A Ialomiţa-barlang



Kisgyerekként is már nagyon vizuális emberke voltam, és minden bibliai történetet elképzeltem, amit csak meséltek nekem. Viszont azt, hogy az őskeresztények, hogyan élhettek barlangokban, már nehezebben tudtam elképzelni, mert ugyebár mi magunk nem barlangban élünk, így nem volt viszonyítási alapom.

Most viszont alkalmam adódott megtapasztalni azt, hogy milyen egy félig barlangba épített templom látványa, milyen egy föld alatt csordogáló patakocskát nézni, és még arra is alkalmunk adódik, ha a Ialomiţa-barlangban járunk, hogy kiálljuk a becsületesség próbáját. Vagy épp elbukjunk rajta.

Azt gondolom, hogy ezért már megéri felkerekedni és elbandukolni a Déli-Kárpátokba, átesni annak a túloldalára, hogy Havasalföld irányából kapaszkodjunk vissza, és látogassuk meg ezt a csodás barlangot.

Tudom, hogy ezúttal is kedvet csináltam önöknek, ezért hát csak annyit mondok, hogy tartsanak velem!

A Ialomiţa-barlang megközelítése

A Ialomiţa-barlang (ejtsd Jalomica) a Bucsecs-hegységben található, és a jó hír az, hogy egész jól meglehet közelíteni saját autóval is.

Ehhez mindössze Szinaján nyugatra kell elindulni, hogy a Bolboci-tónál (ejtsd. Bolbocs) északra kanyarodjunk és addig haladjunk előre, amíg lehet. Az út egy tágas rétben végződik, ahol árusok várnak minket, hogy még az élelmezésünkről se kelljen magunk gondoskodjunk.

Innentől már csak egy fél km-t kell gyalogoljunk, nem túl meredek szakaszon, hogy elérjük a Ialomiţa-barlangot.

Ha viszont még ennél is spontánabbak szeretnénk lenni, akkor leparkolunk Bușteni városában, és onnan telekabinnal folytatjuk az utunkat.

Ennek előnye, hogy a telekabin először a Szfinxhez tart, majd innen tovább a barlanghoz. Tehát egyszerre két célt is ki tudunk pipálni a bakancslistán.


A Ialomiţa kolostor

Bár egyesek úgy tartják, hogy a legelső keresztények a Kárpátokban is a barlangokba gyűltek össze imádkozni, és ha ennek nincs is semmi alapja mondjuk a vallás-háborúk szempontjából, annyi mégis mindenkinek bizonyossá válik, ha a hegyekben járunk, hogy ha akár óránként többször is változhat az időjárás, akkor a barlang egy óriási kincs.

Hisz ide vissza lehet húzódni az eső, szél, hó elől, itt lehet tüzet rakni, várakozni és ha várakozunk, akkor jut időnk az imádkozásra is.

Viszont azt biztosra tudjuk, hogy a Ialomiţa kolostort a 16. században alapították, az alapítója pedig nem más, mint Mihnea cel Rău, Havasalföld vajdája, aki 1462 és 1510 között élt.

A kolostor egy kis kápolnából és egy remetelakból állt, de sajnos a remetelak az idők során háromszor is leégett. Először 1818-ban, amit a rá következő évben újraépítettek. 1940-ben is leégett, de 2 év alatt sikerült megint újraépíteni. 1961-ben pedig úgy leégett, hogy utána 1993-ig újra se épült.

Jelenleg a kis templom előtt egy nagyobb épület áll, itt van kialakítva illemhely a turisták számára is, és mellette egy kis épület, ahol a pénztáros kapott helyet.

Érdemes megcsodálni a kőkeresztet, amely előtt egy kis kút is található.

Illetve, ahogy a nagykapun belépünk érdemes felfelé is tekinteni, hisz csodaszép a mennyezet is. A boltíven egy mindenki számára könnyen értelmezhető jelenet található, egy létrán kapaszkodnak fel az apostolok, vagy ha úgy vesszük, akkor mi magunk, a mennybe. Az út során az angyalok próbálnak segíteni, az ördögök pedig visszahúzni. Odafent pedig Jézus vár bennünket.

Ha kifújtuk egy kicsit magunkat, akkor ideje bemenni a barlang belsejébe.


