát kalandra fel!

Gyulafalva – avagy az aranyláz kezdete

Mai történetünk a Kárpátok óriási erdeivel kezdődik, amelyekbe az ember csak elvétve tette be a lábát. És ezen ódon nagy erdők értéke közismert volt, de senki sem tudta, hogy hogyan lehetne azt pénzzé tenni.

De egy nap megjelent egy szlovákiai mérnök és üzletember, név szerint Horn Dávid, aki erdei vasútról és óriási lehetőségekről beszélt. Szavai pedig kellő társra találtak, hisz egy bizonyos Zathureczky Gyulának akkora erdő része volt a havasokban, mint a mai Kovászna városának a fele. Az egyezség megszületett, és így az első telep, amit létrehoztak idefenn, a Gyulafalva nevet kapta.

Azt nem tudjuk biztosra, hogy Horn Dávid tudta-e, hogy miért játszhat ”All In”-t a pókerben, és miért építhet megannyi fáradság árán egy keskeny nyomtávú vasutat a hegyek közé. Történetesen azért, mert 2-3 év és Kovásznára is megérkezik az Erdélyt a Nyugattal összekötő normál vasút, és onnantól nem az lesz a kérdés, hogy mennyit tudnak szállítani, hanem az, hogy mennyit tudnak termelni.

De létrejön 1888-ban Gyulafalva, 1889-ben Kommandó és 1892-ben Musa-telep. Leraknak 40-50 km keskeny nyomtávú vasutat a hegyek közt, erre fel cipelnek 6 darab gőzmozdonyt, és megépítenek kettő darab siklópályát.

De nem csak gőzmozdonyok formájában hasznosították a gőz erejét. 1890-ben már gőzgépek fűrészelték a fákat a fűrésztelepeken, illetve generátorokkal termeltek annyi elektromosságot, amellyel éjszaka meg lehetett világítani az üzemeket, így a munka sosem állt le.

A gőzfűrészeknek nevet is adtak. A gyulafalvi volt a József fűrész, és a kommandói volt a Gábor fűrész, amelyről tudjuk, hogy egy 200 lóerős gőzgép volt. Egyetlen gőzgép felszállítása a hegyekbe körülbelül 3 hétnyi, nehéz munka volt ökröknek és embereknek egyaránt.

Ami pedig Gyulafalvát illeti, az elején fej-fej mellett növekedett Kommandóval, az első magániskola is itt alakult, de később Kommandó nyerte meg a játékot a létezés szerencsekerekén, Gyulafalva pedig beolvadt Kommandóba.

Ma mindössze egy út menti keresztet találunk a hegyek közt, amely alatt márványtábláról olvashatjuk le azt, hogy: itt volt a gyulai temető, 1890-1910, Béke poraikra. A sírhalmokat már rég benőtte a havasi táj, és csak elbeszélésekből tudjuk azt is, hogy amilyen rövid életű volt a temető éppoly különleges. Mert ha valaki meghalt, akkor a koporsóját az a gőzmozdony vitte a temetőbe, amely vonalon dolgozott a halott és a mozdony is.

Nos ez az, amiért el kellett jöjjünk, és megkeressük ezt az egykori temetőt önöknek.

Kommandó – a csodavilág közepe

A sors pikantériája, hogy Horn Dávidnak már nem sok öröme lehetett Kommandó felemelkedésében, mert annyira nagy lendülettel szállt bele a dolgokba, és annyira eladósodott, hogy 1897-ben eladja a vállalkozását az Erdélyi Erdőipari részvénytársaságnak.

A következő évtizedekben a vasút elérte a 200 km-es összhosszat, amelyen 16 gőzmozdony közlekedett. Ezenkívül már 5 siklópálya üzemelt, egy újabb telep is alakult, 36 gátter hasította a fát, és 7000 ezer ember dolgozott a hegyek közt, akik 9 féle etnikumhoz tartoztak.

Aki pedig Kommandóról azt gondolná, hogy egy szép kis munkásszálló falucska lehetett, hát el kell szomorítsam, mert téved. Például a település alapítása után 11 évvel megnyílt a kaszinó. A művelődni vágyók 16 különböző hírlapot olvashattak. A kezdetektől ingyenes volt az orvosi ellátás. A villamosítás megelőzte a környékbeli településeket. Az üzlet pedig annyira versenyképes volt, hogy még Afrikában is székely fenyőt vásároltak.

