My Family Market

Helyi termelők és kézművesek havi vására

Alaposan gondolkodjanak el a következő mondatomon!

– A világot a hangos emberek teszik tönkre, és a némák fogják megmenteni!

Mondja ezt önöknek, egy olyan ember, aki semmiképp sem erősíti a némák táborát. És így nincs is okuk tovább olvasni engemet. Akár be is fejezhetem az írást mára.

Viszont, ha úgy gondolják, hogy maradnak még, akkor megkísérlem önöknek valami olyannak a bemutatását, amelyről azt sem könnyű elhinni, hogy létezik.

Vagy ha hallottak róla, netán jártak is már itt, akkor is tudok talán valami olyan húrt pendíteni meg, hogy azt mondják, hogy mostantól még gyakrabban fogok kijárni a My Family Market vásáraiba.

Hát tartsanak velem!

A My Family Marketről röviden

Ha felmennek a My Family Market hivatalosa weboldalára és elolvassák a legelső mondatot, akkor ezt olvashatják: a My Family Market egy olyan kezdeményezés, amely részt vállal a környezetünk helyreállításában. 

Pont. Kérdőjel. Felkiáltójel!

A pont azért, mert ez egy öndefiníció. A kérdőjel azért, mert fel kell tennünk a kérdést, hogy létezhet ilyen a mai világban? A felkiáltójelre pedig akkor lesz szükségünk, amikor rájövünk, hogy igen, nem csak létezhet, hanem létezik, évek óta.

A My Family Market célja egy olyan vásártér létrehozása és fenntartása, ahol azok a termelők jutnak lehetőséghez, akik hagyományos eljárásokkal és vegyszermentesen előállított termékeket készítenek, természetes alapanyagokból állítanak elő kézműves termékeket, magas minőségű gyümölcsöket, zöldségeket és élelmiszereket kínálnak eladásra.

Ugyanakkor a fogyasztói társadalom felé is szólnak azáltal, hogy megmutatják, hogy a multik mellett van más választási lehetőség, hogy könnyedén hozzájuthatnak a városi emberek is olyan termékekhez, amelyek sokkal egészségesebbek a bolti termékeknél, és ráadásul sem árban nem drágábbak, sem időben nem telik többe a beszerzésük.

így mindössze fejben dől el, hogy melyik megoldást választjuk.

Ami pedig a termékek származási helyeit illeti, felsorolnék néhány települést a teljesség igénye nélkül: Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkszentmárton, Erdőszentgyörgy, Kibéd,  Koronka, Magyardécse, Marossárpataka, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Mezőmadaras, Mezőpanit, Nyárádszentimre, Nyárádszereda, Siménfalva, Székelyszenterzsébet, Udvarfalva.

Innen jutnak el a termékek havonta egyszer a marosvásárhelyi Gyémánt parkba, ahol reggeltől-délutánig lehet vásárolni.

Ezért el is indultunk felfedezni azt.

Mit vásároltunk magunknak?

Tipikus fogyasztói társadalombeli megközelítéssel álltunk a napnak. Nem fogunk semmit sem vásárolni, de azért 2 hátizsákot vittünk, hogy ha mégis, akkor legyen amibe pakolni.

Magáról az eseményről a Facebookról értesültünk véletlenül. Nem mondom, hogy nem tudtam a vásárról, de ezidáig sosem került annyira a szemem elé, hogy tüzetesebben megvizsgáljam azt. Nagy hiba volt a részemről.

Ha már a vásár nevében is benne van a család szó, akkor ideje volt letesztelni, hogy milyen részt venni rajta egy másfél éves kislánnyal és egy örökmozgó kutyával. A kislányunknak a biztonság kedvéért kétféle élelmet is pakoltunk, cserébe Floppy kutyánknak még vizet vinni is elfelejtettünk. De ezt az apróságot hamar orvosolni lehetett helyben is.

