Vajdakamarás


Vaida-Cămăraș

Nem jól van az, ha az ember mindig siet mindenhova!

Mert úgy autózunk végig egész tájakon, akár több száz km-en keresztül, hogy egyetlen egyszer sem jut eszünkbe megállni egy kis faluban, vagy legalább elgondolkodni azon, hogy vajon milyen lehet itt az élet.

Éppen ezért én nem szeretek vezetni, nem is nagyon szoktam, inkább jobb oldalról bámulok ki a kocsiból, és próbálok minden olyan apró részletet észrevenni, ami felett másnak talán el is siklik a figyelme.

Figyelem a telefon jel erősségét, lássuk, hogy az ittenieknek mennyire adott, hogy az interneten keresztül kamatoztassák tudásukat, vagy épp áldozzák fel szabadidejüket. Nézem az aszfaltutat, a hiányzó sáncokat az út széléről, a madarak számát a bokrok tetején.

Közben elfogy azt aszfalt is, megnő a por, én pedig azon kezdek gondolkodni, hogy milyen viccel indítsam a találkozást a kedves vendéglátónknál. Hisz ő előre fogadkozott, hogy nem sok érdekesség van a faluban, de azt elfelejtette mondani, hogy út sincs.

Remélhetőleg aszfaltút is lesz, amire önök meglátogatják a Vajdakamarási Falumúzeumot, mert ugyebár a lelkükre kötöttem a kedves olvasóimnak ezt előzőleg.

De addig is tartsanak velem virtuálisan Vajdakamarásra.

Vajdakamarás története

A falu legelső említése 1213-ból való villa Kamarás néven. Nevét pedig többféle képpen is írták az okiratok a régi időkben de mindegyik a Vajdakamarás, Waydakamaras, Vaida Camaras valamilyen cifrázása.

A közigazgatásilag Magyarkályán községhez tartozó falu neve a történészek szerint abból ered, hogy a kolozsi sóbányának lehetett itt sókamrája. Egyszerűben fogalmazva a falu raktár szerepet töltött be a sónak. A vajda szó pedig később csatolódott a falu nevéhez, amikor vajdák uralták a vidéket.

Mondhatni nagyon korán van temploma Vajdakamarásnak, hisz 1332-ből származnak az első feljegyzések.

1556 körül a Vajdakamarásiak az addigi katolikus hitről áttérnek az unitárius vallásra. Azt is tudjuk, hogy 1659-ben a fejedelem Vajdakamarást Bethlen János grófnak ajándékozza. Ő maga nem lakott a faluban, de leszármazottai egy darabig igen. Viszont a Bethlenek miatt a falu áttér a református hitre.

A református templomot 1779-ben felújítják és így nyeri el a ma is látható barokk alakját. Külön kincsként meg kell említsük az 1764-ből származó 42 rubinkővel ékesített boroskancsót, illetve az 1661 származó Bibliát, amelyet a Bethlen családról szóló bejegyzések tesznek még értékesebbé.

A falu lakóssága mindig is magyar többségű volt. A megélhetést leginkább a mezőgazdaság biztosította. A múlt században is mindössze kisebb vállalkozásokról beszélhetünk, mint például asztalosműhely, csizmadia műhely, géplakatos műhely.

Bethlen grófnak volt egy kétköves malma, amely 1920-ig működött. Ezután 1947-ben lesz újra malom a faluban.

Makkai Sándor erdélyi magyar író, pedagógus, református lelkész, az Erdélyi református egyházkerület püspöke a faluban volt lelkész 1915-1917 között. Az itt szerzett élményeit pedig a Holttenger című regényben osztja meg a nagyvilággal:

A Holttenger regény online olvasható: mek.oszk.hu
A Holttenger regény hangoskönyvként: youtube.com

A Vajdakamarási Adventista Gyülekezet

Azt mondhatnánk, hogy a legkisebb gyufaszálnak is hatalmas fénye van egy teljesen sötét szobában. Éppen ezért, annyira jó, hogy Nagy György, vistai könyvevangélista nem az első világháború idején, hanem azt 8 évvel megelőzve, 1906-ban jut el a faluba.

Ő pedig annyira szépen beszél Isten tanításairól, hogy a rá következő évben, azaz 1907-ben egy hét tagú csoport dönt úgy, hogy szövetségre lép az Úrral. És így alakul meg a Vajdakamarási Adventista Gyülekezet.

