Egy szégyenkő nyomában

Nyárádszentmárton

Ha megdobnak egy kővel… dobd tovább, mert ha neked fáj, fájjon másnak is. Majd jól visszadobnak egy másik kővel és te még mindig nem érted, hogy mily csodás módon működik a világegyetem, és csak amiatt sziszegsz, hogy mennyire fáj.

Szerencsére engemet nem egy kővel dobtak meg, hanem egy különleges kőről készült fotóval, majd pár levélváltás után már ott tartottam, hogy mint az eredeti kőről, mint az új eseményszálként bejött szégyenkövekről szeretnék írni egy-egy cikket.

Ez utóbbira meg is adatott a lehetőség a nyárádszentmártoni szégyenkő meglátogatása által, és most ennek az írásomnak esnek önök is áldozatául.

Előre bocsánatot szeretnék kérni Nyárádszentmárton és a környék lakóitól, mert minden bizonnyal a környék falvai és a nyárádszentmártoni unitárius templom is megérdemelne egy részletes bemutatást is. De most mégis kicsit másfelé fogunk kalandozni, így a település történelméről csak egészen röviden írhatok.

Hát kalandra fel!

Nyárádszentmárton története két szóban

Nyárádszeredától északra járunk mindössze 6 km-el. Itt található Nyárádszentmárton is, mint Csíkfalva község része.

A település legelső írásos említése 1332-ből és 1335-ből való, ekkor szerepel először a pápai tizedjegyzékben. A Szent Márton tiszteletére épített templomát 1476-ban említik először az írások, de jó eséllyel a templomot is az 1300-as években kezdték el építeni.

A település történetének egyik legszomorúbb napja 1661-ben volt. Ugyanis a török büntető hadjárat ide is elér, és a tatár és török vegyes csapatok felgyújtották a templomot, nem kímélve az ide menekült embereket sem.

A templom leég, a teljes tetőszerkezet elpusztul.

A nyárádszentmártoni unitárius templom

Az élni akarás csakhamar erőt vett az embereken, mert mindössze 6 évvel a tragédia után már új templom áll. Ekkor születik meg a környék egyik legszebb kazettás mennyezete.

A templom tornya 1698 és 1720 között épül, két harangját 1791-ben és 1797-ben öntik. Orgonáját 1845-ben építik meg Takács Imre marosvásárhelyi orgonaépítő műhelyében.

Apró érdekesség, hogy a torony harangjait 1914-ben biztonsági okokból elásták 5 évre.

A templom 1673-as kapuja még mindig megtekinthető a templomkertben, a mostani cinterem kapu 1780-ban készült el.

A kapun kívül található a világháborús emlékmű és a kirándulásunk apropójául szolgáló szégyenkő is. Amely kő, ahogy a felvételeimen is látják, mindössze egy tök hétköznapi kőtömb szorosan a templomlépcső mellett.

Mi a szégyenkő?

A szégyenkő egy büntető eszköz volt a régi időkben, amelyet a törvényszegők, illetve az erkölcs ellen vétkező emberek esetén egyaránt alkalmaztak. Leginkább két formáját különböztethetjük meg.

Az első esetben a kő egy nagyobb kőtömböt jelentett, amelyre a bűnös fel kellett álljon, az emberek pedig csúfolhatták, megszólhatták, dorgálhatták, amíg ott állt. A kő a település főterén vagy a templom mellett volt elhelyezve. Ezen kövek lehettek akár megművelt kőtömbök is, gömb vagy henger alakúak. De egy nagyobb, természetes szikladarab is tökéletesen megfelelt a célra.

A második fajta szégyenkő az volt, amikor a követ az ember a nyakába kellett vegye. Ezen kő lóghatott láncon vagy egy direkt erre a célra készített tarisznyába volt téve. Így nevezték még tarisznyakőnek is.

Erdélyben mindkét fajta szégyenkövet használták, ha pedig kutatni szeretnénk őket, akkor az egykori szász vidékeken kell inkább keresni. Itt jobb eséllyel találunk még tárgyi leleteket.

Az is megtörténhet, hogy önök is láttak ilyen szégyenköveket, amennyiben Berethalom, Prázsmár vagy Szászsebes templomait meglátogatták. Csak kinek tűnik fel egy darab kő ott, ahol egész erődre való van? Nem az önök hibája, ha nem vették észre.

Na de kanyarodjunk vissza a magyar nyelvhez!

