Árkosi Vasaló Ház és Múzeum

Gyerekkoromban, vasárnaponként, amikor még alig létezett autó is a faluban, az volt a délutáni program, hogy átgyalogoltunk a szomszéd faluba meglátogatni a nagyszüleinket Felsősófalván.

Nyáron tettük ezt a réten, ahol a szekérnyom nagy részét benőtte a fű, de mégis olyan szép volt elsétálni a búza, árpa és rozs táblák mellett, olyan felemelő, tiszta látványt nyújtottak.

Sáros időben pedig körbe kellett menni, az országúton. Ekkor viszont ha valakivel találkoztunk az úton, akkor még jobban kihúztuk magunkat, hogy lássák, hogy mi megyünk, hogy nekünk küldetésünk van, és nagyot köszöntünk a másik emberre.

És mi mentünk, mentünk, minden vasárnap, amikor csak megtehettük, hogy teljesítsük ezt a nagy és szép küldetésünket.

Amikor pedig az egyik vagy másik úton végre célba értünk, én meg leültem a „füttő mellé” a hátas székre, amelyen még évszám is volt, akkor gyakran akadt meg a szemem a kályha szélén hagyott vasalón, amely aznap reggel a vasárnapi inget vasalta ki nagyapámnak.

Fémből készült vasaló volt, elegáns kialakítással, és csodás egyszerűséggel. A legjobb pedig az volt benne, hogy ehhez nem kellett áram. Ebben az időben, ha valamihez nem kellett áram, az kiváltság volt. Az áram szükséges, de legfőképp nagyon drága rossz volt. Az emberek pedig ehhez mérten értékelték a saját használati eszközeiket. Legyen ingyenes a használata legalább.

Nekünk ekkor már elektromos vasalónk volt, színes, műanyag borítással, amely gőzölni is tudott, és amellyel sokkal könnyebb volt a vasalás. De attól még elektromos volt.

Amikor pedig már a második vasalónk is elromlott, de a mama vasalója még mindig ott állt a kályha szélén, szerettem volna valamit szólani anyámnak, de nem volt amit. Egy, mert én is élveztem a fejlődést, annak minden rossz hozadékával együtt, kettő mert mit akarok én gyerekként beleszólni a felnőttek dolgába. Ezért csak ültem a hátas széken és gondolkodtam, hogy vajon mi lesz a világ sorsa.

Nos, hogy mi lett a világ sorsa? Vagy hogy mi lett a szenes vasalók sorsa Erdélyben? Ezt némileg elmesélhetem önöknek, ha velem tartanak Árkosra, ahol darabra pontosan 732 vasaló várja, hogy ők is mesélhessenek önöknek valamit.

Hát tartsanak velem!

A szenes vasalók története

Ha a vasalás eredetét kutatjuk, akkor egészen az időszámításunk kezdetéig kell visszamenni a történelemben, ugyanis már az ókori Kínában és Európában is léteztek vasaló eszközök. Azért mondom, hogy vasaló eszközök, mert ezek még nem hasonlítottak a mai vasalókra.

Amikor pedig végre megszületett az általunk is felismerhető vasaló forma, akkor szembesültek egy olyan problémával, hogy bár a fém felveszi a hőt, de gyorsan le is adja. Így a legelső lapos vasalók nem sokáig voltak használhatóak.

Ami pedig ezután következett, az megér egy előadást egy termékfejlesztési gazdasági órán.

Kitalálták, hogy a vasalónak legyen vastagabb a háza. De ettől megnőtt a súlya és persze drágább is volt egy ilyen darab.

Akkor elkezdték ezt a házat kitölteni. A kivehető betét szintén készülhetett fémből, de akár egy kifaragott kő is megfelelt erre a célra. A betét csere előnyös volt ha sokat kellett vasalni és volt több betétünk, de nem volt könnyű munka. Később ezt váltották az olyan vasalók, amelyeknek a fogantyúja volt levehető, és az egész vasaló testet cserélték.

