Pup-up Café – Marosvásárhelyen


Az igazat megvallva ezzel a cikkel szerettem volna kezdeni a 2020-as esztendőt, mint egy pozitív példaként a haladásra, a fejlődésre, de akkora lendülettel vágtam bele a téli vándorlásba, hogy már három cikk is megelőzte ezt a bejegyzésem.

Ezért hát most engedjék meg nekem, hogy utoljára idén, boldog új évet kívánjak és elkalauzoljam önöket Marosvásárhely egyik legkülönlegesebb kávézójába.


A 112 Coffee & Co kávézó

Bár a 2018-ban megnyílt kávézó már csak a finom kávéiról is híres lehetne, hisz ha nyomon követjük a Facebook vagy Instagram oldalukat, akkor már csak ezzel eltudnának annyira varázsolni minket, hogy kedvet kapjunk a meglátogatására, de  valójában ennél sokkal többről van szó.

Ugyanis a 112 Coffee & Co azzal tűnt ki a sorból, és azzal csalogatott el engem is a George Enescu utcába, hogy vasárnapi kávézásra hívta a kedvenc állatainkat, a kutyákat. Azok pedig el is jöttek, hozva a gazdikat is. A gazdik kávéztak, a kutyák meg játszadoztak az asztalok között.

Ez a játszónap pedig annyira jól sikeredett, hogy következő alkalommal már ott volt a fél város. De ha netán nem is lenne igaz ez az állításom, az akkor is tény, hogy csakhamar szűkösnek bizonyult a kávézó, így egy ideje az egész George Enescu utcát lezárják, ha épp vasárnapi kávéra indulnak ezek a szeretni való kutyusok.


Pup-up Café eseménysorozat

A Pup-up Café eseménysorozat már jópár alkalmat is megélt és bár még nincs is saját kutyánk, elmondhatom magunkról, hogy alig várjuk a következő időpont megjelenését a Facebookon. Hogy miért?

Valójában ezt nem lehet szavakkal leírni, csak átélni lehet. Mindig a kezdés előtt legalább 10 perccel érkezünk, de minket már mindig megelőz pár kutya. Onnantól pedig az utca két végét kémleljük fényképezőgéppel a kezünkben:

-Neee…. egy Pufika!
-Ott meg egy Cockie fajta!
-Ott jön egy másik szőrmók!
-Neee…. megérkezett Prézli is!

És jönnek fiatalok kutyákkal, jönnek öregek, jönnek kiskutyák és jönnek akkorák, mint egy medve. Szép csendben jönnek, és a találkozójuk által se lármázzák fel a várost.

A szervezők arról is gondoskodnak, hogy mindig legyen egy kis előadás is a kutyákról, illetve minden alkalommal lehet támogatni egyik-másik kutya menhelyet adományokkal, vagy ajándéktárgyak vásárlásával.

Aki pedig nem először jön el egy ilyen vasárnapi kávézásra, az már név szerint ismeri a kutyákat is, a gazdáikat is és úgy érzi, mintha csak a szülői házba menne haza megpihenni egy vasárnapi ebéd erejéig, annyira egy befogadó közösség alakult ki.

És ez a legjobb az egészben! A kutyák segítenek elérni azt, hogy egy kicsit mi, emberek is levegyük a mindennapi gorombaságból összetákolt maszkunkat, hogy napfény ragyogja be az igazi arcunkat, a jobbik énünket. Ahogy látjuk a különböző kutyafajokat együtt játszani rájövünk, hogy bár mi emberek is különbözőek vagyunk, sokfélék, rossz félék, jó félék, nem számít, mert képesek vagyunk együtt lenni és nem bántani egymást.

Kár, hogy ezt nagyon sokszor elfelejtjük, és kár, hogy a felismerés is mulandó, de jó hír az, hogy a 112 Coffee & Co időről-időre emlékeztetni akar minket arra, hogy legbelül mindenkiben ott lakozik egy kisgyerek, aki szeret kutyákat simogatni.

Ezért hát, ha kedvet kaptak egy kis kutya simogatáshoz, egy kis vasárnapi sétához akkor nem kell mást tenni, mint bekövetni a 112 Coffee & Co-t vagy akár az is elég ha engem követnek, mert az eseménynaptáramba mindig fel fogom venni ezen eseményeket és ha tehetem, mindig ott is leszek!


Végezetül pedig hadd áruljak el önöknek egy kis családi titkot. Ha a következő Pup-up Café-ra nem is, de nemsokára mi is egy kiskutyával fogunk érkezni ezen eseményekre.

