A Korondi fazekasság


A Korondi fazekasság története

Azt, hogy ki volt az első korondi ember és mikor készült az első korondi kerámia, senki se tudja megmondani, de ha megkérdezünk egy helybeli székely embert, biztos azt a választ kapjuk, hogy ők már ezer éve itt élnek, és valószínűleg nem is téved nagyot, hisz az első írásos említés 1333-ból származik.

Azt már viszont pontosabban tudjuk, hogy mikor kezdett el egyre több korondi a fazekasság felé fordulni, ugyanis az 1562-es székely felkelés eredményeként megszűnt a szabad sóhasználati joga az itt élő embereknek, és a kényszer arra sarkalta a korondiakat, hogy másképp kezdjék el megkeresni a betevő falatot. A sóvidéki földek nem voltak elégségesek arra, hogy elég gabonát és zöldséget teremjenek mindenki számára, így egyértelmű volt, hogy valamivel kereskedni kellene, amely célra pont megfelelt a megművelt agyag.

Mondhatni megvolt a bombasiker, ugyanis 51 évvel később, 1613-ban már panaszt emelnek az udvarhelyszéki fazekasok a korondiak ellen, de ők megállíthatatlanoknak bizonyultak, majd 1750-ben gróf Gyulaffy László támogatásával már évente 4 vásárt is szervezhettek a korondiak.

Na de tekerjünk egyet az idő kerekén és érkezzünk vissza a jelenbe. Hisz sok év telt el a házaló korondi árusoktól, vagy éppen a szekeres kereskedőktől, akik a szalmára rakott portékáikkal a távolabbi vidékeket járták.

Manapság szinte elképzelhetetlen úgy megjárni egy erdélyi kirándulást, hogy meg ne állnánk Korondon egy kis ajándékot vásárolni emlékként. És, hogy ezen igényt kielégítsék a korondiak, manapság már nem csak kerámia edényeket árulnak, és így nagyban átalakult Korond arculata is.

Már csak ezért is érdemes ellátogatni a Korondi Fazekasvásárra, ahol az igazi fazekasmesterekkel lehet találkozni, akik egyenesen a fazekasműhelyekből hozzák el termékeiket díszszemlére és vásárlásra egyaránt.

A Korondi Fazekasvásár

Mi is meglátogattuk a 42-ik Korondi Fazekasvásárt, amelyről azt kell tudni, hogy most már nem Árcsói Fazekasvásár, hanem beköltöztették a község központjába. Valószínűleg még kell adjunk pár évet a szervezőknek az átállásra, ugyanis szomorúan konstatáltuk, hogy a színpadon játszó népi zenekarral szemben egyetlen néző sem állt, vagy hogy nem tudtunk egy szép látképet készíteni a vásártérről, mert épp egy autóbusz parkolt az árusok asztali között, és még jó pár szervezői hibát vétettek.

Viszont szóba álltunk az egyik árussal, aki büszkén dicsekedte el, hogy melyek az ő portékái, és melyek a fiáé, aki még csak iskolás, de szereti a fazekasságot. Osztoztam az apa örömén, ugyanakkor azon gondolkoztam, hogy vajon nem-e azért ez a kifelé áradó büszkeség, mert legbelül ő is szomorú, hogy valószínűleg ő vagy a fia lesz az utolsó fazekas az apáról-fiúra szálló foglalkozás több évszázados láncolatában? Igen, ez itt a nagy kérdés. Vajon van-e jövője a korondi fazekasságnak?

Én úgy gondolom, hogy csak akkor lehet jövője, ha átalakul. Olyan szinten kell átalakuljon, amelyet ma még el sem tudunk képzelni. A mai fiatalok ritkán (vagy mondjuk inkább, hogy sohasem?) vesznek virágot a lányoknak, így azoknak nincs szükségük 10 korondi vázára, max. 1 is elég. Mások a használati tárgyaink a mai világban, így más tárgyakat kell széppé tenni az emberek számára. Mert a szépre mindig igény van, a szépség kifejezi az ember azon akaratát, hogy szépen akar élni, egészségben, harmóniában. Ezt segíti az iparművészet évszázadok óta, és ezt kell tovább adjuk a következő generációknak is. Szóval hiszem, hogy van jövő, hiszek a korondi ember talpraesettségében, tehetségében, ügyességében.

Végezetül pedig jöjjön egy kis családi történet, amelynek központi eleme két kerámia vízhordó korsó.


Nagyapám és a korondi korsó esete

Négy generációt tekerünk vissza a Sóvidék történelmében, és az 1930-as évek elején járunk. Ekkortájt volt egy malom a Korond-pataka sófalvi szakaszán, amely malomnak ma már nyoma sincs, csak helynevekben találni meg, mint például Malom-mege vagy Tekeres-tanya. Itt töltötte a napjait anyai ági nagyapám az unokaöccsével 6-8 éves korukban.

