Tavaszi retróparádé – 2021


Háromszorosan is jó hírekkel szolgált ez hétvége a sétálni szerető marosvásárhelyieknek és nemcsak!

Először is azért, mert végre enyhítések jöttek, amelynek keretén belül tovább már nem kötelező a maszk viselése a szabadtéren. Természetesen vannak kivételek, amelyeket érdemes betartani.

Másodszor azért, mert újra le volt zárva Marosvásárhely főtere az autós forgalom elől, így szabadon lehetett sétálni és élvezni a tavaszt.

Harmadsorban pedig azért, mert a lezárt főtér ma megtelt szebbnél-szebb autó csodákkal. Így már nem csak ok nélkül sétálgatott fel s alá az ember.

Ez pedig köszönhető annak, hogy a Romániai Retróautó Klub (Retromobil Club Romania) rendezvénysorozataként a helyi Classic Car Club-al együtt megszervezte a 2021-es Marosvásárhelyi Tavaszi Retróparádét.

Körülbelül 50 oldtimer autó sorakozott fel a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt szombat 10 óráig, hogy mindegy három órán keresztül csodálhassuk a tavaszi napfényben tündöklő autókat.

Szép számmal voltak a gyerekkorunk emlékei, azaz Trabant, Fiat, Citroen, Wartburg, Lada, de ugyanakkor egészen különleges darabok is akadtak, amelyek a föld másik felén voltak népszerűek hajdanán.

Mi magunk is kint jártunk az eseményen, és ha már ott voltam, akkor bátran kattogtattam a fényképezőgéppel. Képeim hamarosan megtekinthetőek lesznek a classiccarclub.ro oldalán.

Aki pedig lemaradt volna az eseményről, az se kell sokat várjon, hisz jövő hétvégén szervezik a már több évre visszanyúló Kastély Rallyt, amikor újra feltűnnek ezek az autócsodák az utainkon. Akit érdekel: castelrally.ro

De az ország számos nagyvárosában lesznek hasonló események egész évben, így érdemes követni a következő eseménynaptárt is: retromobil.ro

Azt, hogy én merre fogok legközelebb kirándulni, még én magam sem tudom, de ha velem tartanak kiderül.

Kiránduljunk sokat és csak okosan!


Úgy gondolja, hogy megbízható forrásnak számítok erdélyi kérdésekben?

Akkor jelöljön meg kedvenc forrásként a Google-ben, és legközelebb könyebben tud majd rám találni keresés közben.

Hozzáadás
Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

Tavaszi retroparádé - 2021
  • ƒ/4
  • 18 mm
  • 100
  • 1/800
  • Canon EOS 100D
Tavaszi retroparádé - 2021
Virágillat az autóban is
  • ƒ/4.5
  • 84 mm
  • 100
  • 1/500
  • Canon EOS 100D

Virágillat az autóban is

Megérte kisétálni a régi autó kiállításra
  • ƒ/4
  • 18 mm
  • 100
  • 1/1000
  • Canon EOS 100D

Megérte kisétálni a régi autó kiállításra

Trabantok Marosvásárhelyen
  • ƒ/4
  • 18 mm
  • 100
  • 1/2000
  • Canon EOS 100D

Trabantok Marosvásárhelyen

Egy közismert marosvásárhelyi autó
  • ƒ/4
  • 18 mm
  • 100
  • 1/800
  • Canon EOS 100D

Egy közismert marosvásárhelyi autó

Kalandra készen a Citroen 2CV6 Club
  • ƒ/4
  • 18 mm
  • 100
  • 1/800
  • Canon EOS 100D

Kalandra készen a Citroen 2CV6 Club

Lincoln Continental Mark IV
  • ƒ/4.5
  • 70 mm
  • 100
  • 1/200
  • Canon EOS 100D

Lincoln Continental Mark IV

Klasszikus autó belső
  • ƒ/4.5
  • 89 mm
  • 100
  • 1/200
  • Canon EOS 100D

Klasszikus autó belső

Katonai terepjáró makett az autó orrán
  • ƒ/4.5
  • 79 mm
  • 100
  • 1/640
  • Canon EOS 100D

Katonai terepjáró makett az autó orrán

Látnivalók a Tavaszi Retróparádé környékén:

Marosvásárhelyi óratoronyMarosvásárhelyi óratorony +0.2 km
Ferencesek tornyaFerencesek tornya +0.2 km
A Marosvásárhelyi várA Marosvásárhelyi vár +0.6 km
Sütő András sírjaSütő András sírja +0.9 km
A Marosvásárhelyi ÁllatkertA Marosvásárhelyi Állatkert +2.7 km
Vácmányi túraVácmányi túra +3.7 km
MarosszentannaMarosszentanna +4.1 km
Cinege-tetőCinege-tető +6.0 km
Terebics-tetőTerebics-tető +7.0 km
HarcóHarcó +7.7 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.

Aktuális időjárás a Tavaszi Retróparádé közelében:

20.96 ℃ fok 19:38-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók és programok, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.