Marosvásárhelyi óratorony


A Közigazgatási Palota tornya

Erdélyi kirándulásaim során nem először teszem a következő kijelentést. Ha azt szeretnénk, hogy valami rejtve legyen a világ elől, akkor olyan helyre tegyük, ahol mindenki látja, de senki sem foglalkozik vele.

Hát tökéletesen igaz ez a mondás Marosvásárhely óratornyára is. Vagy tűzoltó tornyára, ha úgy tetszik. Vagy nevezzem a Közigazgatási Palota tornyának? A Megyeháza tornyának? Netán a Régi városháza tornyának? És ezzel még mindig nem soroltam fel az összes nevet, amelyet felsorolni lehetne, mert régen annyira fura volt a városlakók számára az új városháza épülete, hogy nemes egyszerűséggel Cifra Palotának hívták.

És ha még azt sem tudjuk, hogy mit keresünk a világhálón, nos akkor nem sűrűn találjuk meg a nyitvatartási programot, illetve jegy információkat sem. És ha nincs birtokunkban a kirándulásokhoz szükséges információk jelentős hányada, akkor abból kirándulás sem lesz.

Pedig mindannyian tudjuk, hogy legyünk a világ bármely városában, az egyik legvagányabb program, amelyben csak részünk lehet az az, hogy felmászunk egy torony tetejébe.

Hát ne fosszuk meg magunkat ettől akkor sem, ha Marosvásárhelyen élünk vagy ha Marosvásárhelyre látogatunk. Tartsanak velem! Toronyiránt, felfelé!

A Közigazgatási Palota rövid története

Azok, akik kevésbé ismerik Marosvásárhely történelmét, ott vehetik fel a történet fonalát, hogy volt egy polgármester, akit városépítőnek nevezett a nép.

Bernády Györgyöt azért nevezték városépítőnek, mert nem csak két kézen kell megszámolni az ő idejében épült iskolák számát, de 117 új utcával bővült a városi utcanévtár, a főbb utakat leaszfaltozták, kikövezték. Szabályozták a Maros folyót, gátat építettek. Mondhatni minden fronton robbantottak és a város sebes lépésekben haladt a modernizáció felé.

De ha ez nem volna elég, még két épület építését is elrendelte. Az egyiket ma úgy ismerjük, hogy a Kultúrpalota, a másikat pedig Közigazgatási Palota. Ez utóbbi az, amelynek tűzoltó tornyát meglátogatjuk.

Történetünk 1905-ben kezdődik, amikor is az új városháza épületének tervrajz pályázatán külön kitét volt, hogy egy tűzoltó-őrtorony is szükségeltetik. Tudniillik ekkor még Városházának készült az épület, és a tűzoltóság is helyet kapott benne. És mivel a központ a város egy alacsonyabban fekvő részén található, hát ésszerű volt egy jó magas őrtornyot is kérni.

14 pályamű érkezett, de a megrendelők csavartak egyet a dolgon, és azt kérték, hogy ne egy szimmetrikus épületet alkossanak, hanem a tornyot rakják valamelyik sarkába. Hát így született meg a végleges tervrajz.

A városháza nagyon gyorsan, mindössze 2 év alatt épült meg, és vele együtt az 54 méter magas torony is. Amelyre még rájött a tetődísz is, így a torony összmagassága 60-61 méter.

Az egész épületet a híres Zsolnay-gyár színes, mázas cserepei fedik, és a 7 méter magas csúcsdísz villámhárítóként is szolgál.

A torony ma is működő toronyóra szerkezetét Müller János budapesti órásmester készítette 1908-ban. És az óra kapcsolatban áll a torony 4 harangjával, amelyeket szintén Budapesten készítettek, Thury Ferenc műhelyében a következő felirattal:

Ezen harang öntetett Marosvásárhely szabad királyi város közönsége részére, 1908. évben. Dr. Bernádi György polgármesterségének idejében.

Tehát harangkongással jelzik az időt számunkra ma is, és nem csak minden egész, de minden negyedórában.

A Közigazgatási Palota jelenleg a Maros Megyei Prefektúra és a Megyei Tanács működésének ad otthont.

Nos ennyi történelmi ismertető után ideje, hogy megtegyük azt a 202 lépcsőfokot felfelé, és megnézzük, hogy mi vár ránk a magasban!


A marosvásárhelyi Óratorony látogatása

Mint már mondtam, az interneten nagyon szövevényesek a fellelhető információk. Leginkább a magamfajta utazókra és Google Térkép szerkesztőkre tudtam hagyatkozni.

Ezen információ morzsák szerint azt a képet raktam össze, hogy a torony látogatásához szükséges jegyet váltani. És egy olyan jegyet lehet váltani, amely a Kultúrpalotával kombináltan jogosít fel a torony látogatására is. A Kultúrpalota weboldalán meg is kerestem a szükséges jegyinformációkat, amely szerint 25 + 40 lejbe kerülhet nekem ez a kirándulás egyedül. De azt mondtam, hogy megér nekem 65 lejt (13 euró), hogy végre bemutathassam önöknek a tornyot. Viszont az említett weboldalon egyetlen szó sem esik arról, hogy ezzel a jeggyel a Közigazgatási Palota tornyát is meglátogathatom.