Ekkortájt még a gyereknevelés része volt, hogy a gyerek megtanulja a szüleitől, hogy hogyan kell dolgozni és élni, és nem csak egész nap a szüleit ugráltatja az ágy tetejéről. Így nagyapámnak és társának az volt a napi feladatuk, hogy vizet hozzanak a forrásról. Ezen feladathoz pedig kaptak is egy-egy korsót, és a lelkükre kötötték, hogy úgy vigyázzanak rá, mint a szemük fényére.

Egyik meleg nyári napon pedig ők el is indultak vízért. Megtöltötték a korsóikat, majd visszafele sétáltak a tanyára. Menet közben gondolták, hogy kicsit megpihennek. Lerakta bátyámuram a korsóját a földre, majd nagyapám is. És hogy sikerült, hogy nem, de amikor nagyapám rakta le a korsóját, a másik korsóhoz hozzáért a füle és letörött.

Nagy volt az ijedelem, hogy most mi lesz. De menni kellett tovább, így ha keserű szájízzel is, de elindultak, immár vállalják a hibát. De azért mégse akart a lábuk olyan könnyen menni előre, mint máskor, ezért amikor meglátták a tanyát, megint letették a korsókat. Ekkor elsőnek tatám tette le a fületlen korsóját, amelyet eddig ölben fogva hozott, utána bátyám a magáét.

Ami viszont ekkor történt, arra még ők se számítottak. A második korsó letevés közben, pont ugyanúgy letörte a fülét, mint előzőleg a nagyapám korsója. Ők pedig ott maradtak két fületlen korsóval.

Hát ügyeljünk, hogy ne maradjunk fületlen korsókkal, és ha Erdélyben járunk, akkor feltétlen csodáljuk meg a korondi fazekasmesterek keze-munkáit. Ugyanakkor csak felsorolásként még egy néhány Korondi célpont.

Mit nézzünk meg Korondon?

Aragonit múzeum: Európa egyetlen aragonit múzeuma.

Élményműhely: ahol bárki kipróbálhatja a korongozást.

Csigadomb és Unikum Fürdő: nemrég felújított fürdő, amelyet azoknak ajánlok, akik minél közelebb akarnak kerülni a természethez.

Korondi Likas-kő: hisz tündérek lakta vidék ez, amelyet nagyon szépen elmesél a mindenki által ismert Székelyföldi Legendárium.

Borvíz-források: Több forrás is található Korondon, amelyek közül talán a legviccesebb nevet a Fingó-borvíz forrás kapta, utalva arra, hogy mi történik ha valaki sokat iszik belőle.

Korondi szekerezés: amiért érdemes keresni egy parkolót az autóknak, pihenjenek egy kicsit a nyári melegben.

Korondi Tanyavilág: Korondhoz tartozik Atyha, Kalonda, Pálpataka és Fenyőkút, de ez már egy másik történet.


Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

Kék korondi váza
  • ƒ/10
  • 59 mm
  • 100
  • 1/250
  • Canon EOS 100D
Kék korondi váza
Ajándéktárgyak korondi kerámiából
  • ƒ/4.5
  • 35 mm
  • 100
  • 1/800
  • Canon EOS 100D

Ajándéktárgyak korondi kerámiából

Székely himnusz - Korondi kerámia tányér
  • ƒ/4
  • 29 mm
  • 100
  • 1/1600
  • Canon EOS 100D

Székely himnusz - Korondi kerámia tányér

Házi áldás - Korondi kerámia tányér
  • ƒ/4.5
  • 35 mm
  • 100
  • 1/1000
  • Canon EOS 100D

Házi áldás - Korondi kerámia tányér

Fehér korondi kerámia vázák
  • ƒ/7.1
  • 74 mm
  • 100
  • 1/160
  • Canon EOS 100D

Fehér korondi kerámia vázák

A korondi vásár portékái - 2019
  • ƒ/10
  • 50 mm
  • 100
  • 1/200
  • Canon EOS 100D

A korondi vásár portékái - 2019

A korondi fazekasvásár - 2019
  • ƒ/9
  • 50 mm
  • 100
  • 1/160
  • Canon EOS 100D

A korondi fazekasvásár - 2019

Árusok a korondi kirakodóvásáron
  • ƒ/7.1
  • 50 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

Árusok a korondi kirakodóvásáron

Látnivalók Korond környékén:

Korondi borvízforrásokKorondi borvízforrások +1.5 km
Korondi madárkertKorondi madárkert +1.5 km
CsigadombCsigadomb +2.0 km
A Korondi LikaskőA Korondi Likaskő +4.0 km
A Fiastető kilátóA Fiastető kilátó +5.5 km
FelsősófalvaFelsősófalva +6.1 km
AlsósófalvaAlsósófalva +6.4 km
Kincses Kodáros barlangjaKincses Kodáros barlangja +6.5 km
Sasfészek kilátóSasfészek kilátó +6.6 km
Keresztes Lajos emlékműKeresztes Lajos emlékmű +6.7 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás Korond közelében:

7.48 ℃ fok 09:12-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.