Keresztes Lajos emlékmű


A legnagyobb hollywoodi sztárok egyike lehetett volna, de ő az olimpiai arannyal bőven megelégedett. Mi pedig ezért még büszkébbek vagyunk Alsósófalva szülöttére, hisz bárhova is vitte őt a sors, megtartotta a sóvidékiek jámbor lelkét magában.

Sokat meséltem már önöknek szülőfalumról, Alsósófalváról és a Sóvidékről is, de ha azt hitték, hogy nincs több nyúl a varázskalapban, akkor következzék a magyar történelem második olyan birkózója, aki az olimpiai dobogó legfelső fokára állt fel.

És mivel hiszek abban, hogy a Sóvidék jelenkori fiataljai és az elkövetkezendő nemzedékek is szeretnek majd olvasni, ezért a megszokott lírikus stílus helyett egy kicsit pörgősebbre fogjuk, hisz a küzdősportban is a gyorsaság legalább annyira számít, mint az ütések ereje.

Pörögjünk hát fel!

Érdekességek Keresztes Lajos életéből

Alsósófalván született: bár nagyon sokszor jelenik meg, hogy Keresztes Lajos parajdi volt, valójában Alsósófalván, a Porozó nevű utcában született 1900. április 30-án. A család a születése után Parajdra költözött.

Örmény volt: bár a székelyek nagy szeretettel vallják testvérüknek, mégis úgy tartják, hogy valójában Keresztes Lajos örmény származású volt. Szülei mészárosok voltak.

Gyenge fizikumú gyermek volt: ezért javasolják neki a sportot, hogy megerősödjön. Közben Marosvásárhelyen tanulni kezd, hentes és mészáros szakmát tanul.

17 évesen indul a nagyvilágnak: Budapestre költözik, de 1921-től 1924-ig Svédországban, Finnországban, majd Németországban él. Majd ezután a Magyar Atlétikai Club (MAC) versenyzője lesz.

1924-es olimpia, második hely: bár sérülten érkezik a párizsi olimpiára, valójában azért nem sikerült nyerni-e, mert a négy bíróból három finn volt, akik a finn Oskar David Frimannak javára pontoztak.

1925-ös Európa-bajnok: Frimannak nagyon hamar vissza tudott vágni, mert már a rá következő évben találkoztak, és megmutatta, hogy milyen birkózó ő valójában.

1928-ban olimpiai bajnok: és már kitalálhatták, hogy az 1924-es olimpia után egyből sikerült felállnia a dobogó legmagasabb fokára. Így lett olimpiai aranyérmes birkózó.

Nem akart Tarzan lenni: 1925-ben felkéri a Metro–Goldwyn–Mayer filmstúdió, hogy vállalja el Tarzan szerepét, de ő nem vállalja. 1924 után simán választhatta volna a világhírnevet, a filmek örök halhatatlanságát. De ő tudja, hogy kicsoda és micsoda ő valójában, ezért azt választotta, hogy tovább versenyzik. Ekkor még nem tudhatta biztosra, hogy pár év múlva olimpiai bajnok lesz. Tarzan szerepe így jutott Johnny Weissmuller-nek.

Az olimpia után visszavonul: azt hinnénk, hogy egy sportoló egész életében csak a sportnak él, de Keresztes Lajos világi szakmáját sem felejti el. Az Országos Társadalombiztosítási Intézet Mátyás téri húsfeldolgozó üzemének lesz a vezetője. Visszavonulásának fő oka egy 1930-as vállsérülés, amelynek műtét lett a vége.

Legismertebb tanítványa: Kozma István volt, aki kétszeres olimpiai bajnok: az 1964-es tokiói olimpián és az 1968-as mexikóvárosi olimpián.


Keresztes Lajos emlékezete

Keresztes Lajos sírja és Kozma István sírja is a rákoskeresztúri új köztemetőben található, Budapesten. Sírját 2018-ban újították fel.

Szülőföldjén két emléktábla és egy róla elnevezett sportcsarnok is őrzi emlékét. Közülük az alsósófalvi emléktáblát, amelyet a fényképfelvételeimen is láthatnak, a birkózó születésének 115. évfordulóján, 2015. május 24-én, vasárnap avatták fel.

Keresztel Lajos nevére én magam is csak mindössze 2012-ben figyeltem fel igazán, amikor is életem első újság cikkének megírásán fáradoztam mindössze 21 évesen, mindenféle iskolai végzettség nélkül.

Ez a cikk az Alsósófalvi Turulmadaras emlékműről szólt, amely az egyik legmagasabb turulmadaras emlékmű Erdélyben. És ennek apropóján beszélgettünk volt el Káli Árpáddal, Parajd község akkori alpolgármesterével, és ő mesélte el gondolatait, hogy milyen szép lenne, ha az emlékmű mellett egy szép, nagy Keresztes Lajos szobor is állna.

