Mint ahogy nem elég egyetlen helyszínre elkirándulni Erdélyben, ha tüzetesebben meg akarjuk ismerni a vidéket, ugyanúgy nem elég mindössze a nap és a hold szimbólumokat ismerni egy székelykapuról, ha a cél a székely nép évszázados világának megismerése.
És, hogy mennyire vagyunk lemaradva a saját történelmünk ismerete terén? Hadd soroljak erre pár példát!
Amikor megállunk egy falusi temetőben és a kő sírok között találunk egy több évszázados kopjafát, nem csak azt nem tudjuk sokan, hogy mit jelentenek a rajta lévő szimbólumok és ismétlődő minták, hanem már azt sem, hogy egyáltalán jelentenek-e valamit azonkívül, hogy szépek.
Pedig egy kopjafáról leolvasható az elhunyt neme, életkora, családi állapota, társadalmi rangja de még maga az emberi habitusa is.
Kissé irigykedve tekintünk a keleti emberekre, akik egész nap olyan mantrákat ismételgethetnek, mint Om mani padme hum. De nem jövünk rá arra, hogy ugyanezek a felismerések évszázadokon keresztül ott álltak minden egyes családi ház belső falán varrott falvédők formájában.
Hadd soroljak párat:
Nincsen rózsa tövis nélkül, nincsen élet bánat nélkül.
A rózsa piros, az ibolya kék, Szívemből kívánom, áldjon meg az ég!
Se pompa, se cifraság, Úgy is van boldogság.
Hát nem olvastuk-e el ezeket minden egyes nap, amikor valamilyen oknál fogva betértünk nagymama tiszta szobájába?
És már magyaráznom sem kell, hogy aki átlépett egy székelykapu alatt, amely elválasztotta a kinti világot a benti világtól, az magára vette, magába szívta a kapun található feliratot is:
Béke a bejövőre, áldás a kimenőre!
Térj be hozzánk vándor, ha erre visz az utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad.
Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a komisz embert furkósbottal várja.
De mind közül a számomra legkedvesebb a Térj vissza vándor, nem lehet két hazád! felirat, amelyet szülőfalumban, Alsósófalván olvastam le egy kapuról, és amelynek rövidítéseként született meg a Térj haza, vándor! weboldal is.
Ideje hát, hogy útra keljünk és ellátogassunk a székelykapuk hazájába, és ha nem is fogunk megvilágosodni a falunéző séta közben, de legalább tiszteletünket tesszük az ősök előtt azáltal, hogy kicsit elmerengünk a ránk hagyott hagyaték előtt.
Kalandra fel!
Máréfalváról két szóban
Kilenc kilométert is alig tudunk összeszámlálni akkor, ha Székelyudvarhely központjától Csíkszereda irányába Máréfalva központjáig akarunk eljutni.
Ha pedig azt akarnánk lemérni, hogy milyen hosszan halad az országút a községen keresztül, akkor kilométerekben a 4-es számot kell használjuk. Mintha csak mindenki a főúton szeretne lakni Máréfalván, hogy az ők kapuja is látszódjon.
A legelső írásos említések 1566-ból származnak. Majd még találhatóak feljegyzések 1567-ből és 1576-ból is.
Az egyházi dokumentumok szerint már 1645-ben saját temploma volt Máréfalvának. Egy 1760-os feljegyzés szerint a templomtorony egyik kövén Rákóczi György neve volt olvasható.
Viszont ezt a követ hiába keressük, mert 1772-ben új templomot építettek, amelyet 1783-ban Szent Imre tiszteletére szenteltek fel.
A település egykor a szomszédos Fenyédhez tartozott, de oly szépen gyarapodtak a máréfalviak, hogy 2004-ben különvált a település és önálló község lett.
Vajon gondolta volna-e az egykoron itt letelepedő Máré nevezetű vitéz, hogy utódai a 2 ezres számot súrolják majd?
A máréfalvi székelykapuk története
A világon azért a vulkánok a legkülönlegesebb természeti képződmények, mert a nézésük közben látjuk és érezzük, hogy a teremtés nem egy lejárt történet, hanem jelenleg is zajlik. A tűz egyszerre rombol, formál, alakít megtölti a világot értékes új anyagokkal. És a letisztult területeken majd új élet sarjad.
A máréfalvi székelykapuk története pedig 1852-ben kezdődik, amikor leég a település háromnegyede és vele együtt az összes székelykapu is. Így a ma ismert legöregebb kapu a katolikus papilak bejáratát díszítő kapu, amely 1858-ban készült el.
A településen több, mint 200 kapu található, amelyek közül 25 a régisége és egyéni szépsége miatt műemlék kapunak van nyilvánítva.
De nem az az igazán érdekes, hogy Máréfalván minden 8-9 emberre jut egy székelykapu, hanem az, hogy a legtöbb kapu nem csupán gyalogkapu.
Gyalogkapunak nevezik azon, kisebb székelykapukat, ahol a kiskapu és a nagykapu harmadik lába nincs összekötve. A gyalogkapuk praktikussági okokból terjedtek el, részben mert sokkal olcsóbbak voltak részben azért, mert akármekkora jármű át tud haladni így a kapun.
Egy igazi nagykapu állítása sok időt és nagy anyagi befektetést igényelt. Ez a hadművelet negyven napi munka volt és kapu állító ünnepséggel zárult, amikor kalákában állították fel a székelykaput a család barátai és rokonai.