Megérkezés után az első kérdés, amelyet feltettünk magunknak, hogy egy egyszerű vásárba csöppentünk vagy valami városnapozás zajlik itten? De rögtön látni lehetett azt is, hogy itt nem városnapozásról van szó, mert itt nem csak sétálnak az emberek zsebre dugott kézzel, hanem minden harmadik stand előtt sorban állnak, hogy vásárolni tudjanak.

Mi is végig sétáltunk hát a vásáron, majd első körben vettünk egy kis áfonya szörpöt. Ez volt az egyetlen hivatalos dolog, amiért jöttünk. Pipa.

De még össze sem csuktam a pénztárcámat, máris újra nyithattam ki azt. Szemben az áfonyával ribizlit árulnak, és nem ettem ribizlit gyerekkorom óta. De ha még ez nem volna elég, akkor a ribizli Magyardécséről származik, ahova én is ellátogattam pár éve.

És nemcsak, hogy én zártam a szívembe ezt a csodás kis falut, de ott sem felejtettek el engemet. Ezért hát úgy tettem bele a ribizlit a hátizsákomba, mintha a világ legnagyobb aranyrögére bukkantam volna egy tengerparti sétálgatás közben.

Hogy leállítsam magamat a vásárlásban, a játszóteret vettük célba, hogy hintázzon a kislányunk egyet. Még elhaladtunk az arcfestő sátor mellett, ahol eszembe jutott, hogy még egy-két év és itt is meg kell majd álljunk. Cserébe viszont vásároltunk kürtős kalácsot, hogy azt reggelizzünk.

Reggeli után elindulok murkot venni egyedül. Gondolom készítek pár képet önöknek. De összetalálkozok egy kedves, fotós baráttal, aki amint meghallja, hogy írni akarok a vásárról, rögtön összehoz az egyik főszervezővel. Még többet tudok meg a vásárról.

Például azt, hogy a vásár ötlete abból fakad, hogy az egyes termelők sokszor a helybért sem árulják ki egy-egy vásáron. Mosolygok magamban, hisz a legutolsó levendula látogató cikkemben pont ugyanezt a problémát írtam le önöknek. És most azt hiheti a kedves olvasó, hogy erre válaszul írom a cikkemet, pedig mindössze csak a véletlen műve.

Nem hiszek a véletlenekben, minden okkal történik!

Azt is megtudtam, hogy a vásár során nagyban ügyelnek a kereslet-kínálat egyensúly fenntartására. Tehát nem az van, hogy van 15 zöldséges, akik egymás elől kell elhappolják a vevőket, mint a piacon. Minden fajta standból annyi van, amennyire igény is van.

Ami pedig a helyek számát illeti, limitálja a fizikai tér nagysága, de még mindig van egy minimális szabad kapacitás a mai vásáron is. Ugyanakkor azt is fontos tudni, hogy az összes termelő, aki részt vesz a vásáron, pecsételt papírral rendelkezik, azaz hivatalos engedélyekkel és bizonylatokkal, hogy szakértője annak, amit csinál.

A 2022 óta működő vásárnak egységes arculata van, minden áruson ugyanolyan zöld öltözet, tartozik a vásárhoz Facebook oldal, weboldal és rendszeresen kerülnek fel fényképek is a közösségi hálókra.

Megköszönve a beszélgetést vissza indulok a családhoz. A murok elmaradt!

Közben azon gondolkodok, hogy ez a vásár nem csak hobbi termelők gyülekezete, hanem egy precíziós óraszerkezet, amelynek minden egyes fogaskereke olajozottan a helyén van. Persze ezt csak az lássa, akinek van tapasztalata eseményszervezésben, de nekem elhihetik, nem kis feladat. Főleg nem a kölcsönös tisztelet jegyében.

Egyesülve a családdal újra elindulunk murkot venni. Szemben a zöldségárussal a sajtárus van. Megint nyitva marad a pénztárcánk. A sajtárus látva a bűvöletet a szemünkben termékkóstolóra invitál. Persze, hogy a második sajtból is veszünk magunknak. És még mindig kellene venni egy kis, ízletes húst az ebédhez.

Megérte-e kijönni a vásárba?

