Marossárpataki szoborpark

Ha az embert nem hirtelen szólítja el a sors a tovább menésre, akkor élete vége felé azon kezd el dolgozni, hogy szép legyen a tovább utazás. De nagyon kevesen merik feltenni a kérdést önmaguknak, hogy a mindennapi küzdelmeken túl, tettek-e valamit is az életben. Volt-e értelme az életnek?

És ebben az online zajjal teli világban, szinte már nem is tudunk róla, hogy vannak még olyan emberek, akik igennel tudnak válaszolni eme nagy kérdésre.

Szerencsésnek érzem magamat, amiért megismerhettem pár ilyen embert az élet során. De nem fogok neveket sorolni. Sadhguru mondja: soha ne nézz fel senkire, soha ne nézz le senkit.

Viszont, ha szeretnének egy helyet Erdélyben, ahol meditálni tudnak múlt, jelen és jövő ezeréves összefüggésein, akkor maradjanak még egy kicsit velem. Mert egy nem mindennapi szoborparkot fogunk meglátogatni, ahol nem mindennapi szobrok sorakoznak.

Hát tartsanak velem!

Marossárpatak rövid története

Marosvásárhelytől észak-északkeletre járunk mindössze 17 km-re. A Szászrégenbe tartó útról Nagyernye után, Sáromberkén térünk le. És alighogy áthajtunk a Maros folyó fölé emelt hídon, máris megérkeztünk a helyre, ahova egykor sok sárt pakoltak le a vizek, így azt hiszem a település nevét nem szükséges magyarázni.

A település első írásos említése 1263-ból származik Sarpatak néven. További korabeli névalakjai a Sarpataka, Sarpotok, Sarpathaak, Saarpatak.

A település első birtokosa a Széchenyi család volt. 1325-1340 között Széchenyi Tamás erdélyi vajdaként szerepel a feljegyzésekben, a fia pedig, Széchenyi Kónya, Horvátország és Dalmácia bánja volt.

A Széchenyiek után az Erdélyi család birtokolja a környéket, székhelyük Gernyeszeg volt. De mivel Erdélyben a földbirtokokat hűségben mérték és mindig két ló közül kellett fogadni, az Erdélyiek, akárcsak a Széchenyiek, nem a jó lóra fogadtak. Így került a falu a Teleki családhoz.

Az első Teleki, aki itt lakott, Teleki Mihály volt 1730-1740 körül. Az ő utódja volt Teleki Lajos, neki pedig két fia született Domokos és Mihály. Mindkettő építtetett magának egy kis kastélyt.

A felső kastély utolsó lakója Bornemisza András felesége, Teleki Polixéna volt, majd 1933-ban Teleki Béla örökös eladja Mircea Vaida-Voievod-nak, a román miniszterelnök fiának és ő maga Magyarországra távozik. Mircea szeretett itt lenni, de 1937-ben eladja a falu lakosainak a kastélyt, majd 1940-ben menekülni kényszerül a bevonuló magyarok elől. Az épületet különböző katonai alakulatok feldúlják, falai között menedéket találtak azok, akiknek erre volt szüksége a nehéz időkben. 1945 után a kastély új tulajdonosa Kövesdi (Petreanu) Dumitru toldalagi lakos lesz, aki nemes egyszerűséggel elbontatja azt, ami a kastélyból megmaradt.

Az alsó kastély, tehát az, amelyik Marossárpatak központjában áll, némileg szerencsésebb volt. Ugyanis 1945-ben államosították, és így volt benne iskola, kultúrotthon, gyermekotthon. Jelenleg pedig idős otthon. A funkció pedig megmentette az épületet az enyészettől.

A Teleki család emlékét őrzi még a faluban a Teleki-kripta is, amelynek egy piramisra emlékeztető bejárata van. Tehát ha van idejük, ezt is nézzék meg.

De most egy kicsit más vizekre evezünk.

Miholcsa József munkássága

Miholcsa József Marosvásárhelyen született 1953. június 13-án.

1968–1972 között a Zene- és Képzőművészeti Líceum tanulója, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója. Ezt követően a marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceum pedagógusa. Majd később Kézdivásárhelyre költözik.

Neve egyaránt ismert azoknak, akiket a művészetek érdekelnek és azoknak is, akik a lovak és a huszárság elkötelezett rajongói.

Esetünkben viszont az előző az érdekesebb, mert egy adott alkalommal eldöntötte, hogy ő csak magyarul lesz hajlandó szobrászkodni. És ehhez a fogadalmához hű, mind a mai napig.

Munkássága nem ismeretlen a szülőföldemen, a Sóvidéken sem, hisz 2013. augusztus 25-én avatták fel a Székely Mózes mellszobrát Felsősófalván. De tíz évvel korábban, 2003. június 13-án avatták fel az Erős várunk nékünk az anyanyelv című monumentális térkompozícióját Korondon. Szintén Korondon található a Júlia szép leány című fába faragott ballada illusztráció a Páll Lajos Kultúrház oldalán.