Végül is helyben derült ki, hogy mindössze egy 10 lejes, egyéni jegyet kellett váltsak a toronyba (2 euró), és azzal szépen a nyakamba vehettem a világot. Hát el is indultam felfelé a lépcsőkön.

A torony bejárata egy csodaszép, kovácsolt vaskapu, amelyet egy kis csigalépcsőzés követ. Körülbelül 2 emelet magasságban pedig felérünk a torony négyszögletes részébe. Innen átlagos lépcsősor vezet felfelé, könnyed kis tornaóra. És a legtetején van egy kis falépcső, amelyen keresztül kibújunk a torony erkélyére.

A falakat végig múlt századbeli fényképek díszítik, és mivel mondhatni egy nagy, üres, négyzet alapú térről van szó, érződik a visszhang a falakon.

Mivel a negyedik emeleten lakom, mondhatni meg sem éreztem a 202 lépcsőfokot felfelé, pikk-pakk fent voltam és máris a várost csodálhattam. Ehhez pedig egy kis segítség is van kihelyezve. Minden irányban jelmagyarázat, hogy mi látható.

Jól láthatóak a magyar templomok, a román katedrálisok és a nagy zsinagóga. A látványt némiképp elrontja a frissen felújított Kultúrpalota tetőszerkezete, amely csillogó alumínium lemezekkel van vastagon borítva.

Aki pedig egy kicsit is ismeri Maros megyét, az rögtön a Segesvári óratoronnyal kezdi el összehasonlítani a tornyot. És mi tagadás, van pár különbség…

A Segesvári óratorony 4 méterrel magasabb, bár kialakításából ítélve a látogatási szint alacsonyabban van. Azt a tornyot dombok és bástyák veszik körül, ezt pedig lapos terület és megannyi, monoton tömbház. Az sokkal korábbi, szász építészet, ez pedig szecessziós remekmű. A segesvári toronyóra órája már 260 évvel korábban is „ketyegett”.

Viszont az összes különbség között a legmeglepőbb az volt, hogy amíg a Segesvári óratoronyban azt sem tudom, hogy hogyan álljunk meg úgy, hogy egy zavartalan képet készíthessünk, addig itt egyetlen turista sem zavarta meg a fotók elkészítését. A látogatás elejétől a legvégéig egyes-egyedül voltam a toronyban.

Azt érezhettem pont, mint az az egykori tűzoltó-őr, aki itt teljesített szolgálatot száz évvel ezelőtt. Azzal a különbséggel, hogy amíg ő 25 ezer ember fölött őrködött a magasból, addig én majdnem ötször ennyi emberre néztem le 2024-ben.

Egyedül a világ tetején! De miért egyedül?

A torony közvetlen közelében van egy igen nagyszerű kávézó. Ebben a kávézóban egy jobb kávé elfogyasztása is többe kerül, mint meglátogatni a tornyot. Nyár van és hétvége. A kávézó most is tele van. Mégsem jön fel senki nézelődni.

A városnak van 115 ezer lakosa, de ha a szomszédos településeket is ide csapjuk, bőven megvan a 150 ezres szám. Hogy mit jelent ez? Ha mindannyian egyetlen évben akarnánk meglátogatni a tornyot, akkor naponta 411 helyi ember kellene meglátogassa. Ha ezt tovább daraboljuk a nyitvatartási órákra, akkor óránként 68 személy kellene felmásszon a toronyba. Nem kiránduló, hanem helyi lakós. És ne feledjük, hogy 68 az év összes napján, az összes nyitvatartási órában.

Lenézve a toronyból látom, hogy nagy buszokkal érkeznek a kirándulók, akik a Kultúrpalotát akarják meglátogatni. Vajon ők feljönnek legalább? Vagy 3 busz kisgyerek. Vajmi kevés az esélye.

Tudom, a vándor szerepébe tökéletesen beleillik az egyedüllét. De miért állok egyedül egy ilyen helyen?

Novum Forum Siculorum. Azaz Székelyújvásárhely. Így említik az írások a várost 7-es száz 1 évvel ezelőtt. Vajon mire kötelez bennünket ez a 701 év?

Lassan lépdelek lefelé a lépcsőkön. Várom, hogy szembe jöjjön valaki, akire rá köszönhetek. De türelmetlen vagyok. Nem tudok várni. Mennem kell tovább kutatni Erdélyt.

Tudom, hogy lesznek új utazók, új vándorok, akik jönni fognak. Tudom, hogy lesz még időszak, amikor a vásárhelyi óratorony sokkal népszerűbb és gondozottabb lesz mint most. Tudom azt is, hogy sok ember megszívleli majd az írásomat. Nagyon jó turisztikai szakemberek és egyesületek vannak Maros megyében.