A gyülekez 1944-1947 között már 100 taggal bír, 1955-1961 között a létszám meghaladja a 200-at, illetve 1997-ben a 300-at is. Az imaház terveit 1975-ben hagyják jóvá, és a gyülekezet felavatása 1979. november 24-én történt.

Mi is meglátogattuk az imaházat, amely 2021-ben is nagyon szép, mondhatni újszerű állapotban van. De mit érnének a szép falak, ha egy termet vennének körül? Ezért azt is elmondom, hogy amikor ott jártunk, akkor is a karzatban levő zongorán épp két fiatal tanulta a hangjegyek helyes leütését.

A mócsi meteorithullás

1883. február 3-án egy igen különleges eseménynek lehettek szemtanúi a falu lakói is. Történt ugyanis, hogy Mócs községben és környékén meteorithullás volt. Körülbelül 3000 meteorit darabot gyűjtöttek össze ennek nyomán. Ez pedig egyike a legnagyobb meteorithullásoknak. Az érintett terület pedig: Mezőgyéres, Vajdakamarás, Gyulatelke, Visa, Báré, Mezőkeszü, Magyarpalatka, Marokháza és természetesen Mócs.

A lelet fontosságát tükrözi, hogy még maga a NASA is felhasználta a kondritos meteoritokat, hogy ezzel is segítség a Hold-kutatást.

Zárszó helyett

Ugye mennyi izgalmat tud rejteni egy eldugott, kis, mezőségi falucska is?

És most búcsúznom kellene önöktől, de nem teszem, mert tovább kell olvassanak engem!

Hisz még egyetlen egy szót sem ejtettem Vajdakamarás legnagyobb kincséről, a Vajdakamarási Falumúzeumról.

Szóval kérem kattintsanak ide, ha még nem olvasták volna: a Vajdakamarási Falumúzeum



Gyakori kérdések

Honnan ered Vajdakamarás neve?
Vajdakamarás neve abból ered, hogy egykor a kolozsi sót kamrázták be, azaz raktározták a faluban.

Milyen régi település Vajdakamarás?
Vajdakamarás legelső említése 1213-ból való villa Kamarás néven.

Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

Vajdakamarás
  • ƒ/5.6
  • 35 mm
  • 100
  • 1/640
  • Canon EOS 100D
Vajdakamarás
Festmény a házfalon
  • ƒ/7.1
  • 18 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

Festmény a házfalon

A Vajdakamarási Református templom
  • ƒ/6.3
  • 18 mm
  • 100
  • 1/500
  • Canon EOS 100D

A Vajdakamarási Református templom

A Vajdakamarási Adventista Gyülekezet imaháza
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 500
  • 1/30
  • Canon EOS 100D

A Vajdakamarási Adventista Gyülekezet imaháza

Gyönyörű az imaház belseje
  • ƒ/5.6
  • 18 mm
  • 800
  • 1/30
  • Canon EOS 100D

Gyönyörű az imaház belseje

Épp zongorázni tanulnak a karzatban
  • ƒ/5.6
  • 18 mm
  • 320
  • 1/40
  • Canon EOS 100D

Épp zongorázni tanulnak a karzatban

Népművészetben gazdag a vidék
  • ƒ/5
  • 50 mm
  • 100
  • 1/160
  • Canon EOS 100D

Népművészetben gazdag a vidék

Vajdakamarási kakas
  • ƒ/3.5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/160
  • Canon EOS 100D

Vajdakamarási kakas

Látnivalók Vajdakamarás környékén:

Vajdakamarási FalumúzeumVajdakamarási Falumúzeum +1.0 km
Széki NádrezervátumSzéki Nádrezervátum +10.2 km
SzékSzék +11.8 km
Sztyeppei bazsarózsa rezervátum – MezőzáhSztyeppei bazsarózsa rezervátum – Mezőzáh +24.2 km
MezőzáhMezőzáh +27.5 km
A Tordai SóbányaA Tordai Sóbánya +28.8 km
A Túri-hasadékA Túri-hasadék +30.3 km
A Tordai-hasadékA Tordai-hasadék +34.8 km
Magyardécse, a cseresznye faluMagyardécse, a cseresznye falu +36.2 km
HarinaHarina +42.0 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás Vajdakamarás közelében:

9.23 ℃ fok 08:35-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.