A Marosvásárhelyi vár


Valahogy van, valahogy nincs, de várakat általában magas, erdővel körülvett dombok tetején szokott keresni az ember, pláne ha egy erdélyi kirándulás résztvevője, így valószínűleg nem Marosvásárhely központjában jutna először eszébe, hogy meglátogasson egy várat.

Pedig a marosvásárhelyi vár a település belvárosában lelhető fel, és Erdély egyik legnagyobb vára.

Tartsanak hát velem a 4.5 hektár területű Marosvásárhelyi várba.

A Marosvásárhelyi vár története

A Marosvásárhelyi vártemplom a 14. században épült ferences szerzetesek által. A szentélyt 1400-ban szentelték fel, de maga a templom csak 90 év múlva készül el teljesen.

Báthory István erdélyi vajda pedig úgy látja a dolgokat, hogy ha már ilyen szép templom épült Marosvásárhelyen, akkor érdemes lenne megvédeni azt és egy erődöt épített a templom köré 1492-ben.

Az erődöt 1601-ben lerombolták, de a rá következő évben Borsos Tamás erdélyi magyar jegyző és városbírónak sikerült rávenni-e az embereket, hogy építsék újra a várat. Így nagyszabású munkálatok kezdődtek.

Ennek következteképpen a Marosvásárhelyi vár 7 bástyával rendelkezik: Kapubástya, Szabók-bástyája, Mészárosok-bástyája, Kádárok-bástyája, Szűcsök-bástyája egybeépülve a lépcsőtorony, Lakatosok-bástyájával, Vargák-bástyája és Kisbástya

Egészen 1910-ig a várat várárok is körülvette, de mivel funkcionális szerepe megszűnt, és nagyon sok helyet foglalt el, így felszámolták. 1962-ig a várat katonai célokra használták.

Bolyai János emléke a Marosvásárhelyi várban

A várban nagyszabású felújítási munkálatok kezdődtek 2012-ben Európai Uniós támogatással. Restaurálták a várfalakat, újrafödték azokat és a tornyokat, illetve a belső épületeket is teljesen helyreállították, így manapság egy teljesen modern vár fogadja a látogatókat.

A várban kapott helyett egy a Bolyai János magyar matematikus és hadmérnök geometriájára alapozó geodézikus kupola, amely emléket állít a nagyszerű matematikusnak, aki bár 1802. december 15. Kolozsváron született, de élete meghatározó része volt Marosvásárhely, illetve 57 évesen 1860. január 27.-én itt is hunyt el. Ez a kupola látható a felvételeimen is.

A Marosvásárhelyi vár jelene

A felújított vár számos kulturális és egyéb esemény helyszíne, nagyon szép múzeuma van, de azt is meg kell említenünk, hogy itt kapott helyett a házasságkötő terem is. Tehát akik Marosvásárhelyen szeretnének polgári esküvőt tartani, azok igazi romantikus környezetben tehetik meg.

Igazi különlegességnek számít, hogy a Marosszéki Íjász Egyesület is elhivatott a vár hírnevének öregbítése mellett, így egy íjászversenyt is létrehoztak A Vár Legjobb Íjásza néven. Ez a verseny évente megrendezésre kerül.

Nem akarok senkit semmire rábeszélni, de azért megjegyzem, hogy amióta Budapest-Marosvásárhely között napi szinten indulnak repülőjáratok a Wizz Air-nek köszönhetően, az utazás sokaknak nem akadály.

Ezért hát szeretettel várunk mindenkit Marosvásárhelyre a határokon erről és túlról is!



Kirándulás tervező

Nyitvatartási program: 9:30–21:00 (Hétfőn zárva egyes részei)
Belépő: nincs
Belépőjegy ára: 0 lej
Megközelítése: saját autóval
Parkolás: fizetéses
Parkolási segítség: tpark.io/oras/plata-parcare-tirgu-mures
Mozgássérülteknek megközelíthető: igen
Nehezítő körülmény: a várfalakra, tornyokba lépcsők vezetnek fel
Történeti és Régészeti Múzeum program: Kedd-Péntek 09:00-16:00, Szombat 09:00-14:00, Vasárnap 09:00-13:00
Múzeumi belépőjegy ára: 12/6/3 lej
Elektromos autó töltőállomások Marosvásárhely közelében: ro-evmap.ro

Adatok frissessége: 2022.09.05


Gyakori kérdések

Hol található a Marosvásárhelyi vár?
A Marosvásárhelyi vár a város központjában található, a főtér észak-keleti részében.

Kell-e belépőt fizetni a Marosvásárhelyi várban?
A vár udvarában díjmentesen sétálhatunk, belépőt csak a különböző múzeumok és rendezvények meglátogatása esetén szükséges fizetni.

Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

A Marosvásárhelyi Vártemplom makettje
  • ƒ/5
  • 42 mm
  • 100
  • 1/80
  • Canon EOS 100D
A Marosvásárhelyi Vártemplom makettje
A Marosvásárhelyi Református Vártemplom
  • ƒ/5
  • 24 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

A Marosvásárhelyi Református Vártemplom

Lőrés a várfalon
  • ƒ/5
  • 69 mm
  • 1250
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

Lőrés a várfalon

A Marosvásárhelyi vár udvara
  • ƒ/5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/320
  • Canon EOS 100D

A Marosvásárhelyi vár udvara

A Marosvásárhelyi vár kapuja
  • ƒ/5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/640
  • Canon EOS 100D

A Marosvásárhelyi vár kapuja

Naplemente a Marosvásárhelyi várban
  • ƒ/5
  • 18 mm
  • 100
  • 1/500
  • Canon EOS 100D

Naplemente a Marosvásárhelyi várban

A marosvásárhelyi református vártemplom
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

A marosvásárhelyi református vártemplom

Hunyadi János mellszobra a Marosvásárhelyi várban
  • ƒ/7.1
  • 10 mm
  • 100
  • 1/250
  • Canon EOS 850D

Hunyadi János mellszobra a Marosvásárhelyi várban

Látnivalók a Marosvásárhelyi vár környékén:

A Marosvásárhelyi ÁllatkertA Marosvásárhelyi Állatkert +2.1 km
Tükörlabirintus MarosvásárhelyenTükörlabirintus Marosvásárhelyen +3.3 km
Vácmányi túraVácmányi túra +3.8 km
MarosszentannaMarosszentanna +3.8 km
Cinege-tetőCinege-tető +5.4 km
Terebics-tetőTerebics-tető +6.4 km
HarcóHarcó +8.0 km
Székelykövesdi székelykapukSzékelykövesdi székelykapuk +9.3 km
SomosdSomosd +10.1 km
NyomátNyomát +11.8 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás a Marosvásárhelyi vár közelében:

14.85 ℃ fok 17:57-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.