Bekecs-hegy


Mivel Maros-megyének elég kevés jutott a Kárpátok szépséges hegyeiből, ezért az egyik legfontosabb magaslatának mondhatjuk a Bekecs-hegyet. Ráadásul Marosvásárhelytől mindössze 1 óra autókázásra van Szováta fele, és ha az időjárás is kegyes hozzánk, akkor személyautóval is fel lehet jutni a tetejére Nyárádselye irányából.

Viszont nem érdemes az autók tűréshatárait tesztelni, hisz a természetjárás akkor igazi, ha gyalog vagy bringára pattanva szívjuk a friss levegőt, hisz az 1080 méter magas Bekecs-tető könnyed célpont lehet az egész család számára.

Mi, a kirándulásunk során, az autónkat a hegy alatt található kis tónál hagytuk el, amely igen csak jó döntésnek bizonyult, mert amire felértünk legalább három vacsorára való csiperke gombát gyűjtöttünk. Ha pedig a gomba árát és az elfogyasztott benzin árát számításba vesszük, akkor elmondhatjuk, hogy ingyen kirándultunk ezultal. Lehet jobb hát egy erdélyi kirándulás?

Utunkból megtérve, az aszfaltúton egy síroller párost is láttunk, ami még elég új a környékünkön, ezért bocsássák meg nekem, ha azt mondom, hogy hangosan felnevettem a látványon. Ugyanis amikor a párom azt mondta, hogy két síelő jön velünk szembe, én azt hittem, hogy megint csak ugrat, mint mindig s közben igaz volt az állítása. De biztos, hogy izgalmas sport, így ajánlom mindenki figyelmébe.


A Szent Kereszt Kápolna

A Bekecs tetején található Szent Kereszt kápolna alapkövét 2005-ben tették le és 6 évre rá szentelték fel azt. Mivel már évszázadokkal ezelőtt is állt itt egy kápolna Szent-Antal tiszteletére, ezért a Google térképén Bekecs-hegyi Szent Antal-kápolna néven találjuk meg.

A kutatók szerint a Bekecs fontos vallási szerepet töltött be már a kereszténység előtt is, és talán ennek okán építették az első kápolnát is, amely majd az évszázadok alatt tönkrement. Orbán Balázs erdélyi útjai során megtalálja az egykori kápolna keresztkövét a selyei katolikus templom észak-nyugati részében, és a következő feliratot olvassa le róla:

1600 Az bekecsi kápolna köve
J. H. S. (Jesus hominum Salv).

Tehát valószínűleg az 1600 évek előtt már állott a kápolna.

A Bekecs az első világháborúban is fontos szerepet kapott, ugyanis a kassai 9-es honvéd gyalogezred megálljt tud parancsolni az Erdélybe betörő románoknak 1916 őszén ezen a helyen.

A csaták emlékét őrző honvéd katonai síremlék szintén nagyszerű állapotban van, majd egy kicsit távolabb két német katona sírja áll.

Érdemes még meglátogatni a Mosdó-követ is, amely egy nagyon nagy, félgömb alakú szikla, róvásírásos jelekkel, és a legenda szerint a kőben összegyűlt vízben mosakodtak a tündérek. Ezért kapta a Mosdókő nevet is és ezért van az, hogy a mohával borított mélyedéséből a víz sohasem szárad ki.

Sajnos ottjártunkkor nem volt lehetőségünk mindezeket felkeresni, de egy környékbeli fotós barát ígéretet tett arra, hogy ha egyszer lesz annyi szabadidőnk, akkor feltétlen szóljak és keresztbe és hosszába is végig járjuk a hegyet.

Hát ennek szellemében búcsúzok most önöktől és remélem, ha legközelebb a Bekecsen járok, akkor jó pár kirándulni szerető olvasómmal találkozok ott fent, a Görgényi-havasok tetején, ahonnan tiszta időben ellátni a Fogarasi-havasokig is.

Keresztút a Bekecs-tetőn

Újra meglátogattuk a Bekecs-tetőt, mert a tavalyi év során kálvária épült a Szent Kereszt Kápolna mellé. Így ideje volt pár fotóval frissíteni az oldalt.

