Sóskút és iszapfürdő Korondon

Idézet következik:

(Erdélyben) Eddigelé 40 oly pontra akadtak, hol sótelepek léteznek; 192 sókút, 593 sóvizforrás fedeztetett föl. Egyedül Sófalva környéke 60 sóhegyet mutathat föl. Sósdombnál 45; Szovátánál 129 sóforrás bugyog föl.

~ Kolozsvári Közlöny – 1856 ~

Meg szeretném kérdezni a kedves olvasóimat, hogy a sóvidéki körülbelül kétszáz sósvíz-forrásból hánnyal találkoztak életükben? Ha pedig a sós források megszámlálásához elegendő egyetlen kéz is, az részben annak is köszönhető, hogy valamit nagyon elrontottunk/elrontottak az elődeink. Mert ma már tényleg nincsen ennyi sós forrás mifelénk a Sóvidéken, és ami maradt, azt sem ismerjük és becsüljük eléggé.

Nem tudom, hogy egyáltalán lehetséges-e, hogy az online erdélyi térben a beszélgetések ne csak a kürtőskalács áráról szóljanak, hanem arról, hogy mennyire pusztulnak a természeti értékeink, és hogy miket lehetne tenni ellene. De minden esetre megpróbálok én most mutatni önöknek valamit, ami talán kellően érdekes ahhoz, hogy rám szánjanak egy kevéske percet.

Hát tartsanak velem Korondra!

Az Árcsói-sóskút (korondi Sóskút)

Korondnak a Parajd felőli végében járunk, pontosan az Atyhai-eltérő mellett. És bár a Korondot jelző településtábla is ide költözött a közelbe, mi azért még tudjuk, hogy az árcsói részen járunk, így a forrás Árcsói-sóskút néven is ismert. De még a Sópajta néven is emlegették az öregek.

Történetünket talán Mária Teréziával kezdhetjük. Hisz a székelyek szabad sóhasználata a középkori Erdély egyik fontos kiváltsága volt, de Habsburg uralom alatt ez is megváltozott. Így az Árcsói-sóskút használati jogát Mária Teréziától kapták a korondiak és az atyhaiak közösen. És, csak hogy rend legyen a lelke mindennek, szép kis házikót építettek a sóskút köré, melynek ajtaja csak a sóbíró érkezésekor nyílt ki.

Minden szerdán a korondiaknak és minden szombaton az atyhai embereknek nyílt meg a lehetőség a sósvíz hazaszállítására. A sósvizet csakis cédulával lehetett szállítani, amelyet szintén a sóbíró állított ki év elején annak függvényében, hogy hány ember és hány haszonállat volt egy családban.

De ha azt hinnénk, hogy a sósvizet csak a szalonna és a sonka tartósításához használták és ehhez kellett ez a nagy cécó, akkor igencsak nagyot tévednek a kedves olvasóim.

Ugyanis a környék asszonyainak a többsége annyira megszokta a sósvíz használatát, hogy a mai szilárd állapotú étkezési sóval nem is igazán tudtak volna főzni. Nem tudták, hogy mekkora marék só kell a puliszkához vagy hány csipet a leveshez, mert sosem azzal csinálták, hanem sósvízzel.

A mezei munka közben is, ha hagyma, retek vagy uborka került a lapítóra (vágódeszkára), azt is sósvízzel locsolták le. Télen pedig az állatoknak is sósvízzel locsolták meg a takarmányt.

Így már egészen érthető, hogy miért kellett olyan sok sósvíz az embereknek, és miért volt olyan fontos találkozási hely a Sóskút Korondon.

Na de ha ez még nem volna elég, a korondi emberek megtanultak sót főzni is.

Cserépfazékban addig melegítették a sósvizet, amíg abból a víz el kezdett párologni és a só kicsapódni. Majd szép fokozatosan pótolták sósvízzel, amíg meg nem telt a fazék sóval. A párologtatás útján kinyert sót sósonkolynak is nevezik.

De a történetnek még mindig nincs vége.

Ugyanis a korondi emberek marketing iskola nélkül is zseniális kereskedők voltak és ha azt látták, hogy szegényebb időkben nem kellett úgy az edény, akkor sóval együtt adták el azokat. Hisz só mindig kell. Elvitték a szomszédos falvakba és gabonára vagy más élelmiszerre cserélték a főzött sóval teli edényeket és fazekakat.