De akármerre is kiránduljunk Erdélyben, mindenfele találhatunk egy Miholcsa szobrot:
Lovak szobra Maksán, Márton Áron és Kossuth Lajos szobra Gyergyószentmiklóson, Árpád fejedelem szobra Torján, Dózsa György szobra Dálnokon de ide kell soroljuk a Székely Hadosztály-emlékművet is Csíksomlyón, amelyet szintén ő tervezett.

A teljes listát valószínűleg tőle kell megkérdezni, de felsorolható erdélyi települések még Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és számos kisebb község, falu is.

Azt viszont mégis fontosnak tartom kiemelni, hogy a Marosvásárhelyi Állatkert számára is alkotott, generációk nőttek fel úgy, hogy ezen szobrokkal fotózkodtak. Az állatkert számára készített egy lovat, egy oroszlán párt, illetve egy pelikános és egy teknősbéka ivókutat.

Az új évezred legelején pedig Marossárpatakra költözik és ezennel el is érkeztünk a mai kirándulásunk úti céljához.

A marossárpataki Szoborpark története

Marossárpatakon van egy park, amely szobrokkal van tele. A szobrokban az a közös, hogy egy kivételével mindegyik ugyanattól az alkotótól származik. De az az egy nem is szobor, hanem inkább emlékmű, amely a falu hősi halottaira emlékezik.

És hogy hogyan történhetik ilyen csoda? Nos, ha nagyon röviden akarunk fogalmazni, akkor szénát szoborért.

Ugyanis Miholcsa József miután Marossárpatakra költözik, azt találja ki, hogy amennyiben ő nem kell azzal töltse az idejét, hogy szénát kaszáljon a lovainak, akkor ő vállalja, hogy egy egész parkra való szobrot ajándékoz a településnek. Az egyezség megköttetett, ő pedig neki is állt a munkának.

Az ember azt hinné, hogy egy szobor elkészítése a legnehezebb feladat. De nem Marossárpatakon, ahol nem a szobor, hanem a parkosítás okozott több gondot. Így volt olyan időszak, amikor a park nagyon elhanyagolt állapotban volt, de olyan szobor is van a parkban, amely kétszer dőlt le egy kicsit pihenni. Először emberi kéz által, másodszor pedig az idő kezdte ki az alatta álló, ideiglenes faállványzatot.

Végül a hivatalos megnyitó kerek tíz évvel az ötlet kitalálása után történhetett meg, 2012 májusában. Ma pedig az erdélyi magyar identitást jelképező 20 fejedelem mellett, megtalálható Szent István és Szent László királyok szobra, a Nagy Boldogasszony szobor, illetve a Sebesült huszár nevet viselő lovas szobor is. Így a szoborpark méltán helyet követel magának az erdélyi kulturális látnivalók listáján.

A szobrok között sétálva, több dolgon is elgondolkodtam. Például, hogy van-e értelme egy ilyen szoborparknak, amelyről sokkal kevesebben tudnak, mint amennyire megérdemelné a hely maga? Vagy van-e egyáltalán értelme manapság szobrásznak lenni?

Majd arra gondoltam, hogy a Tiktokon, ha valamit oktatni szeretnénk a fiataloknak, akkor 15 másodperces videókat kell gyártani. Mindegy, hogy atomfizikát vagy csillagászatot akarnánk tanítani, ők csak 15 másodpercig tudnak koncentrálni. A Facebookon, amikor majd megosztom az írásomat, a bevezető szövegem első három szavából eldöntik önök, hogy érdekes-e, amit mondani akarok. Ezek lemért statisztikai számok.

Egy szép székely köszöntés is több szóból áll, de ennél többet nem tudnak figyelni az emberek rám. És persze a legtöbb ember nem is olvassa el majd az írásomat ezen a pontig, ahol most vagyok.

És akkor itt van két tucat szobor, amely jó eséllyel száz év múlva is itt fog állni. Mert ugyebár az ókori egyiptomi, görög és római szobrok közül is állnak még. És akkor is hirdetni fogják, hogy egy szobrász magyarul akart szobrászkodni. És ezen is elgondolkodtam.

Lehet-e magyarul szobrászkodni?

Erről pedig néhai nagymamám jutott eszembe, akivel minden egyes télen magyarul szőttünk. Felvencserelve álltak a különböző színű fonalak. Majd mondta, hogy most egy kis székelyest szövünk a szőnyegbe. És akkor odaadtam a bordó és fekete fonalakat. Majd most egy kis magyarost. És akkor az élénk piros és zöld színek következtek. Sosem értettem, hogy miért nem piros, fehér, zöld. Amikor kérdeztem, csak annyit felelt, hogy ezt így kell piros és zöld.

35 éves kellett legyek ahhoz, hogy rájöjjek a válaszra. Nem szőhettünk piros, fehér, zöldet, mert zászlóba lábat nem törölünk. Ezért csak piros és zöld. Az is magyaros. Hát így szőttünk mi kettecskén az osztovátán (szövőszék), és így szőttük az életünk fonalát is egyben.

Ha pedig a marossárpataki szoborparkban járnak, ne piros-fehér-zöld szalagot hozzanak magukkal, hanem piros-fehér-zöld szíveket.

Kiránduljanak sokat, kiránduljanak Erdélyben, és ha tehetik, tartsanak velem legközelebb is. Minden jót, mindenkinek!