Kaland a föld alatt

Ha kifizettük a jelképes összeget, amiért cserében nem csak illemhely van a hegyoldalban, mint ahogy azt már említettem, de kapunk egy teljesen kivilágított, és lépcsőkkel tarkított túraútvonalat is, na meg védőfelszerelést is.

A barlangász sisakokat mindenképp tegyük fel a fejünkre, mert van egy-egy szakasz, ahol annyira alacsonyan van a mennyezet, hogy le kell hajolni, hogy előre haladni tudjunk.

Egyébként a klausztrofóbiások kedvéért azt is el kell mondani, hogy bár sokszor tűnik úgy, hogy itt vagy ott elfogy az út, összeszűkül, valójában nem olyan vészes, mint amennyire ijesztő látvány elsőre, így nagy levegővétel után bárki végig tud sétálni a 480 méteres barlangon, amely egyébként jóval hosszabb.

A barlang első csarnoka, kicsit se meglepő módon, a Mihnea Vodă nevet viseli és egy 115 méter hosszú, 15 méter széles és 10-25 méter magas teremről beszélünk. Külön érdekessége, hogy valamikor itt folyt a Barlang-pataka, viszont talált magának egy új útvonalat, így ma mélyebben halad a föld alatt.

Egyébként a patakkal két helyen is találkozunk még a barlangban, nagyon pazar látvány, ahogy a sziklákon csörgedezik le a víz.

A barlang legérdekesebb terme talán a Medvék csarnoka, ahol több barlangi medve csontvázát is megtalálták.

A barlangi medve egy olyan állatfaj volt, amely a pleisztocén korban jelenhetett meg, azaz 250-300 ezer éve, és az utolsó jégkorszak végével halt ki körülbelül 10 ezer éve.

Szóval úgy sétáljunk ebben a barlangban, hogy közbe arra gondoljunk, hogy a barlangi medve itt próbált védekezni a globális felmelegedés ellen, de sajnos a globális felmelegedés nyert, a medve meg kihalt.

Igazán kár értük, mert úgy tartják, hogy a legnagyobb példányok súlya meghaladhatta az 1 tonnát és magasságuk a 2 métert is meghaladhatta.

A Medvék csarnokában egy barlangi medve koponyája is ki van állítva. Igaz, hogy biztonsági okokból csak egy replika, nem az eredeti. De nem ez az a kísértés, amelyről a cikk elején beszéltem. Ez a dolog az út végén vár minket!

Ugyanis a barlang legmélyén az emberek több Jézust és Máriát ábrázoló szentképet is elhelyeztek, akik pedig végigjárják a barlangot, úgy érzik, hogy felajánlásokat kell tegyenek nekik.

Tudni kell azt is, hogy Románia hivatalos fizetőeszköze, a lej, műanyagból van, így vízálló és könnyedén elhelyezhető a szentképek elé a sziklafalban. Gyakorlatilag karnyújtásnyi távolságra egy halom pénz vár minket. Nem lehet meggazdagodni belőle, de egy ebédet visszafele lehetne vásárolni.

Szóval így érkezik el az ember az útja legvégére, a barlang legmélyére, és gondolkodhat el saját jellemén, lelki gyengeségein, majd ha legyőzte saját magát, akkor felszabadultan indulhat el a visszaúton.

Lassan mi is búcsút intünk a Ialomiţa-barlangnak és visszafordulunk, mert még számos felfedezni való dolog vár ránk. A lista oly hosszú, az idő oly kevés. De azt hiszem, ezzel mindannyian így vagyunk.

Kiránduljanak hát sokat, tartalmasan, fedezzük fel a bolygónk szépségeit, és próbáljuk megérteni annak működését a lehető legjobban.

Kalandra fel!



Kirándulás tervező

Nyitvatartási program: 09:00-18:00, télen 09:00-16:00
Belépő: van
Belépőjegy ára: 10/5 lej
Megközelítése: saját autóval + gyalog
Parkolás: ingyenes
Mozgássérülteknek megközelíthető: nem
Egyéb szolgáltatások: éttermek, telekabin
Elektromos autó töltőállomások a közelben: ro-evmap.ro

Adatok frissessége: 2022.09.24


Gyakori kérdések

Hogyan közelíthető meg a Ialomiţa-barlang?
A Ialomiţa-barlang saját autóval, aszfaltúton közelíthető meg, az utolsó 600 méteren pedig gyalog. Az utat télen, ha havazik, lezárják. Egy másik lehetőség, ha telekabinnal közelítjük meg Bușteni városából.

