Székelykő túra


Piatra Secuiului

Kihasználva, hogy augusztus utolsó hétvégéjén is igazi nyári idő ígérkezett, két barátommal túrázni indultunk. És ha már jutott egy kis idő az efféle kikapcsolódásra, akkor egy nem mindennapi helyszínt választottunk, amelyet szinte mindenki ismer.

Pénteken, a munkát abbahagyva elindultunk Torockóra, hogy szombaton kora reggel tudjunk túrázni indulni. Torockóra legkönnyebben Torda felől jut el az ember, Tordára pedig mint Kolozsvár irányából, mint Gyulafehérvárról, illetve Marosvásárhelyről is autópálya vezet. De mielőtt meglepődnénk az örömhíren, elmondanám, hogy csak 15-50 km-es autópálya szakaszokról van szó, annak okán, hogy csak ekkora darabokat tudtak megépíteni. (Megjegyzés: a cikk megírása óta sokat nőt az autópálya hossza.)

A távolról érkezőknek szükséges a szállás, ugyanis a Székelykőre nyáron felmenni leginkább a reggeli órákban érdemes, amikor még kellően hűvös van. Tavasszal, illetve ősszel ilyen szempontból jobb, de ha esik, akkor az megint nagyban megnehezíti a kirándulást. Szóval a reggel 8-9 órai indulás egy nagyon jó időpont, de ottjártunkkor volt egy csoport, akik hajnali 4-kor indultak az útnak.

Napfelkelte Torockón

Valószínűleg a legtöbb pasi számára legszebb napfelkelte a torockói napfelkelte. Hogy miért? Mert csak itt tudja megtenni azt, hogy este megígéri a barátnőjének, hogy reggel napfelkeltét néznek, majd pálinkáznak a haverokkal éjjel 1-2 óráig és miután így is aludt 7 órát, még mindig nem késte le a napfelkeltét. Ugyanis Torockón a nap kétszer kell fel. Így ha az elsőt el is késte, a másodikra biztos fel tud kelni ő is.

Ez a jelenség abból adódik, hogy miután a nap felkel, eltűnik a hegy mögött és csak később jelenik meg újra. Gyakorlatilag a Székelykő beárnyékolja az egész völgyet, amíg a nap nem emelkedik kellően magasra. Mi már jócskán túl voltunk a reggelin, a készülődésen, amikor az alábbi napfelkeltés képet készítettem. Épp akkor zártuk a szoba ajtaját és indultunk neki a hegynek.

Székelykő túraútvonalak

Az 1129 m magas Székelykőre három túraútvonal vezet. Érdemes ezeket az időjárásnak megfelelően kombinálni a kirándulásunk során.

Az első út a térkép szerint az északi oldalról, Torockóról nézve bal oldalról vezet fel a hegyre. Először legelőkön vezet keresztül, majd egy erdőbe ér, majd innen fordul neki a hegynek, és lesz kissé meredekebb. Nyáron nagyon jó választás a meleg elől elbújni az erdőben, de esős időben nagyon csúszós a föld. Az út végig fehér alapon piros téglalap jelzéssel van ellátva, nem nehéz követni.


A második túraútvonal egyenesen nekimegy a hegynek. Ez már sokkal nehezebb. Laza terepen érkezünk a hegy lábához, majd hirtelen meredek lesz, felfelé kapaszkodva nem látjuk a végét, ami frusztrálttá tehet bennünket. Bár lentről nézve ijesztőnek tűnik itt felmenni, a valóságban nem annyira az. A fényképezőgépet végig a nyakamban tudtam tartani, nem volt olyan rész, ahol láncba kapaszkodva kellett volna felhúzam magam, végig lábon állva lehetett haladni. A becsült 2 és fél óra helyett, végül 1 óra 37 perc alatt jutottunk fel a csúcsra. Az út végig fehér alapon kék pluszjellel van jelőlve.

A harmadik útvonalat már mindenki ki is találta. A déli oldalról is fel lehet jutni a hegyre. Ezt lehetne leginkább ajánlani mindenkinek, de nem árt belevenni a számításokban, hogy nem csak azzal kell számolni, hogy hosszabb, hanem azzal is, hogy ha Torockón van a szállásunk, akkor a Torockó és Torockószentgyörgy távolság 3.5 km. Amúgy ennek az útvonalnak még egy különlegessége is van. A Google térkép szolgáltatása segítségével virtuálisan is be tudjuk járni. Nem, nem a Google autó ment fel a hegyre, mert képtelenség lett volna, de van hátizsákos változat is, és valaki bevállalta, hogy megmutassa nekünk a hegy szépségét.

