Állomási tó

Sepsiszentgyörgy

Az, aki foglalkozik bármi fajta kertészkedéssel, az tudja, hogy minden növénynek megvannak a maga távolság szabályai. A hagymák egymáshoz közel is ültethetőek a sorban, de a káposztáknak nagyobb távolság kell.

Az állatvilágban is sejtjük, hogy vannak ilyen élettér szabályok, de már nem értjük, hogy miért haragszik a medve, ha az emberek megsértik ezen távolságokat.

Viszont azt, hogy annak is lenne szabálya, hogy két embert, avagy két családot egymástól milyen távol kell plántálni, na azt teljesen kizártnak tartjuk. Ezért hát az embereket berakjuk tömbházakba, egymáshoz jól közel, hadd harcoljon a felső szomszéd az alsóval, az alsó a felsővel a semmi felett.

Az ember meg tudja folyamatosan erőszakolni a természet törvényeit, de felülírni sosem. Ugyanis a természet törvényei egy több tízezer évig alakuló egyensúlyi állapot, míg az emberi beavatkozás ilyen léptékkel nézve, mindössze pillanatnyi zavar a rendszerben.

És amint elcsendesíti az ember önmagát, vágyakozni kezd a természet törvényeire, vágyakozni kezd arra, hogy saját élettere legyen.

És mit tud tenni ilyenkor a városi ember? Hát kimegy a parkba, és leül egy padra, szemlélni a világot. Már ha van ahova…

És nagy örömömre szolgál elmondani, hogy Sepsiszentgyörgyön is van ahova kimenni, van ahol leülni egy padra és pihentetni a szemünket a távolság adta látványban.

Hát fedezzük fel együtt az Állomási tavat.

Az Állomási tó története röviden

A múlt század nagy elvtársa dédelgetett egy álmot miszerint mindenki városokra kellene költözzön. Részben mert így jobb társadalmi körülmények között élhetnek az emberek, részben mert az így ledózerolt falvak helyén hasznos termőföldek lennének. Bár elég nehéz megérteni, hogy a tégla és kő törmelékek között hogyan terem meg a pityóka, főleg úgy, hogy a kapás, aki azt meg kell kapálja 30-40 km-re, egy tömbházban lakik. De ne kalandozzunk el a tömbházaktól!

Ha pedig Sepsiszentgyörgyön 1891 óta van vasút és vasútállomás, akkor nem nehéz elképzelni azt, hogy a múlt század közepére kinőttek az Állomás negyed tömbházai is a föld alól. A tömbházakkal együtt pedig megszületett az igény is a zöldövezetekre, parkokra, netán ha lehetőség van, akkor egy kis tavacskára.

Így az Állomás negyedi tó, vagy rövidebb nevén Állomási tó, ma már közel fél évszázadra tekint vissza. A tavon nyáron csónakázni lehetett, télen pedig korcsolyázni és nagyon népszerű volt. A tó közepén pedig egy kis sziget, azon cukrászda.

Persze az 1980-as évek végére már megszokottá váltak az üzemzavarok, a lakók szerint szemétgödörré vált, a municipíumi néptanács pedig a  hínárokat hibáztatta.

De az az olvasó sem gondolta, aki a Megyei Tükör 1988-as számába panaszt írt a tó állapotáról, hogy nemsokára rendszerváltás következik, és bő 10 év múlva már évente több cikkben is foglalkozni fognak a tó problémáival az újságok.

Ugyan működött az 1990-es években is a tó, melynek vízszintjét egy zsilippel szabályozták, és voltak olyan próbálkozások, minthogy a tó szigetén 1994-ben megnyílt a Csani-bár, de a tónak volt egy nagy hibája. Történetesen az, hogy a tó magasabban fekszik, mint a tó vizét adó Olt folyó.

Emiatt a tó környezete pusztulásnak indult, mígnem jött egy ember a 2000-es évek elején, aki kitalálta, hogy a tavat halastóként, halneveldeként lehetne hasznosítani. A tavat kitakarította, halakat telepített, motoros pompát a víz forgatásához. Annyira feltornászták a tavat, hogy a halak napi 600 kg eledelt ettek meg. Horgászversenyeket kezdtek szervezni, színesebbé tették a Szent György-napokat is.

