Erika Levendula

Ákosfalva község

Annyit sem értünk mi Erdélyben az ökoturizmushoz, mint egy hargitai juhpásztor az űrhajó építéshez!

Terepjárókkal túrázunk a természetvédelmi területeken, medvéket etetünk a falu szélen, csak hogy megmutassuk a turistáknak, minden tavasszal csorda módjára tapossuk végig a védett nárcisz mezőket és ahol két turistánál több fordul meg, ott rögtön valamiféle szolgáltatást találunk ki anélkül, hogy lenne egy parkoló, egy szemetes vagy egy illemhely.

Közben haldokolnak a természetvédelmi területeink: a Szent-Anna tó algásodik, a Gyilkos-tó iszaposodik, a Medve-tó veszíti el heliotermikus jellegét. A nagyobb víztározók, mint pl. a Békási-víztározó, olyan szinten telnek meg szeméttel, hogy tonna számra kell kiemelni a vízből.

Nem értjük, hogy hogyan történhetett meg a Parajdi Sóbánya katasztrófája, holott több tíz hasonló helyszín van Erdélyben, ahol bármikor történhet baj. Bukarestben keressük a bűnösöket, de ha valaki felemeli a szavát valamelyik helyszín védelmében, azt rögtön vészmadárnak kiálltjuk ki, és meg se próbálunk hinni neki.

És bevallom önöknek, őszintén, hogy még a kirándulás szótól is kiráz a hideg jelenleg, a Parajdi Sóbányával együtt bennem is meghalt valami, és nincs lelkiismeretem jól érezni magamat, miközben 40 ezer embernek nem folyik víz a csapon.

Éppen ezért ma nem kirándulni megyek, hanem tanulmányi útra, amolyan teszt eseményre, amelyen azt kutatom, hogy tudja-e az ember értékelni a tőle mindössze 14 km-re található valamit, vagy a kirándulás élménye kötelező módon egyenesen arányos kell legyen a megtett kilométerek számával.

Hát tartsanak velem!

Az Erika Levendulásról két szóban

Ákosfalva neve évtizedek óta közismert a kirándulók körében. Ez az a település, amelyen áthaladt a legtöbb Erdélybe utazó magyarországi és a legtöbb nyugatra utazó, erdélyi munkásember.

De változó szelek fújnak Ákosfalva községében is, már nagyban épül az erdélyi autópálya Marosvásárhely-Nyárádszereda közötti szakasza, és így várhatóan sokkal csendesebb lesz majd a község élete.

De nem csak a közlekedés változik Ákosfalván, hanem az is, ahogy az emberek élnek és amiket csinálnak a hétköznapjainkban. Így például mindjárt két levendulás helyszínt lehet találni a térképen, amelyből mi most az Erika Levendula nevűt vettük célba, és amely már ötödik alkalommal rendezi meg a nyílt napjait.

A nyílt napok keretén belül van lehetőség levendulát vinni haza, fotózkodni kellékekkel, élvezni a friss levegőt. Az anyukák kézműves termékeket vásárolhatnak, az apukák hideg sört ihatnak.

A levendula látogatás viszont csak egy nagyon kis ablak erre a csodás világra, mert nagyon rövid, pár hét az az idő, amíg a virágzás a maximumon van, utána következik a szüret ideje.

A levendula termékek bemutatása nem szakterületem, így ne a vándortól várják a kedves követőim, de azért egy felsorolást mégis csak megpróbálok azokból a termékekből, amelyeket az Erika Levendula készít: mélyhidratáló arckrém, micellás víz, növényi kivonatú dezodor, levendula szörp, testolaj növényi és citrusos kivonatokkal, levendula olaj, levendulás illatgyertya.

Persze nem csak a termékek előállítása igényel nagy szakértelmet, sok türelmet és időt, hanem az eladásuk is nehéz dió. Részben azért, mert még mindig nem ért el széles tömegeket a helyi termékek iránti igény, részben pedig azért, mert a konkurencia is hova tovább növekszik.

Ezért az Erika Levendulát helyi vásárokban is meglehet találni, leginkább Marosvásárhely környékén. Ilyen vásárok pl. a Vásárhelyi Forgatag, tavaszi és őszi vásárok a vársétányon.

Ilyenkor a vásári asztal rendszerint kiegészül időszakos termékekkel és nem utolsó sorban csodás lila macikkal.

Úgy érzem, hogy egy ilyen lila macit én sem úszok meg, kérni fog tőlem a másfél éves kislányom.

Kirándulás a levendulásban

Nem először járok levendula mezőn Erdélyben fényképeket készíteni, de mindig izgalommal tölt el, hogy most végre szép levendulás képek készülhetnek. Majd mindig az lesz a vége, hogy nem nekem valók a levendula fesztiválok, mert nincs elég időm átélni azt az érzést, amelyet egy ilyen hely ad, és így nem lesznek igazán a legjobbak a fényképeim sem.

Ahhoz, hogy ez sikerüljön a levendulásban kellene ülni napokig, nézni a napfelkeltét, várni a napnyugtát, csodálni a pillangók táncát, hallgatni a méhecskék zümmögését. Igazán szerencsés az az ember, aki ezt megteheti és nem csak a városi tömbház lakásból vágyakozik utána.

Nos ha napokig ezúttal sem tudtam ülni, azt elmondhatom, hogy tágas parkoló várt a levendulással szemben, így a parkolás sem okozott gondot, egyből a levendulásban teremtünk.