Nos ha most azt hiszi a kedves olvasó, hogy ez a cikk arról szólt, hogy hogyan költekeztünk ész nélkül, akkor megint csak téved.

Annyi pénzt sem hagytunk ott a vásárban, mint egy átlagos munka utáni napon az üzletben, amikor csak vizet venni térünk be oda, de mégis bevásárolunk.

Például a Cseh tanya szörpjei olyan olcsók, hogy ha a csodás, négyszögletű üveget akarnánk megvenni magunknak egy üzletben, akkor az üres üveg majdnem annyiba kerülne, mint itt tele szörppel. Elpirul az ember, ha arra gondol, hogy mennyi munka van egy szörp elkészítésével, és itt majdnem ingyen árulják.

De a megvezetésünknek még nincs vége!

A két sajt közül, amelyet vettünk, egyik sem került annyiba, mint amennyibe kerül egy hasonló méretű sajt az üzletekben. De az, amit ott vásárol az ember, az kérem nem sajt. Legalábbis azután, hogy megkóstoljuk a Bálint sajt sajtjait.

Hazaérve megfőztük a murkot a kislányunknak, amely szintén nem volt drágább a bolti társainál. Na de kérem! Ennek a sárgarépának illata van. És nem csak illata, íze is. Olyan íze, hogy még én is ettem magára belőle.

Egy kutatás szerint a mai, nagyban termelt sárgarépa elvesztette a vitamin tartalmának 72 százalékát. Ez azt jelenti, hogy ma négyszer annyit kell megenni belőle, mint 50 évvel ezelőtt, ha ugyanazt a vitamin mennyiséget szeretnénk megenni. És akkor itt állnak előttünk ezek a csodás murkok, és nem értjük, hogy miért kellene a görbét választani az egyenes helyett, amelyet nehezebb megtisztítani. Hát ezért kellene ezeket a görbe murkokat választani, mert igazi vitamin bombák.

Egyébként ezelőtt 50 évvel a legtöbb falusi embernek saját gazdasága volt. Tehén, juh, disznó, tyúkok és teljes veteményes kert. Nekünk is volt. A két tehén után leadott tej, annyi bevételt termelt a nagyszüleimnek, mint a nyugdíj amennyi volt. Ebből éltek. Ma ez lehetetlen.

De meg kell próbálni és támogatni azokat, akik legalább megpróbálják.

Ha pedig most úgy vélekedik a kedves olvasó, hogy ez mind szép és jó, de ez csak amolyan vasárnapi hobbi az embereknek, és nem fenntartható nagyban. Akkor hadd válaszoljak erre is egy gondolattal.

Az nem fenntartható, ahogy élünk!

Az nem fenntartható, hogy kipusztult Európa madarainak kétharmada. Az nem fenntartható, hogy ezen madarak azért pusztultak ki, mert a vegyszerektől kipusztult azon bogarak és szúnyogfélék kétharmada, amely a madarakat táplálta volna. Az nem fenntartható, hogy egy olyan országban, amelyen átfolyik a Tisza és a Duna évek óta aszály van.

Az nem fenntartható, hogy a legtöbb kutya (köztünk a miénk is) szenved az allergiától. Akkor is szenved, ha a csirkéket nem kezelik hormonokkal, mert a csirkék megeszik azokat a gabonákat, amelyek nem egészségesek. És ezt átadják a kutyáinknak.

De gondolkozzunk! A kutya ugyanannak a csirkének eszi meg a csontját, amelynek mi a húsát. És nem értjük, hogy miért van annyi beteg ember.

Nem folytatom a felsorolást, mert még sok mindennel lehetne, de nem akarok túl sötét lezárást egy ilyen szép napnak.

De azt elmondhatom önöknek, hogy én egy élhető Erdélyt keresek, élhető emberi életeket. Egy olyan Erdélyt, amelyet átadhatunk a gyerekeinknek. Ha pedig ehhez az kell, hogy elmenjek száz helyre és bemutassak száz történetet, akkor állok elébe.

Addig megy ez a vándor, amíg a lába bírja. Hát tartsanak velem legközelebb is!