A Sós iszapfürdő, azaz a Dagonyázó

Nem először kérem, hogy tartsanak velem Korondra. Hisz bemutattam már önöknek a Korondi Unikum Sósfürdő-t a Csigadombon, illetve elmeséltem önöknek azt is, hogy miért kell kecsketejjel inni a borvizet A korondi borvíz című bejegyzésemben. Szintén ebből a bejegyzésből tudhatják, hogy a Cseredombi-borvíz forrást miért nevezik a helyiek Fingó-borvíznek.

De most jött el az ideje, hogy bemutassak egy újabb fürdőzési lehetőséget a Sóvidéken.

Idén ugyanis (azaz 2026-ban) a Korond Turisztikai Egyesületnek sikerült rendbe rakni egy újabb forrást, egy iszapos forrást a Sóskút mellett. Ez nem egy fürdő medence, hanem sokkal inkább egy lábáztató.

A sós iszapfürdők gyógyhatásairól azt kell tudni, hogy az ásványi anyagok által segíthetnek enyhíteni az ízületi- és izomfájdalmakat, javíthatják a bőrünk állapotát, serkenthetik a keringést.

Használata igen egyszerű, csak egyenletes vastagságban magunkra kell kenni és várni, hogy ránk száradjon a gyógyiszap. Fontos szabály viszont az iszapfürdőzésnél, hogy az iszapot ne hordjuk szét nagy területre, hanem az erre kijelölt helyen mossuk le magunkról, és csak utána mosakodjunk le teljesen.

Egyes vélemények szerint most, hogy felújították a dagonyázót, el fog veszni annak csendes hangulata. De az én véleményem az, hogy ettől nem kell tartani. Hisz mindaddig, amíg körülbelül csak 2-3 autó számára van parkolási lehetőség a Sóskútnál, és igazából semmilyen szolgáltatásra nem lehet számítani az iszapozónál, addig az emberek többségre továbbra is a sokkal kényelmesebb Unikum Fürdőt fogja választani, amely mindössze csak 1 km. távolságra van innen és sokkal színvonalasabb szolgáltatásokat nyújt, illetve sokkal gazdagabb látnivalókban is.

Nem tudok elmenni amellett, hogy két Facebook bejegyzésben is szerepel a következő szabály, így nekem is közölnöm kell önökkel: a kellemetlenségek elkerülése miatt, az iszapos kezelés ideje alatt, viseljenek fürdőruhát! 

Mivel a környéken a bokrok sűrűsége megengedi, hogy a medve is itt tanyázzon, talán el tudjuk képzelni, hogy milyen kellemetlenségben lehet részünk, ha nem viselünk fürdőruhát, de ki kell meneküljünk az országútra segítséget kérni.

Záró gondolatok…

Még egy apró érdekességként megemlíteném, hogy 1847-ben távolsági járat vitte Korondra a gyógyulni vágyókat, a következő formában:

Szolgáljon tudomásul még az is, hogy a’ közlekedés könnyítése tekintetéből junius julius és augustus hónapokban minden csütörtökön reggeli 4 órakor gyors – szekér fog indulni Vásárhelyből Korondra, ’s minden hétfőn ugyan azon órában Korondról viszsza Vásárhelyre. Utazási díjban, személy akár menet akár jövet 3 pengő rftot fog fizetni , magával 30 font podgyászt is vihetvén. Ezen kívül minden pénteken Korondról szekér megyen zS. Udvarhelyre, ’s szombaton viszszatér, melyben a’ ki útazni kiván, 1 rftot 40 krt fizet pengőben. Mely útazási intézetek egybeköttetésben lévén a’ kolozsvár- vásárhelyi gyors – szekérrel, ezen vonalbani útazás könnyítésére szolgálnak. 

~ Múlt és jelen – 1847 ~

Most mégis távol állunk attól, hogy Korondra gyógyászati központként tekintsünk. Távol állunk attól is, hogy tudjunk sósvízzel főzni. De már disznóból is töredékét vágjuk, mint egykoron, és a fagyasztóládának sem kell a sósvíz.

A Parajdi Sóbánya tárnái megteltek sós vízzel. Idén februárba bemutattam önöknek, hogy hogyan használták fel ipari célokra a sósvizet több évtizeden keresztül Erdélyben, Marosújváron.

A koncentrált napenergia-erőmű (CSP) az egyik legtisztább energiaforrás a földön, amelynek fontos alapanyaga az olvadt só. Vajon nem lehetne végre levetkőzni az iparosodás ránk tapadt mocskaiból és nagyot álmodva egy szebb világ felé tartani a Sóvidéken is?

Nos én magam sem tudom a válaszokat.

Sem azt, hogy hol fogok legközelebb csatangolni azért, hogy önöknek bemutathassam Erdély rejtett csodáit. De ha tehetik, tartsanak velem legközelebb is.

Minden jót, mindenkinek!