Tehát a település a kezdetektől fogva hordozta a városiasodás nyomait.

A kezdeti sikerek után már nehezebb évek következtek. 1936-ban a munkások a becsületes bérezésekért harcoltak. Ennek emléke a település központjában egy márványtábla. Az 1948-as államosítás után pedig már teljesen másak voltak a játékszabályok. Az 1960-as évektől egy rendelet tiltja a gépek helybeni javítását. Az elszállított gépek közül a legtöbb soha nem került vissza.

De a rendszerváltás után sem volt könnyebb. Mert 1990 után az új földtulajdonosok szívesen szállíttatják a kitermelt fát autókkal, ezzel is csökkentve az erdei vasút szerepét.

Végül pedig azt mondhatjuk, hogy a természet megelégelte a több mint száz éves kizsákmányolást. Egy 1995-ös szélvihar óriási területeket tett tönkre. Ezért korlátozásokat vezettek be, az addigi éves termelésnek mindössze a 27 százalékát termelhették ki az erdő védelme érdekében, illetve ennek a termelési mennyiségnek is csak 20 százaléka jutott Kommandóra. Végül 1999-ben vége lett mindennek, bezárt az évszázados vállalkozás.

Kommandó mind a mai napig megőrizte különleges arculatát. Négyemeletes társasházak mellett fészerek és méterfa rakás, mindenhol zöld fű és kevés autó. Legelésző tehenek és piros tűzcsapok. Mintha csak egy falu és egy város darabkáit keverték volna össze és szórták volna szét a havasokban.

Az egykori kaszinó ma már polgármesteri hivatal, mellette a gyerekeknek szánt játszótéren egy szökőkút is működik. A szökőkút közelében egy falusi színpad is helyet kapott a Kommandói napok részére.

A település évek óta nyitni próbál a turizmus irányába is, de egyelőre csak árnyéka mindannak, ami lehetne. Ha pedig az alábbiakban megtekintik a felvételeimet, akkor inkább érződik az, hogy katasztrófa turisták voltunk, mintsem hegyi kikapcsolódást kereső kirándulók.

A kiaknázatlan lehetőségeknek némi reményt ad, hogy ottjártunkkor egy Tesla autóval is találkoztunk. Tehát közlekedés szempontjából is sokkal jobban állunk, mint egykoron, amikor olyan kemény tél is volt, hogy helikopterrel kellett szállítani az élelmet az embereknek.

Ahhoz viszont, hogy megértsük, hogy mennyire kiaknázatlanok a lehetőségek, mi is vissza kell induljunk Kovásznára, a Tündérvölgybe, mert a mai történetünk legfontosabb elemét nem itt fenn a hegyen kell keresni, hanem odalenn.

A különleges Kommandói Sikló

Maga a sikló fogalma egy kicsit se ismeretlen a magyar ember számára.

Történt ugyanis, hogy Széchenyi István gróf fia, Széchenyi Ödön, a franciaországi Lyonban látott egyet és annyira megtetszett, hogy nyomban Budapestre is álmodott egy siklót. A Budavári siklót 1870. március 2-án avatták fel és már a következő években emberek millióit szállítgatta fel s le.

A kommandói sikló megnevezésnél picit pontosabban lokalizál a tündérvölgyi sikló név, a Tündérvölgyről pedig tudjuk, hogy Kovászna város része.

A kommandói gravitációs sikló különlegességét az adta, hogy nem a személyszállítás volt az elsődleges cél, hanem az áruszállítás. Nem is volt neki két pár sínje, csak egy. Az 1232 méter hosszú pályán 330 méternyi szintkülönbséget tett meg a két kocsi. Középen pedig volt egy kb. 30 méter hosszú szakasz, ahol dupla sínpár volt. Itt tudták a lefele és felfele igyekvő kocsik elkerülni egymást. Az egész szerkezet a gravitáció erejét használta fel, a tetőn volt a fékező rendszer is.

Egyébként a gravitációs sikló történelmében mindössze egyetlen nagyobb balesetről tudunk, amikor a felfelé és lefelé igyekvő kocsikat összekötő drótkötél elszakadt. De ezt a történetet a szájhagyomány addig cifrázta, hogy a végére már 5-6 esett lett belőle. Erre pedig volt is idejük az embereknek az erdei kisvasúton utazva, mert 1970-ig Kovászna felől az egyetlen út Kommandóra a vasút vonala volt, a mai utat csak ekkor kezdték kiépíteni. A siklót egyébként hivatalosan személyszállításra nem használták.

