Glăjărie
Mint ahogy a szerelemben is lenni szokott, van lassú egymásba szeretés és van szerelem első látásra, ugyanúgy vannak Erdélynek olyan pontjai, eldugott kis szegletei, ahova ellátogatva az ember, egyből szerelmese tud lenni a tájnak, még ha épp olyan gyakorlott utazó is, mint jómagam.
Történt ugyanis, hogy péntek délután, magam mögött hagyva a heti munkát, elfogadtam a meghívást az egyik kolléga hétvégi házába, amely nem máshol található, mint a Görgényi-havasok nyugati lábánál, Görgényüvegcsűr nevű kis falucskában.
A kis falut nem kell szó szerint érteni, hisz közel másfél ezer lakóssal és két templommal rendelkezik a település. Kövezett utcái szépen rendben vannak tartva, a házak körüli kerítések leginkább csak az állatok miatt készülnek, és így október végén, szőlőillat lepi el az utcákat, és akarva-akaratlanul is megszületik a kérdés: ahol én lakom, miért nem lehet ilyen tiszta az utca és miért nem érezhetek virág, szőlő vagy bármi más illatot? Miért csak kosz és bűz van a városik utcák legtöbbjén?
Az üveggyártás története
Görgényüvegcsűr neve magában hordozza, hogy mi volt a fő megélhetési forma hosszú időkön keresztül, és eléggé jól tudjuk rekonstruálni a falu történelmi képét, ezért hát jöjjön egy kis történelemóra.
A hely sokáig a Görgényi uradalom része, kincstári birtok volt, majd 1719-től a Bornemisza családé lett. Nagy kiterjedésű erdői ideálissá tették a vadászatra, ahol ifjabb Bornemisza János is szívesen töltötte az idejét a barátaival. Az egyik vadászat során egy német barátjával egy kvarclelőhelyre bukkannak és mivel hamuzsírhoz szükséges bükkfából is rengeteg volt a környéken, minden lehetőség adott volt üveggyártáshoz.
Bornemisza János, engedve barátja unszolásának, létrehozza az első üvegfúvót, erdőirtásokat végeztet, mesterembereket hozat így gyakorlatilag a település keletkézi évének 1778-at jelölhetjük meg. Az üveggyártás kezdetben jól jövedelmező volt, gyártottak itt ablaktáblákat, palackokat, tányérokat és poharakat is. A báró nemcsak házakat épített a mesteremberek számára, de 1781-ben egy fakápolnát is, amely a mai római katolikus templom helyén állt.
Bár látszólag minden jó volt, a gyakorlatba volt egy nagy hibája ez egész megélhetési modellnek.
A 19. század közepén kezdenek elfogyatkozni az üveggyártáshoz szükséges alapanyagok, máshonnan próbálják beszállítani azokat. Ekkortájt a báró már nem maga irányította a gyártási folyamatokat, csak bérbe adta a helyet másoknak. Így neki nem volt érdeke fejleszteni az üveghutát, megelégedett a bérleti díjjal. A bérlőknek se volt értelme fejlesztéseket eszközölni, mert a bérleti szerződést csak hat évre lehetett megkötni, így hat év után félő volt, hogy nem ők kapják meg az újabb jogokat, és kárba veszett minden. Szóval míg a település felfelé ívelt, addig az üveggyártás alacsonyan repült, illetve az alapanyagok megfogyatkozásával egyre inkább veszteségessé vált.
Az üveggyártás végnapjait 1870 hozta el. Egyesek szerint maga a báró, mások szerint szabotőrök felgyújtják az üveghutát, így egyik napról a másikra megszűnik az üveggyártás is.
A történethez az is hozza tartozik, hogy a kincstári birtokot csak bérbe kapta a Bornemisza család, és a 99 éves bérleti szerződés lejárta után vissza kellett volna szolgáltassa a kincstárnak a területet. De az megtagadta a visszaszolgáltatást, mondván, hogy előbb fizessék ki a többletértéket neki, amelyet az üveggyár és a környező épületek adnak.
Emiatt az osztrák állam bírósági tárgyalást kezdeményez 1835-ben, amely per 27 évig folyt. Kitalálhatják a végét. A pert az állam nyerte meg, a Bornemisza család 500 000 forintos kártérítést kell fizessen. Az osztrák állam elrendeli az üveggyár bezárását, illetve az erdőkitermelést is megtiltja, gyakorlatilag 600 üvegcsűri lakóst megélhetési lehetőség nélkül hagynak.
A favágók, szekeresek tudták folytatni a munkájukat, mások új szakmákat kellett megtanuljanak, a mesteremberek pedig elvándoroltak máshova. Így ért végett az üveggyártás Görgényüvegcsűrön.
Mentsük meg a görgényüvegcsűri vízimalmot
Nem csak azért jártam Görgényüvegcsűrön, hogy a táj szépségében gyönyörködjek. A látogatásomnak egy másik oka is volt.
Ugyanis a meghívom lett az új gazdája a falu központjában található vízimalomnak, amely egykor minden bizonnyal szebb napokat is megélt, de mára nem csak molnár de víz nélkül is maradt.
A malomnak fémvázas vízikereke van, amelyekre falapátokat lehetett csavarozni. Viszont az egykori vízvezető ároknak már csak a szegély kövei találhatóak, a patak tőle 10 lépésre folyik, de legalább 2 méter mély medret vájt magának, így már nem lehet visszavezetni a vizet malomkerékre.
A malom belső szerkezete első ránézésre teljesen ép, a malomkövek szépen illeszkednek egymásra, egy kis erőfeszítéssel még meg is forgathatóak, helyén van a kereket leemelő daruszerkezet is. Viszont a malomnak otthont adó épület tetőszerkezete megrogyott, falai vályogból vetett téglafalak, amelyek szintén megerősítésre szolgálnak.
Ezen okokból kifolyólag a malom új tulajdonosa nem lát lehetőséget arra, hogy a malmot meg tudja tartani egyfajta látványosságként, viszont nagyon szívesen felajánlaná bárkinek, aki garantálni tudja, hogy egy másik helyszínen ki tudja állítani azt és így megmentené az utókor számára. Ellenkező esetben a malom elbontásra kerül.
Szóval arra kérem most önöket, hogy próbáljuk meg közösen megmenteni ezt a malmot, egy-egy megosztás már sokszor segített, hátha most is eljuttatja a hírt egy muzeológushoz, másik malomtulajdonoshoz, malom-gyűjtőhöz vagy bárkihez, akinek van lehetősége cselekedni (szétszedni, elszállítani és összerakni).
Megosztásaikat hálásan köszönöm és szeretettel várunk mindenkit Görgényüvegcsűrre.
Frissítés: Sajnos a malmot nem sikerült megmenteni, azóta szétszedték.
