A Zeteváraljai víztározó – Térj haza, vándor!

A Zeteváraljai víztározó


Barajul Zetea

Van egy mondás miszerint azt a földet műveld, amelyet taposod, és ezalatt a mondás alatt nem csak a szántást kell érteni, hanem szellemi művelést, gazdaságit, kulturálist, mindent, ami az adott helyhez köthető. Mégis azt érzem, miközben Erdélyben fel s alá járok és fotózok, hogy vannak helyek, ahol az emberek tömegesen elfelejtették ezt a mondást, ahol már nem művelik a földet. És vannak helyek, ahol valami fura érzés fogja el az embert, valami reménnyel teli érzés, amikor megérzi, hogy ebben a helyben van élet anélkül, hogy bárkivel is beszélne, vagy bármit is tudna az adott helyről.

Az újév első Térjhazavándor cikkében pedig most egy ilyen reménnyel teli vidékre szeretném elkalauzolni önöket, és annak is egy nagyon szép, csendes kis, eldugott szegletébe. Tartsanak velem a Zeteváraljai víztározóhoz!



A Zetelaki gát építése és története

Bár maga a víztározó Zeteváraljától északra terül el, mégis a legtöbb ember egyszerűen csak a Zetalaki gátnak hívja a helyet, amelyben annyi igazság van, hogy eredetileg az előbbi két település közé tervezték, de Nicolae Ceauşescu nem támogatta a tervet, ezért választották a mostani helyszínt, és így épült meg ide a Nagy-Küküllő felső szakaszának egyetlen mesterséges tava.

Építése 1976-ban kezdődött és röpke 16 év alatt épült meg, majd 1993-ban kezdődhetett a feltöltése. Tudni kell, hogy az elárasztott területen egy kisebb tanya is volt, amelynek 20 házából az emberek kiköltöztek és még a házaikat is elbontották, hogy felhasználhassák építőanyagként.

A gát építésére szükség volt az árvízvédelem szempontjából, építésén több, mint 300 ember dolgozott. Ugyanakkor energiát is termel, illetve nem elhanyagolható a turizmusra fejtett hatása sem, hisz kedvelt kiránduló- illetve horgászhely.

A Zeteváraljai víztározó méretei

És akkor lássuk az igazán érdekes információkat a gátról:

Építése során 70 ezer köbméter betont használtak fel, illetve 3 millió köbméter földet mozgattak meg.

A gát 520 méter hosszú, és 46 méter magas, amelynek az alapja kilenc méter mélységű beton, illetve adott távolságokon 40 méter mélyre fúrtak le, majd feltöltötték a lyukakat cementtel, hogy így erősítsék az alapot.

A mesterséges tónak Y alakja van, amelynek hossza 2.6 km, szélessége változó 400-800 méter között, míg az Y felső ágaiban 150-200 méter.

49 millió köbméter vizet tud befogadni, amely óriási áradást tudna okozni, de ennek esélye minimális. És, hogy ezt számokban is kifejezzük, a gát rendelkezik túlfolyóval, mint a mosdókagylók. Ezen betontölcsér másodpercenként 480 köbméter vizet tud elnyelni, amely 120x több, mint amennyi a Nagy-Küküllő átlagos vízhozama és a folyón a legnagyobb mért érték is csak 200 köbméter/másodperc volt.

A számítások szerint, ha mégis átszakadna a gát, akkor Székelyudvarhelyen háromszorosára nőne a Küküllő, a víz 2/3 része a folyómedren kívül zúdulna a városra. A gát és Székelyudvarhely között a közúti távolság 22 km, de így is bő fél óra alatt érne el az áradás a városba.

Aggodalomra viszont semmi ok, ugyanis 24 órás ellenőrzés alatt áll a gát, illetve egy csomó szenzor is bele van építve, hogy segítse az emberek munkáját a felügyeletben.



Horgászat a Zeteváraljai víztározón

Kezdetben csak a közeli folyókból átvándorolt halak voltak a tóban, leggyakoribb volt a domolykó, majd a pisztrángok is kezdtek megjelenni. Mára már 10 kilót is meghaladó példányokat rejthet a víz. Majd egyre bővült a halállomány, többek közt telepítés által, így ma már megtalálható a kárász, ponty, harcsa, süllő, csuka, paduc, dévér, menyhal de még a sügérek is.

A horgászáshoz nem szükséges a Romániában kiváltott horgászengedély, de szükséges a napijegy vagy bérlet vásárlása, illetve szigorúan be kell tartani a romániai horgász-szabályokat is.

A jegyek vásárlásáért a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesületet kell megkeresni, érdemes utána olvasni a horgászati tilalom időszakának is. És egy kis segítség: www.vizpart.ro

Ha pedig kedvet kaptak egy kis kikapcsolódáshoz, egy kis pihenéshez, akkor szeretettel várjuk a Zeték világába. Kívánok mindenkinek kirándulásokban, gazdag, boldog új esztendőt!

Kirándulás tervező

Nyitvatartási program: 00:00-24:00
Belépő: nincs
Belépőjegy ára: 0 lej
Megközelítése: saját autóval
Parkolás: ingyenes
Mozgássérülteknek megközelíthető: igen, észak-nyugat felől
Nehezítő körülmény: köves, homokos part
Egyébb szolgáltatások: horgászat
A Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesületet hivatalos weboldala: www.vizpart.ro

Adatok frissessége: 2020.01.03
Sokkal több felvételt láthatsz erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretnél ebben, kérlek oszt meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.
Varázslatos a tél
  • ƒ/10
  • 18 mm
  • 100
  • 1/100
  • Canon EOS 100D
Varázslatos a tél
A Zeteváraljai víztározó
  • ƒ/10
  • 20 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

A Zeteváraljai víztározó

Másik neve a Zetelaki gát
  • ƒ/10
  • 18 mm
  • 100
  • 1/100
  • Canon EOS 100D

Másik neve a Zetelaki gát

Élet a Zetelaki gát alatt
  • ƒ/4.5
  • 70 mm
  • 100
  • 1/1000
  • Canon EOS 100D

Élet a Zetelaki gát alatt

A gát biztonságának fő eleme
  • ƒ/5.6
  • 172 mm
  • 125
  • 1/320
  • Canon EOS 100D

A gát biztonságának fő eleme

Erdély csodaszép télen
  • ƒ/13
  • 18 mm
  • 100
  • 1/160
  • Canon EOS 100D

Erdély csodaszép télen

Horgászati lehetőség a Zeteváraljai víztározón
  • ƒ/5
  • 121 mm
  • 100
  • 1/800
  • Canon EOS 100D

Horgászati lehetőség a Zeteváraljai víztározón

Látnivalók a Zeteváraljai víztározó környékén:

Csorgókő vízesésCsorgókő vízesés +7.8 km
Székelyvarsági kilátóSzékelyvarsági kilátó +8.2 km
Orbán Balázs sírjaOrbán Balázs sírja +17.4 km
Korondi ajándéküzletek sokadalmaKorondi ajándéküzletek sokadalma +17.5 km
CsigadombCsigadomb +17.6 km
Kincses Kodáros barlangjaKincses Kodáros barlangja +20.1 km
FelsősófalvaFelsősófalva +20.7 km
AlsósófalvaAlsósófalva +21.4 km
A Parajdi SószorosA Parajdi Sószoros +23.3 km
A Parajdi SóbányaA Parajdi Sóbánya +23.5 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.

Gyorskereső



Ha te is szeretsz erdélyi képeket nézegetni, érdekelnek az erdélyi látnivalók vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.