A Székelykő túra jutalma

Miután sikeresen lejöttünk a hegyről, már nem volt erőnk a torockószentgyörgyi várat is meghódítani, ezért rávettem a barátaimat, hogy a faluban sétálgassunk, miközben én anyagot gyűjtök a következő, Torockót bemutató bejegyzéshez. Zárjuk rövidre az önreklámot, tartsanak velem legközelebb is, és most térjünk vissza arra a kis borozóra, amely a falu központjában áll.

Ugyanis aki ide betér, nem csak jóféle borral enyhítheti a szomját, hanem még egy diplomát is kaphat, amely egyfajta elismerése a teljesítménynek és mindenki kirakhat az otthona falára, vagy megmutathatja a barátainak dicsekvésképpen. Ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy felmutatunk egy képet, amely azt igazolja, hogy fenn jártunk a hegyen. Ottjártunkkor épp egy 20-25 fős csoport váltotta ki a diplomáját.

Ha a hallottak alapján kedvet kaptak egy kis Székelykő kiránduláshoz, akkor nem csak nagy kalandot ígérhetek önöknek, hanem azt is, hogy az egészségnek is jót tesz. Ezért hát jó kirándulást kívánok mindenkinek!



Kirándulás tervező

Túraútvonalak száma: 3
A Székelykő magassága: 1129 m
Szintkülönbség: 600 m
Időtartam: 2-3 óra felfele
1.5-2.5 óra lefele
Nyitvatartási program: 00:00-24:00
Belépő: nincs
Belépőjegy ára: 0 lej
Megközelítése: saját autóval, max Torockóig
Parkolás: ingyenes
Mozgássérülteknek megközelíthető: nem
Székelykő webkamera (élő): meteoblue.com
Elektromos autó töltőállomások a közelben: ro-evmap.ro

Adatok frissessége: 2023.08.04


Gyakori kérdések

A Székelykő túra nehézsége?
Közepesen nehéznek mondható, nem szükséges különösebb felkészülés, de a jó erőnlét nagy előny.

Hány méter a Székelykő magassága?
A Székelykő csúcsa tengerszint felett 1129 méteren van.

Hány méter a Székelykő szintkülönbsége?
A Székelykő szintkülönbsége 600 méter.

Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

A székelykő Torockótól keletre
  • ƒ/5.6
  • 18 mm
  • 100
  • 1/500
  • Canon EOS 100D
A székelykő Torockótól keletre
Torockó, napfelkelte
  • ƒ/9
  • 109 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

Torockó, napfelkelte

A Székelykő sziklái
  • ƒ/7.1
  • 200 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

A Székelykő sziklái

Veszélyes hegyoldalak a Székelykőn
  • ƒ/7.1
  • 100 mm
  • 100
  • 1/200
  • Canon EOS 100D

Veszélyes hegyoldalak a Székelykőn

Túra a Székelykőre
  • ƒ/9
  • 70 mm
  • 100
  • 1/250
  • Canon EOS 100D

Túra a Székelykőre

Torockószentgyörgy a Székelykőről nézve
  • ƒ/9
  • 55 mm
  • 100
  • 1/200
  • Canon EOS 100D

Torockószentgyörgy a Székelykőről nézve

Torockó a Székelykőről nézve
  • ƒ/9
  • 61 mm
  • 100
  • 1/200
  • Canon EOS 100D

Torockó a Székelykőről nézve

Legelő ló a Székelykő legtetején
  • ƒ/5
  • 146 mm
  • 200
  • 1/1600
  • Canon EOS 100D

Legelő ló a Székelykő legtetején

Látnivalók a Székelykő környékén:

TorockóTorockó +1.2 km
Torockószentgyörgy váraTorockószentgyörgy vára +2.6 km
A Tordai-hasadékA Tordai-hasadék +16.2 km
A Túri-hasadékA Túri-hasadék +20.6 km
A Tordai SóbányaA Tordai Sóbánya +23.3 km
HavasnagyfaluHavasnagyfalu +45.4 km
Sztyeppei bazsarózsa rezervátum – MezőzáhSztyeppei bazsarózsa rezervátum – Mezőzáh +45.5 km
MezőzáhMezőzáh +45.9 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás a Székelykő közelében:

-0.52 ℃ fok 14:31-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.