A Bekecs-tetői keresztutat ünnepélyes szentmise keretén belül, 2020 szeptember 3-án adták át, és Oláh Dénes főesperes áldotta meg a kereszteket.

A keresztút szintén az emberek összefogásának bizonyítéka, hisz közel 3 méteres fakereszteket emeltek, amelyekre kerámiaképek kerültek. Ez utóbbit Csíki Dénes, nyárádköszvényesi plébános ajánlotta fel.

A hely különlegessége, hogy a tengerszinthez mérten 1000 méter felett található, így nem csak kicsit közelebb tudja érezni magát Istenhez az ember a zarándoklat során, de tiszta időben egész Erdélyt megcsodálhassa.

Élményekben gazdag kirándulást mindenkinek!



Kirándulás tervező

Nyitvatartási program: 00:00-24:00
Belépő: nincs
Belépőjegy ára: 0 lej
Megközelítése: időjárástól függően terepjáró ajánlott
Parkolás: ingyenes
Mozgássérülteknek megközelíthető: kérdéses

Adatok frissessége: 2023.08.04


Gyakori kérdések

Mi az a bekecs?
A bekecs báránybőrből vagy prémmel bélelt vastag szövetből, posztóból készült, rövid, téli kabát.

Milyen magasan van a Bekecs-tető?
A Bekecs-tető tengerszint felett 1080 méter magasan van.

Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

Bekecs-tető - Csodaszép kilátás a kápolnától
  • ƒ/11
  • 18 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D
Bekecs-tető - Csodaszép kilátás a kápolnától
Nyárádselye felől érdemes megközelíteni a Bekecset
  • ƒ/11
  • 18 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

Nyárádselye felől érdemes megközelíteni a Bekecset

Kis tó a Bekecs aljában
  • ƒ/5.6
  • 18 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

Kis tó a Bekecs aljában

A Bekecs-hegyi Szent Kereszt Kápolna
  • ƒ/13
  • 18 mm
  • 100
  • 1/160
  • Canon EOS 100D

A Bekecs-hegyi Szent Kereszt Kápolna

Helyén valamikor a Szent Antal tiszteletére emelt kápolna állt
  • ƒ/11
  • 19 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

Helyén valamikor a Szent Antal tiszteletére emelt kápolna állt

A Bekecs-hegy a Görgényi-havasok déli vonulatának része
  • ƒ/8
  • 109 mm
  • 100
  • 1/320
  • Canon EOS 100D

A Bekecs-hegy a Görgényi-havasok déli vonulatának része

Őszi kirándulás Erdélyben
  • ƒ/8
  • 89 mm
  • 100
  • 1/250
  • Canon EOS 100D

Őszi kirándulás Erdélyben

Keresztút a Bekecs-tetőn
  • ƒ/11
  • 18 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

Keresztút a Bekecs-tetőn

A bekecsi keresztút egyik állomása
  • ƒ/10
  • 27 mm
  • 100
  • 1/125
  • Canon EOS 100D

A bekecsi keresztút egyik állomása

A keresztút állomásai közel 3 méter magas fakeresztekből vannak
  • ƒ/9
  • 50 mm
  • 100
  • 1/160
  • Canon EOS 100D

A keresztút állomásai közel 3 méter magas fakeresztekből vannak

Kálvária és kápolna a Bekecs-tetőn
  • ƒ/9
  • 18 mm
  • 100
  • 1/320
  • Canon EOS 100D

Kálvária és kápolna a Bekecs-tetőn

Látnivalók a Bekecs környékén:

NyárádselyeNyárádselye +3.0 km
Mini Nyárád LátogatóközpontMini Nyárád Látogatóközpont +5.9 km
Szováta – KilátótoronySzováta – Kilátótorony +7.3 km
Mezítlábas ösvény – SzovátaMezítlábas ösvény – Szováta +9.9 km
Siklódi-kő túraSiklódi-kő túra +12.6 km
Trópusi LepkeházTrópusi Lepkeház +13.8 km
A Parajdi SóbányaA Parajdi Sóbánya +14.1 km
Nyárádszeredai PadlásmúzeumNyárádszeredai Padlásmúzeum +14.2 km
GegesGeges +14.3 km
A Parajdi SószorosA Parajdi Sószoros +14.4 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás a Bekecs közelében:

13.16 ℃ fok 01:46-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.