Tárnica kilátó és oltár

Altar cu Belvedere Vf. Tarnita

Azt, hogy a helyet Bájos tetői kilátónak vagy Tárnica (esetleg Tárnyica, Tárnitza), kilátónak kell hívni, döntsék el az illetékesek, és kérjük ezt követően osszák meg velünk is, de tény, hogy 3 órát kerestem az interneten és nem találtam egyetlen magyar nyelvű információs oldalt sem.

Ezután újságcikkeket próbáltam felkeresni az interneten, hogy azok által határozzam meg a hely nevét, amelyből aztán lett bőven megnevezés. Szóval, aki rá szeretne keresni az interneten, annak a Goolge rendszerébe betáplált megnevezést ajánlom, azaz Panorama Vf Tarnita Toplita.

Maga a kilátó a Maros-szoros Natúrpark része (Parcul Natural Defileul Mureşului Superior), amelynek keleti felében fekszik Maroshévíz (Toplița). Sajnos a túratérképek se szolgáltak hiteles információkkal, így az alábbiakban elmondom, hogy hogyan érdemes megközelíteni.

Kelemenpatak (Călimănel) déli utcái felől próbáltuk megközelíteni, de csoportos kirándulás esetén ez elég zsákutca lenne.

Az utcák olyan szűkek, hogy nem nagyon fér el egymás mellett 2 autó, és az utolsó utca végétől nem járható az út.

Ez nem is lenne gond, de parkolóhelyeket se lehet találni, így ebből az irányból maximum 1 autóval érdemes megközelíteni.

Így hát letettük az autót, majdnem egy gazda kertjébe, majd nekivágtunk az észak irányú, a kőbányához vezető útszakasznak, amelyről félúton balra kell térni a kilátóhoz. És amikor az első lihegésből megpihenve megálltunk a bánya előtti dombtetőn, akkor vettük észre, hogy a bányához, kelet felől aszfaltút vezet, amelyből kiválik a kőút, amely a kilátóhoz visz.

Tehát akár gyalogosan akarjuk megtenni a túrát, akár autóval, ez a jobb megközelítése a terepnek.

A csúcsra vezető út kb. 1 órát vesz igénybe, és mivel kettesben tettük meg, elég sokat fütyörésztem, hogy időben észrevegyen minket a medve. De medve helyett, csak 2 mókust láttunk és végig madárcsicsergést hallgattunk.

A csúcson pedig lélegzetelállító látvány fogadott minket. Belátni az egész völgyet, távolabb az erdőket, havasi legelőket, és ezeknek végtelen hullámzását. Egy érzés keríti az embert hatalmába, hogy ha elindulna az erdőkbe, pont úgy vesztődne el mintha a dzsungelekbe járna. Csak ez a dzsungel a mi dzsungelünk, nem kell a világ másik felére utazni érte.