Székelyudvarhely Úgy tűnik, hogy erősen szavamon akar fogni a sors miközben az első lépcsőfokokat teszem meg felfelé a székelyudvarhelyi csillagvizsgálóhoz. Ugyanis mindig mondom önöknek, hogy Erdély egy végtelen történet, és sosem lehet tudni, hogy mikor melyik résznek lesz folytatása. De sosem gondoltam volna, hogy ma egy olyan történetet mutatok be önöknek, amely ide s tova […]
Erika Levendula
Ákosfalva község Annyit sem értünk mi Erdélyben az ökoturizmushoz, mint egy hargitai juhpásztor az űrhajó építéshez! Terepjárókkal túrázunk a természetvédelmi területeken, medvéket etetünk a falu szélen, csak hogy megmutassuk a turistáknak, minden tavasszal csorda módjára tapossuk végig a védett nárcisz mezőket és ahol két turistánál több fordul meg, ott rögtön valamiféle szolgáltatást találunk ki anélkül, […]
Varázslatos Szelfi Ház
Parajd Olyan régóta már, hogy „csinálja a turizmust” a parajdi ember, hogy valójában ő maga sem tudja, hogy mit csinál, csak csinálja a megszokottat. És bármivel is próbálkozik, mindig arra a következtetésre jut, hogy itt a turizmust csak a sóbánya adja. Ebből adódóan pedig április elején is konganak a panziók nagy többsége az ürességtől, nem […]
Top randi helyek Erdélyben
Romantikus bolondként, hiszek a szerelem mindent elsöprő erejében, és hiszem, hogy mindenki számára van valaki a földön, csak meg kell találni őt. De ha úgy érezzük, hogy ránk talált a szerelem, akkor eljött az ideje bátornak lenni, és bátran megélni annak minden egyes pillanatát. És ilyenkor merül fel a kérdés, hogy melyek azok a helyszínek, […]
Óriáskerék Parajdon
A parajdi emberek, érezvén az utóbbi években, hogy mennyire kiszolgáltatott a turizmusuk a sóbányának, egyre inkább új programlehetőségekben kezdtek el gondolkodni. És itt felsorolhatnánk a fordított házat, a mágikus szelfi házat, újra van tereplovaglás lehetőség, nyílt új strand is minigolf pályával. Na és most mindennek a tetejében óriáskerékkel bővült a kínálat. Erre már én is […]
Marosvásárhelyi óratorony
A Közigazgatási Palota tornya Erdélyi kirándulásaim során nem először teszem a következő kijelentést. Ha azt szeretnénk, hogy valami rejtve legyen a világ elől, akkor olyan helyre tegyük, ahol mindenki látja, de senki sem foglalkozik vele. Hát tökéletesen igaz ez a mondás Marosvásárhely óratornyára is. Vagy tűzoltó tornyára, ha úgy tetszik. Vagy nevezzem a Közigazgatási Palota […]
A szovátai Medve-tó
Bár a közösségi hálókon előre bejelentettem, de itt még nem írtam le ezidáig annak okát, hogy ide s tova fél éve miért nem született egyetlen új úti bejegyzés sem. Pedig örömteli oka van ennek! Molnár Lili személyében új vándor született a földre, és el kellett teljen egy kis idő, amíg annyira cseperedik, hogy velünk vándorolhasson. […]
Hány bobpálya van Erdélyben?
Talán nem is lesz 2024-ben többször feltett kérdés az erdélyi turizmusban, mintsem hogy hány bobpálya van Erdélyben, és hol találhatóak ezek a bobozási lehetőségek? Ezért legfőbb ideje egy kicsit listába szedni őket, hadd tudjuk, hogy merre induljunk el, ha bobozni szeretnénk. És mivel a bobozás úgy bejött divatba, mint az evés, valószínűleg nem sokáig lesz […]
Dinó park – Barcarozsnyó
Talán nem meglepő dolog, hogy a kisgyermekek sokszor teljesen irreleváns dolgoktól is tudnak félni. Főleg most, hogy lassan Halloween-hez közeledünk, amelynek lényegét talán sosem fogom megérteni. Mondom ezt annak ellenére, hogy gyermekkoromban én is szerettem töklámpást faragni. Mai cikkemben viszont nem arra keresem a választ, hogy mitől félnek a gyermekek és miért félnek attól-amitől, hanem […]
Mini Nyárád Látogatóközpont
Akárhova vetődjék is a vándor utazásai során, szívének legkedvesebbje mindig is a szülőföldje marad. És habár már két tucat helyismertetőt megírtam a szülőföldemről, a Sóvidékről, valójában úgy érzem, hogy még mindig sehol sem tartok a munkában. De legalább igyekszem figyelemmel követni az újdonságokat és alkalomadtán, amikor hazalátogatok, egyet-egyet bemutatni önöknek. Következzék hát egy olyan megközelítése […]