És akkor soroljuk fel, hogy miket is kellet kifaragni egy székelykapuhoz ezen negyven nap alatt.
Három nagy kapuzábét (kapulábat), amelyet fent összekötött a kontyfa vagy szemöldökfa (kötőgerenda). A stabilabb kapcsolódásért pedig hónajkötéseket készítettek. A kiskapu fölött található a kaputükör. És akkor az egész tetejére került a galambdúcos zsindelytető. El kellett készíteni még a kis és nagykapukat. Ezek már ritkábban tartalmaznak faragott motívumokat, de gyakori a léces kivágások által formált minta.
Ami pedig a motívumokat illeti, nincs székelykapu indák nélkül, amelyeket tulipánok, csillagvirágok, rózsák, szegfű és különböző levelek tarkítanak. A székelykapuk festése mindössze a motívumokra vonatkozik és csak pár színt tartalmaz, mint a kék, zöld, piros és nyomokban fehér. A kaputükört gyakran díszíti egy külön életfa.
Az életfa valójában a világmindenség szimbolikus ábrázolása. Gyökerei az alvilágba, a démonok világába nyúlnak le és a legnagyobb ágai felérnek a csillagok közé, a mennyei világba. Az életfa pedig egyben átjárót is nyújtott ezen világok között.
A magyar gyerekek a mesékből is ismerhetik, ahol égig érő fának (vagy babnak) nevezik és amelyen a bátor legény felmegy a fenti világba valamilyen oknál fogva. Ugyanakkor érdemes megemlíteni azt, hogy az életfa mint szimbólum megtalálható számos nép ősi hitvilágában, mint pl. a buddhizmusban, az ősi Egyiptomban de még a kelták hitvilágában is.
És máris teljesen érthető, hogy miért laknak a galambok a galambdúcos tetőn, miért ahhoz közel, vagy azon van a nap és a hold motívum is. Ezek mind közelebb állnak a fenti világhoz, mint mi emberek, akik a kapu alatt járunk át.
De talán térjünk is vissza a földre, mert még mesélnem kell valakiről, aki miatt ma nem lennének ilyen híresek a máréfalvi székelykapuk sem.
Kovács Piroska élete
Kovács Piroska Máréfalván született 1932-ben. Tanítói és magyar–román szakos tanári diplomát szerez, majd tanítani kezd Szentegyházán és Fenyéden. Később Máréfalván is, ahol végül az iskola igazgatója lesz.
Az 1960-1970-es évekre pedig annyira megváltozott a világ, hogy a székelykapuk is kezdték elveszteni az értéküket, az emberek nem akartak bajlódni a megmentésükkel, inkább egyszerűbb kapukra cserélték azokat Máréfalván is.
Ekkor Piroska néni nagyszabású értékmentő munkába kezdett. Először is lerajzolta az összes kaput, azok motívumait, mintáit, gyűjtötte és rendszerezte ezen szépséges díszítéseket.
Viszont önmagában pár rajz semmit sem ér a múltról, ezért azt találta ki, hogy azon székelykapukat, amelyeket el akarnak bontani, ő megvásárolja. Azaz a kapu értékével egyenlő tűzifát ad a kapu tulajdonosának. És így a kapu megmenekül a tűzre kerüléstől.
Ebből adódóan Kovács Piroska néni lett a kapumentő, és az 1987-es nyugdíjba vonulása után ez lett a fő hivatása.
De az emberek is értékelni kezdték a munkásságát és beálltak segíteni melléje, így közösen olyan dolgokat valósította meg, mint: Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület 1993-ban, Kapunapok szervezése a 2000-es évek elejétől, Máréfalvi tájház 2004-ben, a Balázs Imre Képzőművészeti Galéria létrehozása, kapufaragó tábor szervezése a gyerekeknek szintén több évtizede már.
Egykori népművészeti gyűjtéséből pedig megjelent egy könyv is Székelykapuk Máréfalván címmel.
Hátborzongató abba belegondolni, hogy annyira a székelykapuknak élt, hogy élete utolsó napjának utolsó perceiben is ezzel foglalkozott. 2016. október 13-án (tehát 84 évesen) beszédet mondott egy székelyszentléleki székelykapu-avató ünnepségen. Majd hirtelen rosszul lett, összeesett és így távozott el közülünk.
Zárszó helyett
Nos mit lehet mondani még ezek után?
Azt érzem, hogy lassan kifogytunk a Piroska nénikből. Kifogytunk az olyan emberekből, akiket nem a pénz vezérel, akik pénz nélkül is óriási dolgokra képesek.
Nem vagyunk képesek egymást szeretni, nem vagyunk képesek szeretni azt, amit csinálunk és nem értjük, hogy a szeretet a legnagyobb erő, amely összekapcsol mindent ezen a világon.
Ezért hát nem kirándulunk, hanem csak bolyongunk a világban, cél nélkül. Elmegyünk Kínáig is és visszajövünk és mégsem találunk örömöt az életben. Ezért bánatosan állunk vissza ugyanabba a robot-sorba, amelyből kiálltunk egy kis időre.
Hát én is tovább bolyongok Erdélyben, mert megannyi elmesélni való vár még engemet.
Ha tehetik, bolyongjanak velem legközelebb is. Hátha valami szép és értékesre lelünk közösen.
Minden jót, mindenkinek!