A tó ezután egy másik bérlőhöz került, aki viszont csak a bérlési jogot szerezte meg, de semmit nem tett igazán a tóért, és a halakért. Így 2017 tavaszán óriási felháborodást váltott ki a tömeges halpusztulás látványa.

Már a rá következő évben ötletpályázatot hirdettek, hogy mit kezdjenek a tóval, hogyan nézzen ki a tó területe. 2021 szeptemberében pedig elkezdődött egy folyamat. Ezt a folyamatot nem részletezném, de nálunk fele a folyamat, az mindig sok időt jelent.

És a folyamat végeredményeként 2025. június 1-jén átadták az új Állomási tavat, melynek medre leszigetelve, a tópart sétatérré alakítva, szaladópályával, padokkal, sportpályával, és persze középen a kis szigettel.

Ez tehát egy sport- és szabadidőpark születésének a története.

Kirándulás az Állomási tónál

Amennyiben meg szeretnék látogatni Sepsiszentgyörgyön az Állomási tavat, akkor mindenképp el kell mondjam, hogy a városban viszonylag jó a tömegközlekedés, ezért simán megtehetik, hogy felülnek egy városi buszra. És máris tettek a környezettudatos, városi énjükért.

Ha pedig kocogtak egy kört a tó körül és leülnek egy padra kicsit pihenni, akkor a testi és lelki egészségükért is tettek. Tehát mindenképp ajánlom a meglátogatását a parknak.

Némileg szomorú a tény, hogy a fentebb említett hosszú folyamat során nem sikerült számolni sem a kisgyerekes anyukákkal, sem a mozgáskorlátozott emberekkel, de még a kutyagazdikkal sem.

Ugyanis a babakocsis lépcsőzés nem a legkedveltebb sport. A mozgáskorlátozottak számára van lift, de liftkezelő személyre jelenleg nem futja, így ők sem tudják megközelíteni a parkot.

Ezekhez képest eltörpül a tény, de számunkra igencsak fontos, hogy a park látogatása szétszakítja a családunkat. Kérem magyarázzák el a két éves kislányomnak, hogy Floppy kutyánk, aki a nap 24 órájában velünk van a lakásban és aki fél Erdélyt összejárta már egy bőrüléses autóban utazva, nem mehet be a parkba. Mert a kutyáknak tilos. Mert a kutyák jobban tönkreteszik a helyet, mint ahogy azt tették az emberek az elmúlt 50 év során jó párszor.

A parkban nagyon kevés az árnyékos rész. Így a nyári meleg napokon időseknek és kisgyerekeknek sem ajánlott a látogatása.

Tehát még sokat kell fejleszteni a parkot. A tó közepén lévő vendéglátó egység sem nyitott még ki.

Búcsú egy géptől

Azt hiszem, hogy nyolc év vándorlása feljogosít arra, hogy egy kicsit szentimentális legyek a saját weboldalamon.

Történt ugyanis, hogy a park fotózása közben tönkrement a fényképezőgépem. Egy apró hiba a belső szerkezetben, egy kattanás, egy mini törés, és nincs többé fényképezőgép.

Nem! Nem ejtettem el. Csak lejárt az ideje a gépnek. Tudják a tervezett amortizáció, amellyel örökre sakkban tartják a munkás embert.

Szóval most búcsúzom a géptől. A géptől, amely járt kastélyok között és hegyek csúcsán, fotózott vízeséseket és aktív vulkánokat, emléket állított költőknek, íróknak és olimpiai bajnokoknak. De ott volt a Parajdi Sóbánya utolsó földalatti sporteseményein is.

Isten veled, megyek tovább nélküled!

Persze azt még magam sem tudom, hogy hova és hogyan megyek legközelebb a fényképezőgépem nélkül, de maradjanak velem. Majd ez is kiderül!