3D Field Challenger 5


Javában zajlik a 3D Field Challenger 5 nevű íjászverseny, amelyet az alsósófalvi Szirtisas Íjász Sportklub szervezett a Parajdi Sószorosban.

Joggal mondhatjuk, hogy erre az alkalomra még maga a Parajdi Sószoros is kiöltözött. Hisz aki gyakran jár erre, tudja, hogy nem mindig látni ilyen szép sókicsapódásokat. Illetve a már megérett galagonya és hecserli, meg a sárga levelek is varázslatossá teszik a tájat.

Mind ahogy a verseny nevéből is kiderül, idén már 5. alkalommal kerül megrendezésre a verseny, amely a klub életében a megszokott évi 4 megrendezett verseny utolsó versenye, és épp ezért kétnapos verseny.

A versenyre minden felől jöttek íjászok, számuk majdnem 50. Ez a szám nem mondható kiemelkedően magasnak, de az elmúlt időszakok történeseihez képest, nem is volt várható, hogy nagyobb legyen. Viszont ez semmit sem vett el a verseny hangulatából.

A mai napon két részből állt a verseny, amelyet közös ebéd szakított félbe. A versenyzők 28 darab 3d állatra kellett lőjenek. A 3d-s versenyekről azt kell tudni, hogy a koncentrikus körök hiánya miatt, sokkal nehezebb célozni, és ha nem „kill zónába” lövünk, akkor súlyos mínusz pontokat is szerezhetünk.

Külön érdekesség az is, hogy a célok nagy területen voltak szétoszolva, és nagyon sokat kellett mászkálni értük. Így nem csak jó erőlét volt szükséges az íjászok részéről, de amíg körbejárták a versenypályát, addig a Sószoros nagyobb részét is megismerhették.

A verseny második napján pedig még fontosabb, hogy jól teljesítsenek az íjászok, mert emelkedik a tét, azaz a plusz mínusz pontok értéke megváltozik. De nem csak! Mert egy külön versenyszám is lesz, Medve vadászat néven.

De nem kell megijedni. Nem arra a medvére fognak vadászni, amelynek lefotóztam a lábnyomát az iszapban, vagy amelyik a 18-as célnál komótosan elvégezte a dolgát valamelyik éjszaka. Hisz élő állatokra lőni szigorúan tilos egy íjász számára.

Szóval, aki szeretne kilátogatni, és kicsit drukkolni az íjászoknak, az holnap is megteheti. Mi is ezt tettük ma Floppy kutyánkkal, és eltöltöttünk együtt egy görbe napot.

És bár szeretek önöknek fotózni, és mindenem, hogy minél többet mutathassak önöknek Erdélyből, de most az egyszer annyira jó volt, hogy nem fotósként vettem részt a rendezvényen.

Ugyanis magam helyett beajánlottam legtehetségesebb tanítványomat fotósnak mindkét napra, így majd az ő képei lesznek láthatóak a Szirtisasok Facebook oldalán. Én pedig azt a pár képet, amit készítettem, a Sószoros hivatalos Facebook oldalának fogom ajándékozni.

De azért, hogy ne legyen könnyű dolga az utódomnak, meg mert amúgy is mindig megkérdik tőlem, hogy képes vagyok-e rá, így hát fotóznak önöknek egy nyílvesszőt, amelyet röptiben kaptam el. Ugye mennyire elöntött engem is a versenyszellem? Hát így jár az, aki ellátogat a Szirtisasok versenyére. Tegyék meg önök is!

Ha pedig otthonról szurkolnának, akkor hogy segítsem kicsit önöket eligazodni az online világban, szép sorban linkelek mindent, ami fontos. Jó képnézegetést és szurkolást mindenkinek! Hajrá Szirtisasok!

A Szirtisas Íjász Sportklub hivatalos Facebook oldala:
Fb.com/Szirtisas

A Parajdó Sószoros hivatalos Facebook oldala (ahol a képeim lesznek):
Fb.com/Canionuldesarepraid

A Parajdi Wellness központ Facebook oldala (ötlet az íjászoknak):
Fb.com/WellnessCenterPraid

Floppy kutyánk Facebook oldala (hamarosan neki is lesznek képei):
Fb.com/Floppyazerdelyicorgi

Ifjú fotósunk Facebook oldala (őt mindenképp megéri követni):
Fb.com/Kolloemoke1


Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

3D Field Challenger 5
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/1250
  • Canon EOS 100D
3D Field Challenger 5
A Parajdi Sószoros a verseny reggelén
  • ƒ/13
  • 18 mm
  • 100
  • 1/160
  • Canon EOS 100D

A Parajdi Sószoros a verseny reggelén

Helyükre igyekvő íjászok
  • ƒ/11
  • 22 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

Helyükre igyekvő íjászok

3d célokra kell lőni a versenyen
  • ƒ/5.6
  • 250 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

3d célokra kell lőni a versenyen

Nem akármilyen terep ad otthont a versenynek
  • ƒ/4.5
  • 84 mm
  • 100
  • 1/500
  • Canon EOS 100D

Nem akármilyen terep ad otthont a versenynek

Pontszámlálás az íjászversenyen
  • ƒ/9
  • 102 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

Pontszámlálás az íjászversenyen

Íjász a Parajdi Sószorosban
  • ƒ/5.6
  • 143 mm
  • 250
  • 1/1600
  • Canon EOS 100D

Íjász a Parajdi Sószorosban

Röptében elkapott nyílvessző
  • ƒ/5.6
  • 155 mm
  • 320
  • 1/1600
  • Canon EOS 100D

Röptében elkapott nyílvessző

Hajrá Szirtisasok!
  • ƒ/4
  • 55 mm
  • 100
  • 1/1000
  • Canon EOS 100D

Hajrá Szirtisasok!

Egy baráti csoportkép
  • ƒ/11
  • 35 mm
  • 100
  • 1/200
  • Canon EOS 100D

Egy baráti csoportkép

Látnivalók a versenyhelyszín környékén:

A Parajdi SószorosA Parajdi Sószoros +0.0 km
Trópusi LepkeházTrópusi Lepkeház +0.8 km
A Parajdi SóbányaA Parajdi Sóbánya +0.9 km
Keresztes Lajos emlékműKeresztes Lajos emlékmű +2.1 km
Sasfészek kilátóSasfészek kilátó +2.3 km
AlsósófalvaAlsósófalva +2.4 km
FelsősófalvaFelsősófalva +2.9 km
Kincses Kodáros barlangjaKincses Kodáros barlangja +3.2 km
A Felsősófalvi kilátóA Felsősófalvi kilátó +3.7 km
Siklódi-kő túraSiklódi-kő túra +4.8 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás a versenyhelyszín közelében:

23.77 ℃ fok 03:50-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.