De csak a jelenben élhetünk mindannyian. És ahogy kimondom ezt a szót, hogy Isten önökkel, máris múlttá válik. Amikor önök olvasni fogják ezen írásomat, már elmúlt ez a pillanat is, amelyben írtam.

Hát igyekezzünk, hogy ne múljanak el életünk pillanatai tartalom nélkül. Kiránduljunk sokat, nyitott szemekkel és szívvel. Minden jót, mindenkinek!



Kirándulás tervező

Nyitvatartási program: Kedd-Péntek: 09:00-15:00, Szombat-Vasárnap: 09:00-14:00, hivatalos romániai ünnepnapokon zárva
Belépő: van
Belépőjegy ára: 10 lej, a Kultúrpalota jegypénztárában lehet vásárolni
Idegenvezetés: csak kérésre magyar, román és angol nyelven
Megközelítése: saját autóval
Parkolás: fizetős
Parkolási segítség: tpark.io/oras/plata-parcare-tirgu-mures
Mozgássérülteknek megközelíthető: nem
A Kultúrpalota hivatalos weboldala: palatul-culturii.ro
Elektromos autó töltőállomások a közelben: ro-evmap.ro

Adatok frissessége: 2024.06.27


Gyakori kérdések

Tényleg ennyire sötétek a fellegek, mint ahogy a költő mondja?
Végeztem egy kis közvélemény kutatást, amelyben 118 követőm adott választ a kérdésre. A válaszadók 48%-a nem is tudta, hogy van ilyen programlehetőség. 38%-uk tudott róla, de sosem járt a toronyban. És örülhetnénk a maradék 13%-nak, hisz ők jártak már megmászták a tornyot, de mindössze 2 ember nyilatkozta azt, hogy ő kirándulóként fordult meg itten. A többi 13 helybélinek vallotta magát. Szóval van amin dolgozni még.

Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

Marosvásárhelyi óratorony
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 100
  • 1/250
  • Canon EOS 850D
Marosvásárhelyi óratorony
202 lépcsőfok várja, hogy megmásszuk
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 850D

202 lépcsőfok várja, hogy megmásszuk

A Közigazgatási Palota tornyában
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/1250
  • Canon EOS 850D

A Közigazgatási Palota tornyában

Kilátás a marosvásárhelyi Grand Hotel fele
  • ƒ/4
  • 29 mm
  • 100
  • 1/800
  • Canon EOS 850D

Kilátás a marosvásárhelyi Grand Hotel fele

Kilátás a főtér és a vár fele
  • ƒ/5
  • 56 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 850D

Kilátás a főtér és a vár fele

Segítség, hogy tudjuk, hogy mi látható a toronyból
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 850D

Segítség, hogy tudjuk, hogy mi látható a toronyból

Bernádi György polgármesterségének idejében épült 1905-1907 között
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 100
  • 1/800
  • Canon EOS 850D

Bernádi György polgármesterségének idejében épült 1905-1907 között

Közigazgatási Palota tornya egykor tűzoltó őrtorony volt
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/640
  • Canon EOS 850D

Közigazgatási Palota tornya egykor tűzoltó őrtorony volt

A toronyóra szerkezetét Müller János órásmester készítette Budapesten
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 250
  • 1/59.999999999999
  • Canon EOS 850D

A toronyóra szerkezetét Müller János órásmester készítette Budapesten

Thury Ferenc budapesti műhelyében készültek a harangok
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 160
  • 1/80
  • Canon EOS 850D

Thury Ferenc budapesti műhelyében készültek a harangok

Mindenki valamilyen nyomot akar hagyni az életben
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 1000
  • 1/80
  • Canon EOS 850D

Mindenki valamilyen nyomot akar hagyni az életben

Érdekes kőoszlopok
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/100
  • Canon EOS 850D

Érdekes kőoszlopok

A torony belsejében
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 250
  • 1/80
  • Canon EOS 850D

A torony belsejében

A Közigazgatási Palota egykor Városháza volt
  • ƒ/5.6
  • 113 mm
  • 100
  • 1/800
  • Canon EOS 850D

A Közigazgatási Palota egykor Városháza volt

Látnivalók a Marosvásárhelyi óratorony környékén:

A Marosvásárhelyi várA Marosvásárhelyi vár +0.7 km
Tükörlabirintus MarosvásárhelyenTükörlabirintus Marosvásárhelyen +2.6 km
A Marosvásárhelyi ÁllatkertA Marosvásárhelyi Állatkert +2.8 km
Vácmányi túraVácmányi túra +3.6 km
MarosszentannaMarosszentanna +4.1 km
Cinege-tetőCinege-tető +6.1 km
Terebics-tetőTerebics-tető +7.0 km
HarcóHarcó +7.7 km
Székelykövesdi székelykapukSzékelykövesdi székelykapuk +9.2 km
SomosdSomosd +9.8 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás a Marosvásárhelyi óratorony közelében:

9.80 ℃ fok 08:05-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.