Szégyenérzet a magyar nyelvben

A nyilvános megszégyenítés célja egykoron a viselkedés megjavítása volt. Ezzel kapcsolatosan habár maradtak fenn kisebb-nagyobb írott emlékek is, de sokat megőrzött maga a magyar nyelv. Ezért most megpróbálkozok egy kis figyelemfelkeltő gyűjtéssel önöknek.

Szégyennel kapcsolatos szavaink: szégyenbélyeg, szégyenfolt, szégyenkő, szégyenoszlop (azaz pellengér), szégyenpad, szégyentábla, szégyenszemre.

Többszavas kifejezéseink: szégyen és gyalázat, szégyenben marad, szégyent vall, falu szégyene.

De mind közül a legérdekesebb nyomokra a szólásmondások világában lelünk:
Duna vize se mossa le. (A szégyent)
A földre süti a szemét. (A szégyentől)
Kezébe temeti az arcát.
A föld alá bújik szégyenében.
Majd elsüllyed szégyenében.
Pofára esik. (Azaz megszégyenül).
Se köpni, se nyelni nem tud. (Amikor valakit szembesítenek a szégyenteljes tettével.)
Kiégeti a szemét a szégyen.
Azt hiszi, hogy rászakad a mennybolt.
Nincs pofája (Nincs szégyenérzete).
Bemocskolja a nevét.

Kérem vegyük észre, hogy csak az kell lesüsse a szemét, kezébe takarja az arcát, akit szégyenszemre állítanak. És elsüllyedni, föld alá bújni is leggyakrabban a kő szokott a saját súlyától, vagy éppen az tud pofára esni, akit egy nagy szégyenkőre állítanak fel. Ha valaki bemocskolta a saját nevét, talán pont a sáros főtéren kapott egy kis sárt azoktól, akik úgy érezték, hogy nem elég szidni a vétkest, hanem meg is kell dobálni őt.

A szégyenkövek nem tudnak mesélni, de ott van minden a nyelvben. Csak ki kell tudni olvasni belőle. Óriási baj, hogy egyre ritkábban tudunk a saját anyanelvünkből olvasni.

És éppen ezért fontos, hogy az Erdély szerte fennmaradt szégyenköveket legalább ismerjük a térben, ismerjük fel, ha egyet látunk, és kapcsolni tudjuk valamihez.

Nem segít az sem, hogy már az 1800-as évek újságírói sem nagyon foglalkoztak eme középkori nevelőeszközzel. Ez alatt pedig azt kell érteni, hogy a legnagyobb erdélyi, magyar nyelvű adatbázisban a szégyenkő keresésre van jelenleg mindössze 15 találat. Annak ellenére, hogy a szégyen szóra 21 ezer és még pár találat van.

Azt hiszem, hogy ezekkel a számokkal mindent elmondtam, amit mondani lehet.

Érzi-e a mai kor embere a szégyent az arcán?

A magam részéről ellenzek mindenfajta negatív pedagógia eszközt. És hiába mondjuk azt, hogy de hát régen milyen jól működött. De észre kell venni, hogy a legnagyobb zsarnokok is a történelemben pont ezen negatív pszichológiai eszközök és módszerek eredménye. Senki nem születik úgy a földre, hogy na én zsarnok leszek. Ezt mind mi magunk okozzuk saját magunknak.

Ugyanakkor hatalmas tévedés, ha azt gondoljuk, hogy a szégyenkövek pont ezen felismerés alapján tűntek el, hogy nem volt rá szükség, mert az emberek jobbak, erkölcsösebbek, felvilágosultabbak lettek. Az ok sokkal prózaibb.

Az ipari forradalom és a kapitalizmus elkezdte arra nevelni az embereket, hogy soha ne érezzenek szégyent. Gázoljanak át mindenen és mindenkin, mert csak az számít, hogy a legvégén mennyi pénzt termeltek. Így ma már megváltozott a szégyen szó jelentése és hatása egyaránt.

Köszönetet szeretnék mondani Kakas Zoltán sepsiszentgyörgyi néprajzkutató és fotográfusnak, aki felhívta a figyelmemet a szégyenkövekre és aki jelenleg is azon fáradozik, hogy összegyűjtse az erdélyi szégyenköveket egy katalógusba.

Éppen ezért arra szeretném kérni a kedves olvasóimat, hogy amennyiben tehetik, egy-egy szép fotóval kapcsolódjanak be a gyűjtésbe. Elküldhetik akár Kakas Zoltánnak, akár nekem, és én majd továbbítom neki.

Ha pedig Erdélyben kirándulnak, vizsgáljanak meg minden követ, kitudja, hogy melyik alatt rejtőzik a történelem egy újabb darabkája.

Minden jót, mindenkinek!