Lila mezei virágok


Bármennyire is szépeknek tartjuk a kerti virágokat, valójában szépségük nem érhet fel a mezei társaikéval. A mezei virágok sokkal változatosabbak, bonyolúltabbak, szebb fraktálmintát követnek. Mindig ámulatba ejtenek, ezért is szeretnék minél többet lefotózni és bemutatni belőlük.

Tavasztól-őszig mindig találunk csodaszép réti virágokat. Sosem lehet betelni velük.

Érdekes, tapasztalati megfigyelés, hogy a legtöbb vadvirág, és erdei virág faj, amellyel találkoztam, lila színű. Néha átjátszanak a bordó, vagy rózsaszín színekbe is.


Azt is érdemes tudni, hogy Erdélyben vannak még olyan területek, ahol egyetlen rövid séta alatt, elhaladthatunk 200-300 mezei növény faj mellett.

Ezen növények többsége gyógynövény. Tehát, amikor egy virágokkal teli réten sétálunk, ahol többféle színben pompáznak a virágok, akkor egy gyógyszertár kellős közepén sétálunk.

Ezért volna jó ezen növényeket pontosan ismerni, tudni, hogy hogyan lehet őket használni a gyógyászatban. Olyan tudás ez, amelyre óriási szükség volna manapság, de nem ismerjük a legtöbben.


Még több virághatározó

Fehér mezei virágok
Kék mezei virágok
Piros mezei virágok
Rózsaszín mezei virágok
Sárga mezei virágok


Megjegyzés: A mezei virágokat sokszor nehéz megkülönböztetni a kerti virág fajoktól, hiszen számos vadon élő növény ma már dísznövényként is helyet kap a kertekben. A természet és a kertészet határa ezért gyakran elmosódik, különösen a természetközeli kertek esetében. Ezért én magam is tág határok között kezelem a mezei virág jelzőt. Nézzék el nekem!
Úgy gondolja, hogy megbízható forrásnak számítok erdélyi kérdésekben?

Akkor jelöljön meg kedvenc forrásként a Google-ben, és legközelebb könyebben tud majd rám találni keresés közben.

Hozzáadás
Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

Bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis)
  • ƒ/5.6
  • 85 mm
  • 160
  • 1/200
  • Canon EOS 850D
Bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis)
Agárkosbor (Anacamptis morio)
  • ƒ/1.8
  • 50 mm
  • 100
  • 1/3200
  • Canon EOS 100D

Agárkosbor (Anacamptis morio)

Töviskés imola (Centaurea spinulosa)
  • ƒ/5.6
  • 229 mm
  • 100
  • 1/320
  • Canon EOS 100D

Töviskés imola (Centaurea spinulosa)

Pirosló hunyor (Helleborus purpurascens)
  • ƒ/2.5
  • 50 mm
  • 100
  • 1/1600
  • Canon EOS 100D

Pirosló hunyor (Helleborus purpurascens)

Mezei zsálya (Salvia pratensis)
  • ƒ/5.6
  • 157 mm
  • 100
  • 1/200
  • Canon EOS 100D

Mezei zsálya (Salvia pratensis)

Közönséges levendula (Lavandula angustifolia)
  • ƒ/5.6
  • 250 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

Közönséges levendula (Lavandula angustifolia)

Mezei kakukkfű (Thymus serpyllum)
  • ƒ/5
  • 117 mm
  • 320
  • 1/160
  • Canon EOS 100D

Mezei kakukkfű (Thymus serpyllum)

Széleslevelű harangvirág (Campanula latifolia)
  • ƒ/7.1
  • 250 mm
  • 640
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

Széleslevelű harangvirág (Campanula latifolia)

Pacsirtafű (Polygala)
  • ƒ/5.6
  • 178 mm
  • 100
  • 1/800
  • Canon EOS 100D

Pacsirtafű (Polygala)

Lózsálya (Salvia verticillata)
  • ƒ/5.6
  • 115 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 100D

Lózsálya (Salvia verticillata)

Fekete nadálytő (Symphytum officinale)
  • ƒ/5.6
  • 172 mm
  • 125
  • 1/250
  • Canon EOS 100D

Fekete nadálytő (Symphytum officinale)

Szamárbogáncs (Onopordum acanthium)
  • ƒ/5
  • 127 mm
  • 100
  • 1/200
  • Canon EOS M100

Szamárbogáncs (Onopordum acanthium)

Réti útifű (Plantago media)
  • ƒ/5
  • 117 mm
  • 100
  • 1/250
  • Canon EOS M100

Réti útifű (Plantago media)

Mezei varfű (Knautia arvensis)
  • ƒ/5.6
  • 250 mm
  • 100
  • 1/200
  • Canon EOS M100

Mezei varfű (Knautia arvensis)

Orvosi atracél (Anchusa officinalis)
  • ƒ/5.6
  • 200 mm
  • 200
  • 1/320
  • Canon EOS 850D

Orvosi atracél (Anchusa officinalis)

Papsajtmályva avagy közönséges mályva (Malva neglecta)
  • ƒ/5
  • 100 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 850D

Papsajtmályva avagy közönséges mályva (Malva neglecta)

Erdei deréce avagy málnavész-virág (Epilobium angustifolium)
  • ƒ/4.5
  • 79 mm
  • 100
  • 1/400
  • Canon EOS 850D

Erdei deréce avagy málnavész-virág (Epilobium angustifolium)

A liliomfélék családjába tartozó kígyóhagyma (Allium scorodoprasum)
  • ƒ/5.6
  • 214 mm
  • 125
  • 1/320
  • Canon EOS 100D

A liliomfélék családjába tartozó kígyóhagyma (Allium scorodoprasum)

Foltos árvacsalán (Lamium maculatum)
  • ƒ/2.2
  • 50 mm
  • 100
  • 1/1250
  • Canon EOS 850D

Foltos árvacsalán (Lamium maculatum)

Réti füzény (Purple loosestrife)
  • ƒ/5.6
  • 70 mm
  • 100
  • 1/250
  • Canon EOS 850D

Réti füzény (Purple loosestrife)

Nemes májvirág (Anemone hepatica) lilás színben
  • ƒ/5.6
  • 250 mm
  • 500
  • 1/1000
  • Canon EOS 850D

Nemes májvirág (Anemone hepatica) lilás színben



Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók és programok, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.