Akkor elkezdtek más anyagokkal is kísérletezni. Ebből adódik, hogy van öntött meg kovácsolt vasból készült vasaló, réz vagy sárgarézből készült, de acélbetétes is létezett. A réz vasaló sokkal jobb hőleadó volt és sokkal szebben vasalt, hisz könnyebben csúszott a szöveten. A kis méretű, utazó vasalók szintén előszeretettel készültek rézből.

Amikor pedig sehogy sem tudták a kívánt vasalási időtávot elérni, akkor azt mondták, hogy miért ne vinnénk a tüzet bele a vasalóba. Így született meg a még mindig egyszerű, de már jóval bonyolultabb vasaló, a szenes vasaló.

A szenes vasalónak van egy felnyitható fedele, belerakták a parazsat, kellett neki légbeömlő járat, illetve az oldalán a lyukak arra szolgáltak, hogy egy erős meglóbálással kihulljon a hamu még mielőtt a ruhára hullana véletlen. A nyél borítása biztosította, hogy sokáig lehetett kézben tartani. Ehhez jött még a vasaló alátét és a díszítés is.

Igazi vasaló történeti érdekességeknek számítanak a petróleumos és gázüzemű vasalók is.

Talán meglepődnek, ha azt mondom, hogy az elektromos vasalót 1882-ben szabadalmaztatták, így a szenes vasalók napjai meg voltak számlálva. De így is sikerült, hogy meghódítsák a világot még mielőtt az elektromos áram hódította volna meg azt.

Hát ez a vasalók története.

Az Árkosi Vasaló Ház

Árkoson járunk, amely Sepsiszentgyörgytől mindössze 6 km-el északra található.

Itt fogad bennünket Bálinth Zoltán, az árkosi Vasaló Ház és múzeum megálmodója, építője és talán a legjobb szó, hogy a mindenese.

Zoltán élete pedig kicsit olyan, mint a népmesei hős élete, aki elindul szerencsét próbálni a világba, de mégis otthon él boldogan a mese legvégén.

Szülei távozása az élők sorából arra késztette, hogy már tizenévesen szakmát tanuljon. Így kezdett el fafaragó tanfolyamra járni a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba. Tanulás közben pedig mindent lerajzolt, amit csak meglátott és ami megtetszett neki.

Látva ezt Haszmann Pali bácsi, megszólította őt. És pár feléje intézett, kedves szó elég volt ahhoz, hogy egy életre megfertőzze a múlt iránti szeretettel.

Mondhatni két évig volt muzeológus inas, azaz gyűjtött a csernátoni múzeum részére. Ezt követően eldöntötte, hogy saját maga, illetve Árkos részére kezd el gyűjteni. A sors pedig kegyes volt hozzá, így 20 éves születésnapjára megnyitotta a saját néprajzi múzeumát az árkosi unitárius erődtemplom egyik bástyájában. Ekkor 1998-at írtunk.

De a gyűjtemény csak gyarapodott, gyarapodott így tágasabb helyre kellett költözzön. Ahhoz pedig, hogy megépíthesse saját múzeum épület együttesét létrehozott egy panziót is. Így az árkosi Vasaló Házban megszálló vendégek, mindössze a tudatos szállás választással, hozzájárulnak a múzeum fejlődéséhez.

Látogatásunk során pedig mi is megbizonyosodhattunk arról, hogy Bálinth Zoltán egy személyben építész, vendéglátó és muzeológus is. Büszkén mutatta meg a tematikus gyűjteményeit, az épülő múzeumszárny még vakolatlan falait és az árkosi panzió csodásan berendezett szobáit is.

A múzeum gyűjteményének központi eleme a vasaló gyűjtemény, amelyből jelenleg (de csak jelenleg) darabra pontosan 732 van. És több, mint 650 különböző modell.

A vasalók sokszínűségéhez az is hozzátartozik, hogy egyes darabok különleges díszítéssel vannak ellátva. Így ha Árkoson járunk, még olyan vasalót is megcsodálhatunk, amelyen egy fáraó található.