Na de abba is hagyom, mert még a végén azt hinnék, hogy fizettek, hogy a 112 Coffee & Co-t dicsérjem, pedig nem így van.

Egyszerűen megvettek engem is a kutyák a szeretetükkel. És nem csak engem, mert a Budapesten élő barátnőnk is azt mondja, hogy kár, hogy ilyen nincs Budapesten, és ezért megérné ide költözni, hogy minden vasárnap kutyákat simogathasson.

Neki csak azt tudom mondani, hogy amióta a Wizz Air légitársaság naponta indít járatot Marosvásárhelyre Budapestről semmi akadálya, hogy itt legyen minden egyes eseményen. Szeretettel várjuk!

És szeretettel várunk mindenki mást is Marosvásárhelyre! Kalandra fel!



Gyakori kérdések

Hogyan tanítsam meg a kutyámnak, hogy ne húzza a pórázt?
Első lépésként tanítsd meg szépen állni odahaza, jutalomfalatokat adva, ha megteszi. Majd ezután vidd nyílt terepre, és itt is követeld meg, hogy szót fogadjon.

Hogyan szoktassam le a kutyám az ugatásról?
A kutyaugatás egy természetes ösztön. Először érdemes azt tisztázni, hogy túl sokat ugat-e a kutya vagy sem. Ha igen, akkor meg kell keresni az okát. Javasoljuk, hogy konzultálj egy szakemberrel mielőtt bármilyen kutyaugatás gátló eszközt használnál.

Hova menjünk kirándulni a kutyámmal?
Manapság nagyon sok étterem és szálláshely kutyabarát, így a kirándulás nem lehet akadály. Használd a Kutyabarát hely (Dogfriendly Place) szűrőt a kedvenc szállásfoglaló oldaladon és könnyen ötleteket kaphatsz.

Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

Prézli, a Corgi, a legnagyobb mókamester
  • ƒ/5
  • 89 mm
  • 1600
  • 1/1000
  • Canon EOS 100D
Prézli, a Corgi, a legnagyobb mókamester
Gyönyörűszép, fehér Golden Retriever várja a társait
  • ƒ/5.6
  • 78 mm
  • 6400
  • 1/320
  • Canon EOS 100D

Gyönyörűszép, fehér Golden Retriever várja a társait

Akik szerető gazdik társaságában érkeznek
  • ƒ/4
  • 24 mm
  • 6400
  • 1/250
  • Canon EOS 100D

Akik szerető gazdik társaságában érkeznek

Vaúúú... Gyertek már...
  • ƒ/5.6
  • 135 mm
  • 3200
  • 1/1600
  • Canon EOS 100D

Vaúúú... Gyertek már...

És robban a cukiságbomba...
  • ƒ/4.5
  • 84 mm
  • 2500
  • 1/1000
  • Canon EOS 100D

És robban a cukiságbomba...

Francia Bulldog őszi színekben
  • ƒ/5
  • 100 mm
  • 5000
  • 1/1000
  • Canon EOS 100D

Francia Bulldog őszi színekben

Berni juhász kutya barátságában...
  • ƒ/5.6
  • 175 mm
  • 6400
  • 1/640
  • Canon EOS 100D

Berni juhász kutya barátságában...

Valami csikizi a nózimat...
  • ƒ/5
  • 109 mm
  • 2500
  • 1/1250
  • Canon EOS 100D

Valami csikizi a nózimat...

Ezt annyira szereti a kutya...
  • ƒ/5
  • 84 mm
  • 1600
  • 1/1000
  • Canon EOS 100D

Ezt annyira szereti a kutya...

Az 112 Coffee & Co előtt a Pup-up Café eseményen
  • ƒ/4
  • 55 mm
  • 800
  • 1/640
  • Canon EOS 100D

Az 112 Coffee & Co előtt a Pup-up Café eseményen

Látnivalók a 112 Coffee & Co. környékén:

A Marosvásárhelyi várA Marosvásárhelyi vár +0.6 km
Tükörlabirintus MarosvásárhelyenTükörlabirintus Marosvásárhelyen +2.7 km
A Marosvásárhelyi ÁllatkertA Marosvásárhelyi Állatkert +2.7 km
Vácmányi túraVácmányi túra +3.7 km
MarosszentannaMarosszentanna +4.0 km
Cinege-tetőCinege-tető +6.0 km
Terebics-tetőTerebics-tető +7.0 km
HarcóHarcó +7.6 km
Székelykövesdi székelykapukSzékelykövesdi székelykapuk +9.1 km
SomosdSomosd +9.9 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás a 112 Coffee & Co. közelében:

-0.16 ℃ fok 21:07-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.