Hát szobor azóta sem lett, de örülünk, hogy számos dologra lehetőség adódott azóta. A fent említettek mellett olyan szimbolikus dolgok is történtek, minthogy Káli Árpád itthoni földet vitt Keresztes Lajos sírjára. Emlékversenyt szerveztek Parajdon.

Viszont nem elhanyagolható az sem, hogy az interneten is tudjuk ápolni emlékét, és hogy ne saját magammal példálózzak, ezért egy olyan nevet mondok, amelyet a legtöbb erdélyi fiatal ismer, hisz ő Erdély egyik legnagyobb Youtubere, Mr Originality/Csabika.

Szóval ő is nemrég Alsósófalván járt és megtekintette az emlékművet és meg is mutatta (jelenleg) 54 ezer követőjének.

Zárszó helyett ezúttal, inkább átinvitálnám önöket a falu weboldalára, hisz ott mind Keresztes Lajosról, mind a többi örökségünkről többet tudhatnak meg. Ezt az oldalt már ide s tova 11 éve szerkesztem és több mint ezer alkalommal nyomtam meg a publikálás gombot.

Szóval….

Keresztes Lajosról Alsósófalva weboldalán: alsosofalva.eu



Kirándulás tervező

Nyitvatartási program: 00:00-24:00
Belépő: nincs
Belépőjegy ára: 0 lej
Megközelítése: saját autóval
Parkolás: ingyenes
Mozgássérülteknek megközelíthető: igen

Adatok frissessége: 2023.08.04


Gyakori kérdések

Ki volt Keresztes Lajos?
Keresztes Lajos magyar olimpiai bajnok birkózó volt, született 1900. április 30-án, Alsósófalván.

Milyen eredményeket ért el Keresztes Lajos?
Keresztes Lajos elismerései: olimpiai bajnok (1928), olimpiai 2. helyezett (1924), Európa-bajnok (1925), négyszeres magyar bajnok (egyéni: 1923, 1925 ; csapat: 1927, 1931) és német bajnok (1925).

Hány évesen halt meg Keresztes Lajos?
Keresztes Lajos 78 évesen halt meg 1978. augusztus 9-én, Budapesten. Sírja a rákoskeresztúri új köztemetőben található.

Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

Keresztes Lajos emlékmű, Alsósófalva
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 100
  • 1/1600
  • Canon EOS 850D
Keresztes Lajos emlékmű, Alsósófalva
Keresztes Lajos birkózó
  • ƒ/5.6
  • 220 mm
  • 100
  • 1/500
  • Canon EOS 850D

Keresztes Lajos birkózó

Az alsósófalvi Kacsó András kultúrotthon előtt
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 100
  • 1/2000
  • Canon EOS 850D

Az alsósófalvi Kacsó András kultúrotthon előtt

A 1928-as olimpiai magyar bajnoka
  • ƒ/5
  • 113 mm
  • 100
  • 1/3200
  • Canon EOS 850D

A 1928-as olimpiai magyar bajnoka

Megszáradt már az utolsó koszorú...
  • ƒ/5
  • 113 mm
  • 100
  • 1/500
  • Canon EOS 850D

Megszáradt már az utolsó koszorú...

Az alsósófalvi kultúrotthon
  • ƒ/5
  • 11 mm
  • 100
  • 1/800
  • Canon EOS 850D

Az alsósófalvi kultúrotthon

Sükösd Ferenc Általános Iskola, Sükösd Ferenc emlékház és falumúzeum
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 100
  • 1/1000
  • Canon EOS 850D

Sükösd Ferenc Általános Iskola, Sükösd Ferenc emlékház és falumúzeum

Alsósófalva központja és a Turulmadaras emlékmű
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 100
  • 1/1250
  • Canon EOS 850D

Alsósófalva központja és a Turulmadaras emlékmű

Látnivalók a Keresztes Lajos emlékmű környékén:

AlsósófalvaAlsósófalva +0.3 km
Sasfészek kilátóSasfészek kilátó +0.7 km
FelsősófalvaFelsősófalva +1.1 km
Kincses Kodáros barlangjaKincses Kodáros barlangja +2.0 km
A Parajdi SószorosA Parajdi Sószoros +2.1 km
Trópusi LepkeházTrópusi Lepkeház +2.9 km
A Parajdi SóbányaA Parajdi Sóbánya +2.9 km
Parajdi ÓriáskerékParajdi Óriáskerék +3.1 km
A Felsősófalvi kilátóA Felsősófalvi kilátó +3.1 km
A Fiastető kilátóA Fiastető kilátó +4.0 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás a Keresztes Lajos emlékmű közelében:

8.87 ℃ fok 07:24-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.