Mekkora a Ialomiţa-barlang?
A Ialomiţa-barlang hossza meghaladja az 1 km-t, jelen ismereteink szerint 1228 méter hosszú, de a turisták által látogatható rész mindössze 480 méter.

Mi a barlangi medve?
A barlangi medve (Ursus spelaeus) egy olyan állatfaj volt, amely a pleisztocén korban jelent meg, azaz 250-300 ezer éve, és az utolsó jégkorszak végével halt ki körülbelül 10 ezer éve.

Sokkal több felvételt láthat erről a helyről a Facebook illetve az Instagram oldalamon.

Célom, hogy mások is szépnek lássák a mi vidékünket. Ha támogatni szeretne ebben, kérem ossza meg ezt a bejegyzést az alábbi gombok segítségével.

A Ialomiţa-barlang
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 3200
  • 1/80
  • Canon EOS 850D
A Ialomiţa-barlang
A Bucsecs-hegység a Déli-Kárpátok része
  • ƒ/11
  • 18 mm
  • 320
  • 1/59.999999999999
  • Canon EOS 850D

A Bucsecs-hegység a Déli-Kárpátok része

A Ialomiţa kolostor bejárata
  • ƒ/11
  • 18 mm
  • 200
  • 1/59.999999999999
  • Canon EOS 850D

A Ialomiţa kolostor bejárata

Freskó a Ialomiţa kolostor boltívén
  • ƒ/11
  • 10 mm
  • 6400
  • 1/59.999999999999
  • Canon EOS 850D

Freskó a Ialomiţa kolostor boltívén

A barlang legelső csarnoka a Mihnea Vodă nevet viseli
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 6400
  • 1/20
  • Canon EOS 850D

A barlang legelső csarnoka a Mihnea Vodă nevet viseli

A Ialomiţa-barlang tengerszint felett 1560 méteren van
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 2000
  • 1/80
  • Canon EOS 850D

A Ialomiţa-barlang tengerszint felett 1560 méteren van

A barlangban 5-6 fok van, bár többnek érződik
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 6400
  • 1/15
  • Canon EOS 850D

A barlangban 5-6 fok van, bár többnek érződik

A barlangi medve (Ursus spelaeus) rejtekhelye volt egykor
  • ƒ/5
  • 13 mm
  • 2500
  • 1/59.999999999999
  • Canon EOS 850D

A barlangi medve (Ursus spelaeus) rejtekhelye volt egykor

A barlangban lakó szerzetesek tündérlányokról is beszámoltak
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 6400
  • 1/40
  • Canon EOS 850D

A barlangban lakó szerzetesek tündérlányokról is beszámoltak

2015-ben teljesen felújították és kivilágították
  • ƒ/4.5
  • 10 mm
  • 4000
  • 1/80
  • Canon EOS 850D

2015-ben teljesen felújították és kivilágították

Felajánlások a barlang mélyén
  • ƒ/5.6
  • 16 mm
  • 2000
  • 1/59.999999999999
  • Canon EOS 850D

Felajánlások a barlang mélyén

Látnivalók a Ialomiţa-barlang környékén:

Szinaja telekabinnalSzinaja telekabinnal +6.1 km
Dinó park, BarcarozsnyóDinó park, Barcarozsnyó +22.3 km
Brassópojána telegondolávalBrassópojána telegondolával +22.3 km
A Prázsmári erődtemplomA Prázsmári erődtemplom +45.3 km
Barcaföldvári várBarcaföldvári vár +49.4 km

A fenti távolságok légvonalban vannak mérve, a valós távolság akár ennek a duplája is lehet. A tényleges közúti távolságokért kérem használja a kedvenc navigációs szoftverét.



Aktuális időjárás a Ialomiţa-barlang közelében:

4.82 ℃ fok 06:42-kor

Gyorskereső



Ha te is szereted az erdélyi képek nézegetését, érdekelnek az erdélyi látnivalók, vagy ha úgy érzed, hogy egyeznek a törekvéseink, használd te is a #Térjhazavándor hashtaget, hogy egymásra találjunk az online térben.