A vasalók sokszínűségénél már csak az tud érdekesebb lenni, hogy Zoltán fejből tudja az összes vasalója kinézetét. Így ha meglát egy új vasalót egy vásárban, vagy az interneten, rögtön tudja, hogy neki van-e már olyan vagy sincs.

A múzeum egyik termében amolyan rögtönzött iskola található, ahol monarchia korabeli iskolapadok találhatóak, vallásos és világi könyvet és füzetek. Legidősebb krónikája 1559-ből való.

Szintén itt kapott helyet a megszámlálhatatlanul nagy húsvéti tojás gyűjtemény is.

Egy másik szobában mindennapi tárgyak találhatóak. Ezek is igencsak érdekesek. Közülük kiemelnék egy 1766-ból származó söröskorsót, amelynek fém fedele van, de maga a teste kerámia.

Az árkosi Vasaló Háznál elmosódnak a határok a múlt, jelen és jövő között

Például a múzeumban található bölcsőben ringatták egykor Bálinth Zoltán gyerekeit is. De az is megtörtént már, hogy a szomszéd kölcsönkért egy paradicsom passzírozót a múzeumból, majd miután elvégezte az a feladatát, újra múzeumi tárgy lett belőle.

De a vendégek is úgy jelentkeznek be a vendégházba szállást foglalni, hogy na miben segíthetünk, mit vigyünk? Tehát ők is részei akarnak lenni a történetnek.

Minekutána végignéztük az árkosi múzeum gyűjteményeit és megcsodáltuk a cséplőgépet is az udvaron, egy kicsit még betértünk Bálinth Zoltánhoz beszélgetni.

Zoltán nem azt látja maga előtt, hogy mennyi az elvégzetlen feladat, hanem azt nézi, hogy mennyi az, amennyit már megvalósított. És ez igen fontos gondolkodásbeli különbség. Fontos, hogy hogyan szemléljük a világot, és benne saját sorsunkat.

Persze azért felvetettem az ötletet, hogy ha már a szállás is adott, miért nem szervez nyári táborokat, ahol a szorgos kezek segítenek neki, amiben csak lehet. De valójában egy tábor szervezése akkora feladat lenne, és annyi szabálynak kellene megfelelni, hogy a befektetett pénz és energia sokkal több lenne, mint a haszon. Szomorú, de igaz. Minden adott és mégsem.

Szintén felmerülő gond feléjük is az informatikai támogatottság szűkössége, hiánya. Ez pedig hatványozottan probléma ebben az online zajjal telített világban.

Spanyolország második legnépesebb városában, Barcelonában, 1882-ben elkezdtek építeni egy templomot. Egy templomot, amelyet 143 éve építenek, de még mindig nem készült el. Ennek ellenére az ország legnagyobb turisztikai látványossága lett.

Erdélyben 30 éve gyűl egy múzeum anyaga és majdnem ennyi éve épülnek annak épületei.

A kettő között annyi a különbség, hogy ennek a történetnek önök is részesei lehetnek. Részesei lehetnek utazóként, részesei lehetnek látogatóként, részesei lehetnek adományozóként, részesei lehetnek munkásemberként, muzeológus inasként.

Egykoron Bálinth Zoltán életének eme szakasza is úgy kezdődött el, hogy megszólította őt Haszmann Pál. Lassan eljön az ideje, hogy Bálinth Zoltán is megszólítsa a fiatalokat. De vajon van akiket?

Nos ha úgy érzik, hogy legalább nekem sikerült megszólítanom önöket, akkor induljanak el Árkos irányába. Vigyenek egy-két múzeumi tárgyat magukkal és adják át a vándor üdvözletét. A vándorét, aki most is képzelt gabonatáblák között sétál, de valójában egy laptop előtt ül és elmélkedik a világ sorsa felől.

Minden jót, és tartsanak velem legközelebb is!