Megvásároltunk egy-egy levendula csokrot, amely egyben a belépő is a levendulásba, a kislányunknak pedig a kiszemelt lila macit. Innentől kezdve neki is a kedvenc helye lett a levendula domb.

A kötelező fotózkodás után pedig leültünk beszélgetni a háziakkal. Én egy kicsit meséltem Parajdról, ők pedig a levendula termesztés nehézségeiről.

Mint kiderült az Erika Levendula egy álom beteljesülése, ugyanakkor amennyire csodásak a lila virágok, épp olyannyira törékeny is ez az álom.

Kezdve talán onnan, hogy az egész ki van téve az időjárás viszontagságainak. Példának okáért az idéni, hideg időjárás nem kedvezett a levendulának. Ha pedig túl sokáig tartanak a nyílt napok, akkor utána nagyon nehéz a levendula szüret. Tehát tényleg csak napok, hetek kérdése az, hogy meg tudjuk látogatni az egyik-másik levendulást.

Akkor ott van a másik tényező, hogy az állami és uniós támogatások elnyeréséhez szigorúak a minimum feltételek. Ezek azt szeretnék, ha az ember ipari léptékkel űzné a szakmát. Mindent a gazdaságnak áldoznak be, és nem látják a dolgok emberi oldalát.

Ebből adódóan gépeket vásárolni magántőkéből szinte lehetetlen. Akkora ára van az egyes gépeknek, hogy sosem lehetne kikeresni még a beszerzési árat sem. Éppen ezért egy nagyobb vállalkozás segítségét is kell kérjék bizonyos munkafázisok elvégzéséhez.

És azt is megtudtuk, hogy bár Marosvásárhely közel van, és így lehetőségekkel kecsegtet az eladás terén, de a valóság az, hogy ez a legnagyobb szerencsejáték az egészben. Sosem lehet tudni, hogy legalább a helybért ki lehet-e árulni az egyes vásárokban. A vásárhelyi emberek szeretik a csillogást, szeretnek kimozdulni, nézelődni, de vásárolni már nem marad akkora kedv vagy pénz.

Ezek után, azt hiszem, hogy nem csodálkoznak, ha azt mondom, hogy ez csak egy lila varázs az Erika Levendula számára is, de semmiképp sem egy olyan vállalkozás, amely 8 órás munkakörülményeket biztosítana az emberek számára.

Így pedig dupla tisztelet övezi, hogy gyakorlatilag az ember a szabadidejében kell megélje azt, amit egy normális világban, normális körülmények között egész nap élhetne.

De még nem állok itt meg!

A levendulás teles tele volt méhecskékkel. És pillangókkal is. De most a méhecskéken van a hangsúly.

Ugyanis a levendulás virágport ad a méheknek. Persze sokan félnek a méhecskéktől, így nem szeretik őket. De ha nem lennének méhecskék, akkor hiába ültetne az ember gyümölcsfákat a kertjébe, nem teremnének azok semmit.

Idén ráadásul a fagy megölte a gyümölcsfákat, így azok nem tudtak annyira virágozni. A méhecskék tehát most dupla erővel dolgoznak a levendulásban, hogy pótolni tudják a mézgyártásban a lemaradtakat.

Elmondhatjuk hát, hogy a levendulások megléte akkor is gyógyszer egész Ákosfalva népének, ha senki sem vásárol egyetlen levendula terméket sem. Szóval tripla tisztelet.

Egy vásárhelyi kisdiák azt mondta a napokban nekem, hogy a természettől semmit sem kapunk a mézen kívül. Minden mást az ember maga alkot meg. Fájnak ezek a szavak. Szeretném elhozni ide. Legyen kapcsolata a természettel. Ismerje meg, jöjjön rá, hogy minden-mindennel összefüggésben van.

Szintén egy vásárhelyi tanárnőtől tudom, hogy a zöld hét keretén belül elméletben lenne lehetőség meglátogatni a városhoz közeli falvakat, de egy 35 oldalas irat tömböt kell összeállítani érte. És a legapróbb hiba miatt visszautasíthatja az igazgatóság. Mi fontosabb egy pecsét, vagy az, hogy a gyerekeink eljuthassanak a természetbe? Talán újra kellene gondolni ezt a fura tanügyi rendszert is.

Szokásomhoz híven, ezúttal sem árultam el a kilétemet, hogy ki is vagyok valójában. Ha előre bejelentkeztem volna, minden bizonnyal, másképp alakult volna a nap. Én pedig a dolgok igazi oldalát keresem, a valóságról szeretek írni önöknek.

A valóság pedig az, hogy a beszélgetés közben megkínáltak egy pohár levendulás szörppel minket. És ez a levendulaszörp nekem mindennél többet jelent. Mert ezt az italt az ember adta az embernek és nem a vállalkozó a vélt influenszernek. Szeretettel kaptam és szeretettel fogyasztottam el, és most szeretettel írok a levendulásokról.

De semmit sem ér az én írásom, ha önök nem kapkodják magukat, és nem mennek el az egyik vagy a másik levendulásba. Lehetőleg az Erika Levendulásba!

Végezetül pedig nyitva hagyom a cikk elején feltett kérdést. Mert az erdélyi ökoturizmus nem tárgyi lehetőség kérdése. Az erdélyi ökoturizmus döntés kérdése. Lesz, ha eldöntjük, hogy akarjuk!

Hát jó levendulázást mindenkinek!