A sors viszont a kommandói siklóhoz sem volt kegyes. Az 1995-ös nagy széltörést követő évben erdőtűz pusztított a Tündérvölgyben, amely a tündérvölgyi siklót is elérte, és az teljesen leégett. Az emberek összefogtak és saját pénzből újraépítették. De mint már tudjuk, 1999 volt az az év, amikor vége lett mindennek, leállt a szállítás az ipari vasúton és így a siklón is.

A nosztalgia kedvééért az üzem órányi pontossággal 110 évig működött, 1999. okt. 17-én délelőtt 10 órakor zárták be. A településen a munkanélküliség kb. 90%-ra ugrott.

A kovásznai Tündérvölgyben ma mindössze egy tábla emlékszik a siklóra és pár ottfelejtett vasúti kocsi, amely már a végtelenségig lerohadt, mondhatni menthetetlen. A pannón található link sehova sem vezet. Nem tudjuk, hogy kik és milyen mennyiségű tudást gyűjtöttek össze.

Pár perc sétára a helyszíntől található a Tündérvölgy vízesés a kialakított piknikhelyekkel, ahol a mai napon is meglepően sokan vannak. Pár perc alatt két busznyi turista érkezik megnézni a vízesést, alig lehet odaférni. Itt viszont, a sikló alatt, egyetlen ember sincs rajtunk kívül. Nincs is mit nézni igazán.

A szomorú az, hogy odafenn a kommandói embereknek nem csak turisztikai érdekesség volt a vasút, hanem az életük szerves része. Ők nem akarták ezt feladni. Ezért a vasút és az utolsó európai erdei vasúti sikló megmentésére megalakították a Sikló Egyesületet 2002-ben.

Talán legnagyobb sikerüknek azt mondhatjuk, hogy a gőzmozdonyok kaptak még egy szűk negyed évszázadot, a kommandói napok keretén belül időről-időre beindultak ezek az öreg masinák az emberek és gyerekek örömére.

Az egyesület próbálta ellátni a fűtőházak takarítását, karbantartását is, illetve amennyiben nem tévedek, a felvételeimen azok a dízelmozdonyok láthatóak, amelyeket 2008-ban szereztek meg és vontattak fel a hegyre egy kamion és egy TAF (erdészeti közelítő traktor) segítségével.

Zárszó

Elmondhatjuk tehát, hogy ma már képes a legmodernebb, legokosabb, elektromos szállítási jármű is eljutni Kommandóra. De milyen áron? Mit kell feladjunk a haladás nevében?

Persze könnyű megálmodni egy nosztalgiavonatot, több példa is van erre mifelénk. Könnyű megálmodni egy újabb bobpályát, hóágyús sípályákat. Egész éves turizmust. A kérdés ugyanaz: de milyen áron? Mit kell feladni a haladás nevében?

Én a magam részéről azt vallom, hogy a világon a legfontosabb a megismerés. Ha pedig meg szeretnénk ismertetni Kommandót az emberekkel akkor, annak a mai, modern világban a legjobb módszere egy óriási virtuális világ volna, egy szimulációs játék.

Miért ne pakolhatnánk bele egy virtuális környezetbe a 200 km-es hegyi vasutat, a 16 faszállító vonatot, a Volga és SR-Kárpátok drezinákat, a 36 gátert, a 7000 munkást? Miért ne építhetnénk fel újra a Neruzsai siklót, amelyről még nem is mondtam, hogy annyira nehéz terepre épült, hogy az egyik hídja 75 méter hosszú volt, és egy 26 méter mély szakadékon haladt át? Miért ne lehetnénk mi magunk a Kommandói Siklót kezelő Mikulics bácsi és fékeznénk mi magunk a deszkával megrakott kocsikat?

Én mindössze egy blogger eszköztárával tudom bemutatni a világot önöknek. De lesznek majd vándorok, akik sokkal többre képesek lesznek. Gyűjtsünk hát össze mindent, amit csak lehet nekik.

Most pedig önök következnek! Meséljék tovább Kommandó történetét mindenkinek. Hát erőt, egészséget!